Hatháromtól nyóceggyig’ – A magyar futballnyelv története és sajátosságai

2018. szeptember 03. - f21.hu

A sport – mondhatni – azon kevés világi dolgok egyike (a 20. századtól hangsúlyosan teret nyerve), amelynek megértéséhez nem szükséges szavakat fűzni. A jelenleg legfelkapottabb sportág, a futball például egy olyan jelenség, ami embereket, nemzeteket sőt nyelveket mozgat meg pusztán létezésével és alig másfél évszázados – mások szerint öt évezredes – múltjával. Ilyen tekintetben érdekes párhuzamot vonhatunk a sport és a művészetek közé (itt főként a képzőművészetre gondolok), hiszen a látvány magában hordozza annak szórakoztató, élménynyújtó, figyelemfelkeltő jellegét. Voltaképpen mindennek van egy nemzetközileg elismert nyelve, amit úgy hívunk: látvány. A látványt pedig a legtöbb – nem feltétlen jó – esetben követi a szó is, legyen az leírt vagy kimondott; óhatatlanul is kifejezés-atmoszféra alakul ki minden egyes jelenség köré. Gyakran elképesztő szóalkotásokkal keletkeznek ezek a szókészlet-szigetek, melyek az egyediségét is meghatározzák az adott jelenségnek, legyen szó bármely nyelv bármely használójáról. Az alábbiakban a futball szakkifejezéseinek (s ezzel a szóhasználattal már a tudományokhoz is közel állíthatjuk a sportot) alakulásáról, gyökereiről, és a mai magyar nyelv állása szerinti használatról fogok értekezni.

magyarfutball.jpg

Kép forrása: Index

„A foot-ball játék kezd már hazánkban is tért foglalni.”  – Sport-Világ, 1896. március 29.

„Ennbékettes’ fudballisták a faszomat már”  – Véber György, 2014. október 05.

A nyelvművelés körüli viták egyik, ha nem a legérzékenyebb pontja a mesterséges szóalkotás. A tudatosan megalkotott szavak, kifejezések, szlengformulák életképességében, nemcsak a tudományos, de a köznyelvben elfoglalt helyükben sokan kételkednek. Sok nyelvész támogatta a 20. század végén az egységes, nemzetközi (angol vagy latin) szaknyelvek létrehozását, ezzel közelebb hozva egymáshoz az egyes nemzeteket. Ebben az esetben roppant jó ellenpéldával élhetünk, ha a sportnyelvújítást megemlítjük. Ezen belül is az elmúlt évszázadok alatt a legnépszerűbb sportág, a futball szaknyelvének, a labdarúgás sajátosságainak, kifejezéseinek magyarítását. Ahogy Bánhidi Zoltán is megjegyzi: „a labdarúgás rendkívül változatos mozgásanyagával, merőben új játékhelyzeteivel (például fejelés, lesállás) nagy feladat elé állította nyelvünket. A kölcsönzés, a képzés, az összetétel vagy a tapadás mellett ezért kapott e sportág nyelvében minden eddiginél nagyobb szerepet az átvitel (gyakran a tapadással együtt).”

Ahogy a játék, úgy a labdarúgás szaknyelve is angol földről érkezett hazánkba a 19. század végén. A magyar labdarúgás legrégebbi írásos emléke Molnár Lajos Atlétikai gyakorlatok című könyvében jelent meg 1879-ben, amelyben ismerteti az addig újdonságnak számító sportot, a foot-ball játékot. Három évvel később 1882-ben Szabadtéri Játszó Társaságot alapítanak a pesti református főgimnáziumban. 1890-ben a Sport-Világ című újságban megjelentek a sportág szabályismertető kis füzetei, Bély Mihály és Szaffka Manó révén. Ezek a szövegek még erősen az angol nyelvi hatást őrizték, ami egészen az 1930-as évekig csak erősödött. Az első hivatalos meccsre 1897-ben került sor hazánkban, előtte több – szakmai tudás hiányából adódó problémáknak „köszönhetően” – sikertelen kísérletet is datálhattunk.

Az első nagy áttörést a futball szaknyelvének magyarításában az 1903-tól egészen napjainkig futó Nemzeti Sport hozta el. Már az 1930-as években is jelentős olvasótáborral rendelkező újság célja az volt – ahogy addig a nagyobb nemzetközi sportágaknál és a 19. század derekán legtöbb tudományág szaknyelvével is –, hogy a magyar közönség előtt minél érthetőbben, „közvetlenebb” módon tudja tálalni ezt a friss, ám annál nagyobb népszerűségnek örvendő játékot. Vadas Gyula főszerkesztősége alatt fokozatosan és lassan vezették be a magyar kifejezéseket az angol szavak helyett. Néhol csak magyarosabb, fonetikusabb hangzást adva, másutt tükörfordítással (például corner-kick – sarokrúgás, corps á-corps – test test elleni játék), vagy egyszerű szóképzéssel hozták létre a magyar futballnyelvet. Ennek a folyamatnak a legerősebb időszaka 1931 és 1940 közé tehető, ez alatt a kilenc év alatt rendszerezve, lassan sikerült meghatározó szankciókat bevezetni az ügy érdekében. „Ez volt a legcélravezetőbb módszer, hiszen ha egyszerre zúdították volna a közönségre a több száz új kifejezést, a kísérlet valószínűleg kudarcba fulladt volna. »Kétségtelen, hogy sehol sem, talán még a politikai jargon-ban sem burjánoznak olyan sűrűn és látszólag kiirthatatlanul az idegen szavak és kifejezések, mint a sportnyelvben« – olvashatjuk 1935-ben a Magyarosan című nyelvművelő lapban, a sportnyelv megújításának másik fő fórumában. Az újság helyteleníti, hogy a Nemzeti Sport meccs-et ír mérkőzés helyett, center-t középcsatár, half-ot fedezet, back-et hátvéd, dribliz-t cselez, centerez-t bead helyett.” 

(A cikk egy részlete az f21. hu-val való együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Vincze Bence

A cikk folytatását ide kattintva olvashatod el testvéroldalunkon, az f21.hu-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr8014217605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.