Mégis templomba kéne menned, hogy bizonygasd, egykor te voltál Isten kedvenc vásárlója? Vagy hiába fohászkodsz hozzá naphosszat, az Úr nem ír vissza Messengeren? Esetleg a világ egyik legmenőbb trappere rendre a füledbe dünnyögi, hogy ne játszd már a Mindenhatót? Akkor neked szól mennyei válogatásom 2018. nyarának legjobb klipes dalaiból.
Father John Misty – God’s Favorite Customer
Késő éjszakai részeg egzisztenciális kallódás Manhattan utcáin. A szigorú vallásos nevelésben részesült Father John Misty egy időben lelkipásztornak készült, mára azonban öt háztömbnyinél is távolabb került a hívő életformától – kilátástalanságában mégis Isten angyalát szólítja, akiben már régen nem hisz. Önpusztító és gyakran kegyeletsértésre is hajlamos tévelygése közben reméli, hogy egykori élete feljogosítja őt az égi segítségre. A hetvenes évek érzelmes-zongorás rockballadáit idéző dalban egyedül Weyes Blood éteri háttérvokálja lebegteti meg az angyalszárnyakon érkező feloldozás lehetőségét.
Unknown Mortal Orchestra – Hunnybee
Ruban Nielson, az Unknown Mortal Orchestra frontembere számára az angyal nem más, mint Hunnybee nevű kislánya. Hozzá intézi mézédes, de néha kellemetlenül szúrós tanácsait az életre nézve. Például, hogy vigyázzon azokkal, akik sokat tépik a szájukat a vallással és a mennyországgal kapcsolatban; hiszen az ilyenek beszélőkéje általában sokkal erősebb, mint tényleges hitük. A szofisztikáltan pattogós energiabombájával az idei Szigetet is megjárt új-zélandi zenekar progresszív funky-ja végső soron arra tanít, hogy próbáljunk meg ellazulni ezekben a paranoiás időkben. Ha ez sikerül, akkor talán elkerül minket a mindig küszöbünkön toporgó tragédia.
Florence + The Machine – Big God
Ha csetelni szeretnél Florence Welch-csel, mindenképpen vedd figyelembe, hogy ő aztán igazán utálja, ha nem válaszolnak neki. Az, hogy ilyen módon semmibe veszik, akkora űrt képez benne, amekkorát csak valami nála sokkal nagyobbal, leginkább egy spirituális hatalmassággal lehet betölteni. A Florence + The Machine zenéje – feltehetően főleg Jamie XX produceri és dalszerzői közbenjárásának köszönhetően – még sosem volt ennyire intimen érzelmes és minimál. Természetesen ezúttal is dús és nagyívű a hangszerelés (Kamasi Washington tenorszaxofon-játéka és a vonósok egészen kísértetiesek), a szokásos kirobbanás most mégis elmarad. A videoklip egy lebegő boszorkányokat ábrázoló Goya-festmény alapján fröcsköli arcunkba a reményt: hogyha valaki levegőnek is néz bennünket, démonaink élére állva még megtalálhatjuk a helyünket. Mondjuk egy tengerbe csusszanó sziklaszirt tetején.
Az ember néha akkor is hajlamos Istenhez szólni, ha felfokozott hatást kelt benne valami. Mike Milosh, a Rhye mögött rejlő géniusz konkrétan akkor teszi ezt meg, amikor felismeri, odaadása mennyire egyoldalú. No, meg akkor, amikor a párjával testi kontaktusra kerül sor: szerelme fájdalmait és félelmeit enyhítendő. Klasszikus műgonddal alkotott, letisztult funky-s lüktetésű R&B, szolid rockos leheletekkel dúsítva. A 2018-as Sziget legcsodálatosabb koncertjét adó kanadai szerelemprojekt aktuális klipjében gyönyörű és csillogóan divatos hölgyeket láthatunk fát hasogatni, főzni vagy mosni, majd az egyikük különös törzsi tánca elűzi a közelgő vihart.
Black Nail Cabaret – Bête Noire
Egy arctalan diktátornak keményen beolvasó, sötét elektropop; posztapokaliptikus helyszínekre hangolt, értelmetlen lázadás. Korrupt, szentségtörő, köpönyegforgató, sokak lelki világába belegázoló, gyűlöletkeltésből politikai tőkét kovácsoló, korlátlan hatalmú vezetőt idéz meg Árvai-Illés Emese kétségbeesetten dühös, kegyetlen éneke, miközben a dübörgő szintik földbe döngölik a tátott szájú hallgatót. Az egykori Oroszlányi Bányászati Múzeum omladozó épületeiben forgatott videoklipben látható rettegett levelek közül valószínűleg egyiket sem szeretnénk kézhez kapni.
