"Magam után húzom magam" – 27 éve hunyt el Nemes Nagy Ágnes

2018. szeptember 24. - f21.hu

Idén 27 éve, hogy távozott közülünk az Újhold-líra és alapvetően a magyar irodalom kiemelkedő női alakja; az író, műfordító és pedagógus, Nemes Nagy Ágnes.

nemesnagy1.png

Kép forrása: unikornis.hu

Nemes Nagy Ágnes Budapesten született 1922. január 3-án és 1991. augusztus 23-án hunyt el ugyanott. Sajnos kevés igazán emlékezetes női író életműve maradt fenn a magyar irodalomban, azonban Nemes Nagy széleskörű öröksége a szerencsés kivételek közé tartozik. Kossuth- és József Attila-díjas volt, írt esszéket, fordított és pedagógusként is tevékenykedett. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult magyar-latin-művészettörténet szakon, elsősorban azonban francia és német nyelvű műveket fordított, mint például Corneille, Racine, Moliére, Victor Hugo, Rilke vagy Brecht szerzőktől. A magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt, hozzá kötődik többek közt Babits Mihály költői portréja, mégis lírája az, amit talán a leginkább vizsgál az irodalomtörténet.

"Magam után húzom magam,
mint egy csapzott esőköpenyt a földön."*

 

Teljesen más kultúraképpel rendelkezett, mint ,,újholdas” társa, Pilinszky János (sokszor vonnak párhuzamot a két költő között) – a protestáns etikából táplálkozott, amit ötvözött a karteziánus megismeréssel és világértelmezéssel; nagy hatással volt rá Descartes. Nemes Nagy lírájának állandó dilemmája az, hogy hogyan lehet definiálni a világot és önmagunkat, a kulcstevékenységek ehhez az analízishez pedig a látás és a nézés: az ismereteket ezeken keresztül szerzi a világról. Távolság és idegenség van a tudat és a dolog között, az ember idegenként létezik a természetben.

Legfőbb mintájának Rilke tekinthető, azonban a rilkei tárggyá válás Nemes Nagynál jellé válássá alakul. Költői tekintetét erőteljesen jellemzi a figyelem és a fegyelem, ebben mélyen rokon Pilinszkyvel, bár erősebben jelennek meg nála a metaforizálódó és antropomorfizálódó tárgyak, mint kortársánál. Ezzel függ össze a tükrözés, egy alapvető ars poeticus gesztus, amely megmutatja, hogy a szubjektum hogyan viszonyul önmagához. A versei majdnem mindig ars poeticusak, sokszor merülnek fel az olyan kérdések a művekben, mint például az, hogy mi is költőnek lenni, de megjelenik az is, hogy költőnő hogyan viszonyul a saját költőiségéhez, a költői szerephez; ez különösen észrevehető a Között című kötetén és versén is.

*részlet A fehér noteszból című versből

(A cikk egy részlete az f21. hu-val való együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Szőnye Alexandra

A cikk folytatását ide kattintva olvashatod el testvéroldalunkon, az f21.hu-n.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr814261227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.