Képzelt riport egy magyarországi tiniregényről – Szabó Borbála: Nincsenapám seanyám (2016)

2018. szeptember 08. - Ivánkai Márk

Egy társasház harmadik emeleti lakásának apró, szűkülő szobája. Ablakának kilátását eltakarja egy fa, amely nyálkahártya-irritáló pollent áraszt magából. A szoba jobb oldalán ágy, mellette két fekvőhely állatoknak. Baloldalon ruhásszekrény és könyvespolc, annak oldalára távoli koncertek emlékét őrző karszalagok vannak ragasztva. A fal monotonitását pár Assassin’s Creed-es és Simpson családos poszter töri meg. Az ablak előtt íróasztal, amelynél egy bölcsészhallgató veri a fejét laptopja monitorjába. Ekkor egy szürke alak bukkan fel hirtelen az asztalon.

nincsenapam.jpg

Kép forrása: moly.hu

Dide: Mit írsz? – ugrik fel kíváncsian a billentyűzetre.

Iván: Recenziót Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című ifjúsági regényéről. Tudod, amelyikben te és Frici is szerepeltek. Érdekes egyébként, hogy ti rendre megjelentek a hazai szórakoztató irodalomban fikciós történetek szereplőiként, mint ahogy a Nyugat+zombikban is.

Frici: Nézd már a saját cikkére hivatkozó publicistát,
         aki evvel okoz nekem újra cisztát!
– mondja, miközben unottan kifújja a dohányfüstöt és Iván lábának dörgölőzik.

Iván: Sicc innen! Nincs időm veletek foglalkozni. Be kell fejeznem ezt a cikket, és szorít a határidő. Nagy rajtam a nyomás, és úgy érzem, a falak összenyomnak.

Dide: Áhh, Borinak is a szűkülő falakkal volt problémája a könyvben – okoskodik –, de ő valódi tinédzserkori gondokkal küzdött. Megbukott irodalomból; az anyja és a nevelőapja iszákosok voltak, utóbbi megpróbált rámászni; a teszetosza apja sem segített neki, ráadásul a bátyjának, Marcinak engedte, hogy átköltözzön hozzájuk, a lányának viszont nem. A te határidőproblémád eltörpül Bori passiója mellett.

Iván: Az én gondom valós, a könyvben lévő meg pusztán fikció.

Frici: Tehát azt mondod, hogy ezek a csapások nem történhetnek meg a valóságban? – kérdez vissza.

Iván: De nagyon is. A szerző többek között azért írta a regényt, hogy a hasonló problémákkal küzdőknek segítséget és vészkijáratot nyújtson.

Frici: Vészkijáratot? Ezt meg hogy érted?

Iván: Nem véletlenül ez a neve a Tilos az Á kiadó egyik sorozatának. Kimondottan kamaszoknak szólnak látható és láthatatlan problémákról, ezzel hangot és segítséget nyújtva nekik. És vészkijárat úgy is, ahogyan a műben Bori az irodalmat használja arra, hogy meneküljön ebből a borzasztó valóságból, és általatok a New York kávéházban és a konkrétan megjelenített műveitekben találjon megnyugvásra.

Dide: Elcsépelt gondolat a művészeteket, azon belül is az irodalmat menekülőútként megjeleníteni – kezd bele az eszmefuttatásba. Ha annyiszor kaptam volna egy halat, ahányszor ezt olvastam, már igen kövér macska lennék.

kolibri.jpg

Kép forrása: Kolibri színház

Frici: De ezt az alapötletet Bori frissen és újszerűen alkalmazza – vág közbe. Szó szerint belép például a te becsületes városodba, és az én igazmondó székembe is beleülteti az egész családját.

Felhasználja és újraértelmezi az általunk lerakott alapokat, ezzel közelebb hozza a magas irodalmat a fiatal olvasókhoz.

Dide: Éppen ellenkezőleg, mivel ad egy konkrét jelentést a műveinknek, ezzel elveszi az olvasótól a felfedezés és a saját szabad értelmezés aktusát.

