A Godot Workshop egy veszprémi származású alternatív-triphop-elektro zenekar, akik bejutottak a Kikeltető nevű tehetségkutató legjobb tizenkettője közé. Tagjaik Kelemen Sára, énekes, Varga Richárd, dalszövegíró, gitáros, énekes, és Bodnár Balázs, billentyűs. A Kikeltető első fordulóján a Dürer Kertben beszélgettem velük.

Kép forrása: Bandcamp

Egy standard kérdéssel kezdem. Mikor és hogyan alakultatok?

Varga Richárd: Hivatalosan 2016 nyarán. Elvileg két éves a zenekar, de inkább egy évesnek mondjuk magunkat, mert az első évben csak akusztikus dalokat játszottunk. Egy éve indult el az a fajta felállás és zenei koncepció, ami most is van. Nekem korábban voltak egyszálgitáros számaim, de szerettem volna ezt a hangszerelést kibővíteni és felturbózni, ezért megkérdeztem Sárát, hogy énekelne-e benne, Bazsit, hogy zongorázna-e benne, és az addigi dalaimat dolgoztuk fel. Aztán jött az érzés, hogy hú, de jó lenne rendes koncertet adni. Bennem régóta erősen megvan az a vágy, hogy fuzionáltatni szeretném az elektronikus és az alternatív gitárzenét, így jött be a képbe a dobgép, és hogy Bazsi nem csak akusztikus zongorán, hanem a Nordon is játszik, majd belevittünk mindenféle kütyüket is. Így fordult át a zenénk a mai formájába.

Miből inspirálódtok?

V.R.: Főleg egyéb művészeti vonalakból. Szokták is mondani, hogy amit csinálunk zeneileg és szövegileg, az inkább mintha vizuális művészet lenne. Én azt is képzelem erről az egészről, hogy a zenénk az vizuális művészet zenében való megfogalmazása.

Egyébként, ha zenekart kéne mondanom – bár nem hasonlít a zenénk a Radioheadéhez –, a kísérletező koncepció, és a különböző hangszerek és kütyük fuzionáltatása, amiből valami izgalmas új dolgot próbálnak létrehozni, nálam elsődleges motiváció. De filmek és képzőművészeti alkotások is inspirálják a dalainkat. Ma elő is adjuk a Jackson Pollock inspirálta dalunkat.

A szövegeitek magyar nyelven szólnak. Nem gondoltatok arra, hogy angolul nagyobb sikereket érhettek el?

V.R.: Egyrészről nem tudnék jó angol szöveget írni. Másrészről a gondolataimat és az árnyalatait mindig magyar szövegben tudtam átadni. Amit szövegben megfogalmazok, azt angolul biztos, hogy nem tudnám. Mára egyre inkább angol szövegek jelennek meg a hazai zenékben is, és azt érzem, hogy szükség van a jó magyar szövegekre. Nálunk nem is volt kérdés, hogy melyik nyelven szóljunk.

Az EV!L c. számotokban mégis megjelenik egy angol sor, a „Dance with the evil”. Ennek mi a jelentősége?

V.R.: Jól rímelt. (nevet) Ez a sor egy csomó angol számban benne van, de ahogy nálunk megjelenik, abban azért van egy csavar. Lehet, hogy a következő számba arab nyelvű sort teszünk be. Amúgy mindegyik nyelv megférne ebben a konstrukcióban. Az a sor tök jól jött és benne maradt. Olvastam Weöres Sándor verseit, amikben sokszor belekever mindenféle nyelvet, franciát, németet, angolt, és teljesen jól működött.

Várjunk még Godotra - az intermedialitásról röviden

A Godot Workshoppal készített interjúm nyomán felmerültek bennem a kérdések és gondolatok a posztmodern intermedialitással és identitáskereséssel kapcsolatban. A művészeti ágak vegyítésével és ütköztetésével kísérletező banda két számának a segítségével igyekszem majd szemléltetni eszmefuttatásomat. „Ha egy vers egyszerre időmértékes és ütemhangsúlyos is, az olyan, mintha egyszerre táncolnánk és énekelnénk, vagy mintha lefestenénk egy szobrot", mondta a középiskolai irodalomtanárom, ezzel magyarázva az alkotások formai túltelítettségének kérdését.

A szövegeitekben megjelennek a fiatalok egzisztencialista válságai. Miért pont ezekről énekeltek?

Kelemen Sára: Mert ez aktuális. Szerintem fontos, hogy olyanokról szóljanak a szövegeink, amiket mindenki kicsit magáénak tudhat. Ez az, ami minket mozgat és megérint.