Kép forrása: spin.com
Christine and the Queens – Doesn’t matter
Van, aki szerint nem számít, hogy hiszünk-e Istenben, illetve, hogy létezik-e egyáltalán. Az erőszakos és pusztító párkapcsolatok elől mindenképpen menekülni kell. A Doesn’t matter-höz tartozó zseniálisan találó táncos videó bemutatja azt a folyamatot, ami tulajdonképpen a világ összes szerelmi viszonyára jellemző. A kiindulópont letargikus egyedüllét, a szépség szexualitáson túli keresése; ezután rávesszük magunkat a körülnézésre és a kiszemeltünkhöz való közeledésre. Először természetesen visszautasítanak bennünket, szépen lassan mégis megtaláljuk a közös hangot, hogy következhessen a pillanatnyi felhőtlen együttlét. Egy idő után az egyik kimutatja a foga fehérjét, a másik meg a társas magány fájdalmaiba fullad, de még nem vigasztalhatatlan.
A kibékülések után jön a komoly szerelem: az, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Aztán az, hogy „szeretetből” bántjuk egymást. Az egyik menekül, a másik meg üldözi – aztán fordítva. Ha felhúzzuk társunkat a padlóról, ő akkor is ellöki segítő kezünket. Végül elkergetjük, hadd érjen végre véget ez a mérgező kapcsolat. Ismét a kezdeti magányba zuhanunk, ám ez már sokkal fájdalmasabb, mint annak idején. Hát van ennek értelme? A HAIM hangzásvilágára emlékeztető dalban Christine and the Queens francia akcentusos duruzsolása és légies magasabb regiszterei egyaránt lenyűgözőek.
Gorillaz – Humility (Superorganism Remix)
Azért az ezévi Sziget legnagyobb show-ja és legmeghatározóbb koncertélménye egyértelműen a Gorillaz volt a nagyszínpadon. Friss, The Now Now című lemezük csúcspontja a Humility, amit a legendás jazzgitáros, George Benson varázslatos játéka is ékesít. Ehhez a verzióhoz a népes, kelet-londoni Superorganism zenekar adta hozzá a magáét, így az eredetinél töredezettebb, bizarrabb és digitálisabb lett a végeredmény. Orono, a hipercuki japán énekeslány hangja zseniálisan passzol az ezúttal is komikusan unott Damon Albarnéhoz. A félig animált klipben Orono a tengerparton gitározó Jack Blackkel akar barátkozni, ám ez olyannyira nem jön össze neki, hogy még a rendőrök is elviszik. Az outro a megasláger Clint Eastwoodból idéz, ezzel kíván jobbulást a hagyományosan ezeket a sorokat rappelő Del The Funky Homosapiennek, aki nyáron leesett egy dán fesztivál színpadáról. Végül mindenki jól járt: a rapper meggyógyult, Oronót pedig kiengedték ketrecéből.
Pillanatok alatt magával ragadó, kissé MØ dalaira hajazó szintipop, a refrén hallatán egyszerűen lehetetlen abbahagyni a ritmikus mozgást. A Miki357 által rendezett videoklipben még New York városa is teljesen megbolydul – beakad nála a lemez, megmixelődik. A szellősen karcos hangú Myra Monoka és a szerelmi játékokról, játékos szerelmeskedésről vagy párkapcsolati játszmákról szóló Rewind bebizonyítja, hogy az oly sokszor leírt magyar mainstream pop is lehet nemcsak világszínvonalú, de szerethető is.
Táncolnivaló szambás-jazzes funky olyanokhoz, akikkel mégsem szeretnénk végigbulizni az éjszakát. Miközben a zenekar végighülyül egy verőfényes délutánt, a hiphopos leleménnyel megírt dalszöveg többször megidézi Sade-t és Smooth Operator című klasszikusát. A billentyűs bridge-et felvezető szövegelése frappánsan simul a dal nyughatatlan lüktetésébe, a klipes verzió lezárása pedig belehallgatást enged – az egyébként egészében is kiváló – Hive Mind album egy lazább felvételébe, a Wanna Be-be is.
Nagyvárosi elidegenedésben fogant rémálompop, a sötétbe suttogott lélekőrlő mantra. A vészjósló fellegekből érkező szintik esőcseppekként gördülnek végig a koszos önjáró fekete autón, amely megtisztulva méltóságteljes útra indul, hogy elhagyja otthonát, a nyomasztó metropoliszt.