Frici: Ez nem jelenti azt, hogy ezután az olvasó ne térhetne rá a mi műveinkre és értelmezhetné azt a saját szája íze szerint. Például téged is csupán azért ismer a nagyközönség, mert az Így írtok ti!-ben görbe tükröt mutattam neked, és az olvasókat elkezdte érdekelni, hogy ki ez a panaszos kisgyermek.

Dide: Ezt vond vissza! – fortyan fel. Ha én nem vagyok, nem is tudtál volna miről írni. Egy pióca vagy, aki saját ötlet híján mások műveit lovagolja meg.

Frici: Egy lovagló pióca, micsoda bohózat lehetne ebből!

Iván: Kollégák, kérem, viselkedjenek írókhoz méltóan! Folytathatnánk a könyvről való diskurzust? A falak egyre közelebb vannak!

Dide: Természetesen. Ott tartottunk, hogy például a becsületes városban, ahol mindenki kicsit rosszabbnak mondja az áruját vagy szolgáltatását, mint amilyen, Bori megtanulja, hogy a valóságban az őszinte és álságos megnyilvánulások váltogatják egymást, és néha mégis jobb, ha hazudnak nekünk. Az igazmondó szék jelenetében pedig újrajátszódik a korábbi katasztrofális szülinapi felköszöntés, amelyben édesanyja megajándékozza a lányt pár olcsó hajgumival, a Sikerkalauz című könyvvel és egy előresütött Tesco-s tortával, ezután összevesznek azon, hogy Kálmán, a nevelőfater, Unicum-szagot áraszt, ezt tetézi még, hogy a nagymama békét és jókedvet próbál erőltetni a társaságra.  Kiderül, hogy a család többi tagja is tele van keserűséggel és önzéssel. Ez a fejezet ráadásul egy színdarab szövegkönyvét idézi, szinte látom magam előtt a tragikomikus színpadi jelenetet.

Így finanszíroztok ti! - Csepella Olivér: Nyugat+zombik (2017)

A 21. század nagy vívmánya, hogy már nem csak a kőgazdag pénzemberek lehetnek mecénásai egy-egy művészeti alkotásnak vagy vállalkozásnak, hanem akár az átlagemberek is. Ugyanígy fordítva, egy jó ötlettel, kellő lelkesedéssel és hatalmas szerencsével akárkinek megvan a lehetősége, hogy vállalkozóvá, filmrendezővé, zenésszé stb. váljon.

Frici: Mégis hol itt a probléma?

Dide: Ott a probléma, hogy ezek az egy kamasz lelki gondjaira alapozott konkrét megfeleltetések lezárják a szabad képzettársítás és értelmezés metódusát. A műveinket teljes egészében megfejtették, tehát többet elő sem kell venni őket.

Frici: Pont ellenkezőleg. Azzal, hogy újra és újra előveszik, újraértelmezik és felhasználják a műveinket, beteljesül az írói feladatunk, mivel inspirálja, és új gondolatokra ébreszti rá az olvasókat még ma is.

Iván: És mi a helyzet József Attilával, akinek Tiszta szívvel című versének kezdősora a könyv címadója? Az is boncasztalra kerül a műben?

Frici: Atis keményebb dió – válaszolja –, nincs konkrétan megmagyarázva, utánagondolást kíván. Jelen esetben a teljes művön végigvonuló egyedüllét, az én-keresés, és a tiszta lelkű tiniként a romlott világra való ráeszmélés allúziói felől értelmezhető a Tiszta szívvel megjelenése. Ezen kívül csupán töredékeiben jelenik meg, ez a vers ad okot a magyartanárnőnek arra, hogy megbuktassa Borit, mivel a lány nem tudta elmondani a memoritert.

szabobori.jpg

Szabó Borbála
Fotó: Mudra László
Kép forrása: Origo

Dide: Így lehet megutáltatni a diákokkal az irodalmat – forgatja a szemét. Ellenben a keretet adó első fejezetben Bori mégiscsak azt bizonygatja, hogy író lesz, és elkezdi mesélni a négy fal között játszódó cselekményt, mintha az egy jövőbeli regény lenne, amit meg fog írni.

