Mit nevez az ember szexualitásnak? Mik az erotika és a vonzalom érzelmi alapjai? Létezik-e lelki síkja a szexuális aktusnak, vagy az egyszerű élmények közé sorolható? A kérdés a történelem minden korszakában foglalkoztatta az embert. A modernitás embere sem határolódik el a kérdéskörtől: az alábbi cikk elsősorban a jelen emberének válaszait kutatja Lakatos Levente Szigor című könyvsorozata alapján.
Kép forrása: moly.hu
A szexualitás: az ember megoldóképletének örök változója.
Örök, mert a biológia megkerülhetetlen szabályai kérlelhetetlenül nyomot hagynak, úgy a civilizáció előtti, mint civilizált emberben. Változó, mert a természetben egyedüliként az ember képes absztrahálni, ezáltal kulturális keretek között artikulálni, korról-korra változó idolokat képezni. Bár a jelenség két komponensre bontható, mégsem követhetjük el azt a hibát, hogy két egymástól függetlenül működő hatást különböztetünk meg. A két összetevőnek egyszerre kell megvalósulnia. A vágynak, mely nélkül statikus és halott, valamint a szellemiségnek, melyet mellőzve lelketlen, torz és bestiális képet kapunk. A régmúlt emberén pontosan nyomon követhető az az evolúciós folyamat, amelynek eredményeképp szellemi tartalommal ruházta fel az állati ösztönt. A mágikus népeknél még termékenységi szimbólumként használt, animális Willendorfi Vénusz, egészen a görögökig, a talán egyedüliként tökéletes egységet megtestesítő Esquilinusi Vénusz megformálásáig vezet.
A szexualitás, személyes jellegéből és az emberi életet alapjaiban meghatározó súlyából adódóan, a legbensőségesebb élmények egyikét képezi. Nem véletlen, hogy az emberiség korszaktól függetlenül mindig valamilyen spirituális élményhez rendelte, mint a szertartás, a művészet, a vallás. Már jóval a modernitás emberének megjelenése előtt, gyakorlatilag a kulturális evolúcióval szimultán, kezdetét vette a szimbólumgyártás, melynek formája folyamatosan nyomon követte a korszak életszemléletét. A korok változásával, a művészeten keresztül kapott hangot a zenétől, arcot és színeket a festészettől, testet a szobrászattól, majd mobilitást és éthoszt az irodalomtól. Erotika nem létezik ember nélkül.
A történelemben rengeteg kezdeményezés irányult az erotika fülledt, testnedvektől ragadó démonainak kiirtására. A középkorban a hipokrata egyház próbálta előbb pogány szokásként címkézve szenteltvíztartóba fojtani, majd a maradékot szentek képei mögé rejteni, de az erotika tovább mentette magát a népmesékben és dalokban. Ugyanígy a XX. század első felének puritanizmusa hiába próbálta megváltani az embert a mindenható tudás, és jéghideg ideológiák szellemével, a test és a személyes igények elvetésére szervezett zarándokutak az éteri térben egészen Woodstockig vezettek.
David Herbert Lawrence Lady Chatterley szeretője című könyvében végigjárja azt a válsághelyzetet, mely a szexuális forradalmat megelőző modern értelmiséget, saját testiségének megtagadásáig, ugyanakkor a lelketlen anyag és a fogalmak kultiválásáig vezette. A puritán materializmusnak azt az önelégült formáját, melyben az ember végre mindent funkciója szerint tarthat hasznosnak, vagy áshatja el a tudatalatti legmélyére, hogy egyszer onnan feltörve kéntől bűzlő rögeszmék képében pusztítsa el azt, aki felülemelkedett rajtuk. A könyvben tűélesen felvázolt női perspektíva bemutatja, milyen mély lelki nyomorba képes zuhanni valaki abban a pillanatban, ahogy az erotikát lelki dimenziójától megfosztva kiüresedett élménnyé redukálja, főleg egy olyan korban, amely az élvezetet az állat világhoz kötve ostoba mód elveti. A férfi nézőpontból elénk tárul a világháborút megjárt, reményt és motivációt vesztett, a világról és a testiségről önkéntesen lemondó, szexusát vesztő hadirokkant férfi archetípusa, aki épp ezek miatt az ideológiákkal és műveltséggel takarózik. A kor emberének – önmagát magánnyal vigasztaló – válságát szellemi és testi egység harmóniája képes csak feloldani.
A múltban ragadt identitás - Veres Attila: Odakint sötétebb (2017)
A jelene ezer körmével múltjába kapaszkodó, jövőtlen ember. Valószínűleg így hangozna az a mondat, amivel tömören jellemezni kellene a modern, ambíciótól és kilátásaitól tudatosan megfosztott társadalmat. A nyugati világ komplett generációi válnak kulturális és egzisztenciális áldozatául a fukuyamai mondásnak, miszerint: „A történelem véget ért", az ember eszmetörténeti evolúciója megállt.