Kép forrása: thebanginbeats.com
Pussy Riot – ЕДИНОРОГ / UNICORN FREEDOM
Anya Pavlikova egy átlagos tizennyolcéves orosz lány, aki a barátnőjével való csevegés közben kritizálni merészelte az elnököt. Most éppen rácsok mögött csücsül, várván, hogy rámérjék az előreláthatólag 10 év börtönbüntetést. Az aranyos süni, a mókus, a szamár, a kicsi giliszta, a tonhal és a madarak viszont egyaránt biztonságban vannak az unikornis védőszárnyai alatt. Ebben a veretős rágógumi-univerzumban nincsenek gonosz rendőrök, akik elvigyék őket. Létezhetne a valóságban is a szabadság egyszarvúja.
Panic! At The Disco – High Hopes
Patikamérlegen kimért, de talán éppen ezért ellenállhatatlan törtritmusú trombitás pophimnusz egy srácról, aki kiskorában még a tükör előtt léggitározva álmodozott arról, hogy egyszer majd rocksztár lesz. És láss csodát, tényleg befutott! Brendon Urie saját múltját és nehézségeit felidézve énekli meg, hogy mennyire nagyratörő tervei vannak még mindig – ezeket pedig olyan játszi könnyedséggel valósítja meg, amilyen lazán felsétál a toronymagas irodaház üvegfalán, hogy felérjen a csúcsra. Csak az ellentmondásos egy kicsit az egészben, ahogy a dalszöveg több helyen mitizálja a Panic! At The Disco zenekar történetét. A bandáét, amiből már mindenki más kilépett, így jelenleg tulajdonképpen Urie szólóprojektjeként funkcionál.
Travis Scott – STOP TRYING TO BE GOD
Attól még, hogy híresek vagyunk, nem szabad elszállnunk magunktól. A világsztároknál gyakran előforduló istenkomplexus visszaszorításáról mesél nekünk Travis Scott, illusztris vendégeinek társaságában. Kid Cudi dallamosan hümmög, erre a hümmögésre énekli rá a refrént Philip Bailey, az Earth, Wind & Fire legendája; az elektronikus zenész James Blake mikrofont is ragad a csodaszép bridge-ben, a süvítő szájharmonika dallamokat pedig nem kisebb név játszotta fel, mint maga Stevie Wonder. Travis eközben beolvas az olyan egomániás hiphop előadóknak, mint Kanye West vagy Kendrick Lamar. A nagymenő Dave Meyers rendezésében készült klip igazán szemléletesen mutatja be, hogy miért nem érdemes istent játszani: ha az ember nyáját terelgeti a kaliforniai dombokon, vagy Keresztelő Szent Jánosnak képzeli magát, esetleg egy szőrös tuloksárkánnyal akar az égi birodalom felé repülni, mindenképpen csúnyán megégeti magát.
Afrobeat-es funkyba öltöztetett hungaroperverzió, alkohol- és vizeletszagú elmebetegség. Az ezerarcú Frenk a magyar alternatív rockszíntér egyik legizgalmasabb előadója, aki színésznek sem utolsó. A Magyar pszicho videoklipjében is fantasztikus alakítást nyújt, mint keskeny bajuszú porondmester, lépcsőn riffelgető szakadt gitáros, fotelben kómázgató lábdobos, szemüvegét törölgetve pedánsan üldögélő geek basszeros, bárpultnál iszogatva imádkozó pap és kikent-kifenten zabáló szaxis csaj. A végén ráadásul kiváló zenekart alkot személyiségeiből, amelyben a porondmester énekel, a pap pedig billentyűzik.
ROSALÍA – PIENSO EN TU MIRÁ (Cap.3: Celos)
Ki gondolta volna, hogy a globális popzene legújabb – és szerintem néhány hónapon belül világuralomra törő – innovációja Barcelonából érkezik? A new wave flamencót a spanyol urban ritmusokkal keverő, igéző Rosalía ezúttal a féltékenységről énekel, aranyékszerekkel jócskán felszerelt vámpírszektája miatt pedig a katalán főváros szegény kamionosai átvérzik a felsőjüket. Valljuk be, kevés menőbb dolog van az elektromos kasztanyettánál és az aszfaltra kiszórt parázson lejtő flamenco táncosnál…
A teljes lejátszási lista elérhető a YouTube-on és Spotify-on is (itt a Pussy Riot-től a Unicorn Freedomot technikai okokból a szintén zseniális Track About Good Cop című dalukra cseréltem).