Frici: És meg is írt – veti közbe.

Dide: Nem pontosan. A tizenhat éves főszereplő személye nem egészen esik egybe az íróéval, "bár vannak érdekes átfedések", ahogy azt a bevezető fejezet alcímében olvashatjuk. Ezekkel a finom gesztusokkal, mint az alcímek, az író és főszereplő egybemosása, vagy a négy fal között játszódó történet, ami az első kötetem címe is*, mind-mind előttem tiszteleg az író.

Frici: Valójában a Tanár úr, kérem! hatása sokkal erősebben érződik a művön – erősködik. Gondolj csak arra a fejezetre, ahol a gyűlölt Homonnayné Vörös Rózsa óráján a saját életművünkből feleltünk, én, mint a rossz tanuló és te, mint a jó. Az üres közhelyekkel dobálózó iskolai irodalomelemzés helyett egy szórakoztató módot mutattunk, ami az én műveim jellegzetessége.

Dide: Emlékszem. A tanárnő azt mondta: "Az író lelke a lángolások izzó és perzselő kohója! Az író a tökéletes lény, a bölcsesség, az igazság, a részvét, a becsület... az emberi értékek... léte.. letéte... ménye." Mire én ezt kiabáltam: "Tudd meg, hogy az író lelke kopár szikes vidék!"

Ideje lenne végre elhagyni azt a nézetet, hogy az irodalmárok mindegyike grafomániás schilleri széplélek. Az íróknál jobban senki nem utál írni.

Iván:  A bölcselkedés helyett, beszéljünk a könyvről, mert már alig van hely a szobában! Miért pont macskák lettetek és nem más állatok?

Frici: Méltatlan lett volna hozzánk, ha csak tátogtunk volna aranyhalakként – mosolyodik el. Macskaként megőrizhetjük a méltóságunkat. Írókként is kényesek, szemtelenek, de mégis szeretetre méltóak voltunk.

Iván: Miért pont ti, és nem más írók segítetek Borinak?

Dide: Mert a mi műveink és érzésvilágunk nagyon is közel áll a mai fiatalok lelkéhez. Egy mai fiatal sokkal könnyebben be tud lépni az irodalomba általunk, mert ráismer a saját életére a műveinken keresztül. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy mi, de főleg én meghaladhatatlan író-költő géniuszok vagyunk.

Iván: Már csak egy talpalatnyi hely van itt! Azt mondjátok meg mit tanítanátok a mai irodalomórákon?

Frici: Valóban elég kényelmetlen itt a fejed búbján – gyújt rá egy újabb cigarettára. Elsősorban kortárs irodalmat lenne érdemes tanítani, mert azon keresztül érthetjük meg legkönnyebben a körülöttünk lévő világot, és ami fontosabb, önmagunkat ebben a világban. Szerénységem nem engedi, hogy önmagamat tegyem a tananyag centrumává, de velem mindenképpen foglalkozni kellene.

Dide: Fene az álszerénységedet, Frici! – nyávog fel. Én csakis önmagamat tanítanám az iskolákban és semmi mást. Amit az irodalomban meg lehetett írni, én megírtam. Az oktatás végeztével pedig olvassanak külföldieket, de csakis eredeti nyelven, mert a fordítás ferdítés.

Iván: Összességében érdemes elolvasni a Nincsenapám, seanyám-at?

Dide: Kezdőknek teljes mértékben, haladóknak szódával.

Frici: A lényeg, hogy beszélgessünk és vitatkozzunk az olvasottakról. Vannak dolgok, amiket nem mondhatunk el senkinek, mondjuk el hát mindenkinek!

Iván: Nahát, ebből a beszélgetésből akár a cikket is megírhatnám.

A falak ekkor összemennek. Mindhárman el.

*Kosztolányi Dezső: Négy fal között (1907)

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr5914169819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.