V.R.: Jelen van a szövegvilágunkban a dualitás: vagy nagyon szimbolikus, ami elvisz egy másik világba, mint ahol vagy jelenleg, vagy pedig nyersen a mai problémákról szóló gondolatok, amikről fontos, hogy beszéljünk.

Bodnár Balázs: A hallgató is könnyebben azonosul egy olyan kérdéskörrel, ami rá is vonatkozik.

Szerintetek meddig mehet el egy művész a véleménye kinyilvánításában?

V.R.: Ízléses keretek között tulajdonképpen bármeddig. Ha valaki azért ír egy szöveget, hogy megmondja a tutit, az már káros és hiteltelen. Lehet, hogy valaki százszor durvábban meg tudná fogalmazni ezeket, és hitelesen hatna, de ez már egyénfüggő, hogy kinek hogyan csattan. Mi érzékelünk dolgokat, amiket zenében fejezünk ki.

Veszprémben mennyivel szűkebbek a lehetőségek művészileg, mondjuk Budapesthez képest?

K.S.: Nyilván korlátozottabb, mert egy kisebb városról beszélünk. Ebből adódóan kevesebb a szórakozóhely és a fellépési lehetőség.

V.R.: Két helyből az egyiken tudunk játszani, mert az Expresszó egy nevesebb hely, ahová a nagy zenekarokat hívják, akik bevisznek öt-nyolcszáz embert. A kisebb zenekaroknak a Szigony nyújt lehetőséget. Sajnos a legtöbb vidéki városban ez a helyzet. Azért nekünk nagyon jó, hogy itt lehetünk, mert hátha kinyílnak a kapuk.

Fotó: Paulus Barbara

Miért jelentkeztetek a Kikeltetőre?

K.S.: Pont azért, hogy megnyíljanak előttünk olyan kapuk, amik Veszprémben nem. Meg tök jó itt lenni és másokkal megismerkedni.

V.R.: A kapcsolatteremtés a Kikeltető legnagyobb hozadéka. Összehaverkodni olyan zenekarokkal, akiket lehívhatunk Veszprémbe, esetleg ők is vissza tudnak hívni minket egy pesti helyre. Ahogy megtudtuk, hogy egy napon leszünk, már csináltunk is egy Messenger-csoportot, és beszélgettünk.

Meg tudtok fogalmazni egy ars poeticát?

V.R.: Mindenképpen az, hogy olyan zenét csináljunk, ami fuzionáltat már meglévő műfajokat, és azokból hoz létre valami újat.

B.B.: Illetve a zene hangulatfestő mivolta is fontos. A workshop kifejezést is úgy kell elképzelni, hogy többféle művészeti ág egyesül.

V.R.: Igen, a Beckett darabból ismert Godot az, akire várnak és nem jön, pedig ő érezhetően rendbe tudná tenni ezt a helyzetet. Azért választottuk ezt a nevet, mert az az elképzelésünk, hogy valaminek történnie kéne, hogy rendbe jöjjön a káosz. És azért workshop, mert alapvetően a művészet az, ami rendet teremtene. Hosszútávon összművészeti formában gondolkodunk, például olyan vizuállal megtámogatni a koncertet, ami elmenne képzőművészeti alkotásnak, esetleg kiállításokat, felolvasóesteket, performance-okat szervezni a fellépésekhez. Az újabb számainkon majd jobban lehet érezni, hogy mozgásosabbra szeretnénk hangolni őket. Nekem vesszőparipám Nietzsche zeneelmélete, miszerint a zene képes lehet az egész világgal alkotott egység extázis-élményét nyújtani. Ilyesmiben gondolkodunk mi a zenéről.

Életigenlés meg minden - interjú a Lépjünk a holdra zenekarral

A Lépjünk a holdra zenekar három tagjával - Ombódi Andrással (ének, gitár), Bánszki Botonddal (dob) és Csikós Mártonnal (billentyű, vokál) beszélgettem. Az alternatívról, az új magyaralterről, hatásokról, szövegekről, billentyűkről, dobbasszusról és a potenciális „holdraszállásról". Ombódi András, Bánszki Botond és Csikós Márton Mit jelent számotokra, az hogy "alternatív"?

Így is megtartanátok ezt a sötét hangulatot, ami jelenleg uralkodik a zenéteken?

B.B.: Ugye sötét nélkül nincs világos sem, ezért meg kell tartani ezt a kettősséget, hogy egyensúlyba maradjanak. Ez érvényes mind a zenére, mind a szövegre.

V.R.: Én az irodalomban is azt szeretem nagyon, ha valaki a problémákról beszél, látszólag sötét dolgokról, de azt azért teszi, hogy rávilágítson a másik oldalra. A hangulat sötétségénél én a koncerteken azt érzem, hogy ha becsukod a szemed, akkor felemelkedsz.