Várjunk még Godotra – az intermedialitásról röviden

2018. november 28. - Ivánkai Márk

A Godot Workshoppal készített interjúm nyomán felmerültek bennem a kérdések és gondolatok a posztmodern intermedialitással és identitáskereséssel kapcsolatban. A művészeti ágak vegyítésével és ütköztetésével kísérletező banda két számának a segítségével igyekszem majd szemléltetni eszmefuttatásomat.

intermedi1.jpg

Kép forrása: IMDb

„Ha egy vers egyszerre időmértékes és ütemhangsúlyos is, az olyan, mintha egyszerre táncolnánk és énekelnénk, vagy mintha lefestenénk egy szobrot”,

mondta a középiskolai irodalomtanárom, ezzel magyarázva az alkotások formai túltelítettségének kérdését. Az egyes művészeti ágak bizonyos formákhoz és anyagokhoz vannak kötve, amelyek behatárolják kiterjedésüket és befogadhatóságukat. Egy alkotás jól megcsináltsága nagyban függ attól, hogy az alkotó megfelelő mértékben és minőségben használja-e ki a médiumspecifikus lehetőségeket.

Ellenben a posztmodern korszakban előtérbe került intermedialitás és intertextualitás következtében mára az számít bravúrnak, ha egy alkotás több médiumon átívelő, és többféleképen befogadható produktumként születik meg. Ugyanakkor a túltelítettség és az intermedialitás nem ugyanaz: az előbbi egy adott médiumon belüli eszközök mértéktelen és dilettáns alkalmazását jelenti, míg az utóbbi egy szekunder médium adottságait igyekszik alkalmazni a primer alkotás létrehozásakor. Nem mehetünk el az adaptálás fogalma mellett sem, ami pedig egy kulturális termék egyik médiumból  a másikba való átültetését jelenti úgy, hogy a feldolgozás után is felismerjük benne a kiinduló művet. Például a film képes felhasználni az irodalom, a képzőművészet és a zene termékeit arra, hogy új alkotást hozzon létre. Azonban ha filmen minden más médium is képes megjelenni, akkor azok elméletben elvesztik létjogosultságukat. A különböző médiumok fennmaradásának záloga, hogy ha nem- vagy csak problémásan adaptálható termékei születnek.

A vizuális művészet zenében - interjú a Godot Workshoppal

A Godot Workshop egy veszprémi származású alternatív-trip hop-elektro zenekar, akik bejutottak a Kikeltető nevű tehetségkutató legjobb tizenkettője közé. Tagjaik Kelemen Sára, énekes, Varga Richárd, dalszövegíró, gitáros, énekes, és Bodnár Balázs, billentyűs. A Kikeltető első fordulóján a Dürer Kertben beszélgettem velük. Egy standard kérdéssel kezdem. Mikor és hogyan alakultatok?

Az intermedialitás iskolája mégsem azon munkálkodik, hogy eltüntessen egyes művészeti ágakat, hiszen ha nem lenne miből építkezni, akkor önmaga is megszűnne létezni. Az intermedialitás a posztmodern ironikus szüleménye, tehát legfőbb jellemzője a pastiche, amely a megújítás egyedüli eszközének a kommentárt és a kritikát tartja. A modernizmus elemeinek posztmodern ismétlésébe egyaránt beletartozik a klasszikus motívumok burjánzása a bevásárlóközpontokban, a modern festészet krízise és a Nickelodeon-matinék népszerűsége. Így mára már elkerülhetetlen, hogy az intermedialitás szemszögéből elemezzünk egy művet, ugyanis

az alkotók nem tudják elkerülni, hogy a körülöttük lévő világ és médiumok hatással legyenek rájuk.

A mindent átfogó vizuális kultúra és annak hatásai felett érzett elragadtatásból fogant posztmodern krízisbe jutott, mivel a saját vizualizálási stratégiája kudarcával való szembesülése ráébresztette, hogy ezek a reprezentációs eszközök semmilyen meggyőző erővel nem rendelkeznek, ugyanakkor alternatívájuk sem jelent meg.

intermedi2.jpg

Godot Workshop
Kép forrása: Kikeltető

Nem kisebb feladatra vállalkozott a Godot Workshop nevű zenekar, minthogy helyrehozza a krízist. Nevükben a workshop a különböző művészeti ágak fuzionáltatását jelenti, a Godot pedig önreflexíven azt az entitást, ami rendet teremthetne. A zenéjük valahol az alternatív-trip hop-elektro tengelyen mozog, míg szövegeik egyrészről irodalmiak, másrészről feldolgoznak más médiumból származó produktumokat. A Pollock című számban a híres festőművész által használt festék lírai énje szólal meg, és akar absztrakt képpé válni. A szétszóródás érzése és a színek játéka plasztikusan jelenik meg a szövegben.

„Hadd legyek a kép!
Egy valóságos
Képtelenség.
Legyen ez a vörös az ész! Legyen ez a kék az összes érzelem!
Legyen ez a vonal a pont! Legyen ez a pont a teljes életem!
Legyen ez a lila a Föld! Legyen ez a zöld a véges végtelen!
Álljon, ahogy összedőlt!”

Ez nem egy konkrét festmény kvázi megzenésítése, hanem a Pollock-képek befogadásához hasonló élmény zenébe foglalása, ami új dimenzióit, értelmezéseit nyitja meg a recepció előtt.

A másik intermediális szám a Fekete hattyú, ami az azonos című Darren Aronofsky filmre utal. A moziban a Hattyúk tavában szereplő balerina sorsának lehetünk szemtanúi, a számban pedig fültanúi annak a jelenetnek, mikor a táncos a színpadon áll a nagy jelenet előtt. A „Magamban érzem a szemed.” sor egészen új értelmet nyer így, vagyis hogy szinte látjuk a dalban megjelenített pillanatot. Itt is azt hallhatjuk, hogy a primer filmes anyagot nem egy az egyben adaptálták a zenébe, hanem azt továbbgondolva alkottak belőle saját produktumot. Ugyanakkor ennek a zenének van egy olyan felemelő hatása, ami egyfajta lebegés-érzést vált ki a hallgatóságból, így még egy médiumot érint.

Holdralépés Holdfényexpresszel - Magyaralter-analízis a teljesség igénye nélkül

Ismerjük, hallgatjuk, átszellemülten érezzük, hogy magyar intellektuelek vagyunk és a turkált pólónk ujja belelóg a mintás tarisznyánkba. Mások vagyunk - de valahogy mégsem vesszük észre, hogy jó ideje majdnem ugyanúgy szóló gitárok kísérik az egymásra kísértetiesen hasonlító dalszövegeket. Lehet még új horizontja a magyar alter zenének, vagy mi leszünk az űrben ragadt Apollo-13?

Látható, hogy

a posztmodern krízisének tekintett intermedialitás inkább átalakulás, amelyben a művészeti ágak megnyílnak egymás felé,

és az újraértelmezés folytán születnek új produktumok. Ez újfajta befogadói magatartást is elvár a közönségtől, hiszen már nem csupán adott kontextusban lehet értelmezni egy művet, hanem áthajlások, és felhasznált elemek egész során át.

A Godot Workshop-pal készült interjút ITT tudod elolvasni!

______________

Felhasznált irodalom:

Nicholas Mirzoeff, Mi a vizuális kultúra
(http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=mi-a-vizualis-kultura_952&fbclid=IwAR1kvlWb8Vbzh1xEQeQHAJDYh6VYQBD8LgeM8I22x-nlMxnnzjcuhSj42tU)

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr4914396926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.