A szexualitás ábrázolása éppen azért nehéz, mert nem kezelhető az embertől elvonatkoztatott jelenségként, tökéletesen hiteles összképet kell alkotnia a személlyel és annak kulturális közegével és a környezet személyre irányuló hatásával. Az erotikával kapcsolatban minden kor saját viszonyrendszert, gondolkodásmódot, mintákat, és konvencionális ideálképeket alkot magának. Az ember legalább akkora hatással van ezekre a képekre, amekkora hatással maguk a képek alakítják később az embert – éppen ezért fontos, hogy hiteles képet fessünk a korszak emberéről, máskülönben előfordulhat, hogy a Szigor című könyvsorozathoz hasonlóan, százkarú pszichopata androgünöket teremtünk tudtunkon kívül, vagy éppen a lehető legtudatosabban.
Napjaink életszemléletének köszönhetően az ember rengeteg olyan tulajdonságát tekintheti értékesnek, amellyel joggal hívhatja magát sikeresnek egy közösségben. Ilyen a hat számjegyű fizetés, hatalmi pozíció, 3 oldalas kardlista vagy éppen az ezzel szorosan összefüggő hatalmas farokméret. Szerencsére a Szigor című könyvsorozat egyik főszereplőjének (a kreatív névvel megáldott Sz. Igornak) mindez megadatott. Igor, aki szótlanságáról és szigorú képéről híres, az olvasó nagy meglepetésére nem egy PUA tábort vezet Siófokon, hanem sikeres kommunikációs szakember, részben cégtulajdonos. Ahogyan a könyvből kiderül, pusztán egy acélos tekintettel és a nadrágját csaknem szétfeszítő nemiszervével képes nőkben félelem és undor helyett legyőzhetetlen vonzalmat kialakítani. Napjaink Don Juan-nak többszörös orgazmussal agyonütött hétköznapjait azonban beárnyékolja egy sötét titok.
A remegő Liza, a bestseller másik főszereplője, napjaink nőideáljának megtestesítője, az életet habzsoló politikus csemete, aki kicsapongásaival vált híressé a közösségi médiában, hivatásos, de annál válogatósabb pasifaló. A zsarnok apja jóvoltából egy meleg miniszterelnökjelölt dekoratív menyasszonya, akinek „fatális hibája” miatt magára kellett erőltetnie a mintabarátnő szerepét.
Lakatos Levente
Kép forrása: lakatoslevente.hu
A probléma ágyékba kapaszkodó gyökere, hogy a műben részletesen kidolgozott két személy egyike sem létezhet. Egy lektűrirodalmi művel kapcsolatban jogtalan lenne számon kérni a történeti hitelességet, de a könyvben megformált karakterek emberi minőségben történő ábrázolásának hitelességét – egy olyan műben, ami komplett életpályamodelleket mutat be és nem rejtett szándékkal szexuális referenciákat állít – számon kell kérni.
Az aktuális szórakoztatóipari trendeket követve a szereplők mindegyike sokkal inkább egy karácsonyi válogatás-CD-re hasonlít, semmint hús-vér emberre. A tetszésgrafikonok alapján összeválogatott belső jellemzők olyan személyiségeket alkotnak, amelyek pillanatok alatt zártosztályra juttatnák az azt birtokló, tökéletesen formált gazdatestet.
Mivel az érzelmi megvilágosodások hadának egyikére sem kapunk kielégítő választ, nem marad más választásunk, mint elfogadni az oraveczi filozófiai iskola fundamentumát, amely köré az egész történet íródott, miszerint: Ne keresd, majd ha eljön az ideje, úgyis rádtalál.
Igor a ma férfija, a holnap szexikonja, az egyéjszakás kalandok bodhiszattvája olyan gyakran váltogatja az alapvető személyiségjegyeit, hogy az identitásváltások irányvektorai 3 perc alatt komplett mandalát rajzolnak ki az olvasó fejében. A patchwork személyiség minden fogyatékossága egyszerre jelentkezik hősünkön, az egyik pillanatban még Júliát szöktetné a Capuletektől, a következőben pedig gyakorlatilag különösebb magyarázat nélkül Sean Conneryt látjuk, ahogy a kád szélénél nézi azt az egy pár cipőt, amit ruhaként engedélyez.
Képzelt riport egy magyarországi tiniregényről - Szabó Borbála: Nincsenapám seanyám (2016)
Egy társasház harmadik emeleti lakásának apró, szűkülő szobája. Ablakának kilátását eltakarja egy fa, amely nyálkahártya-irritáló pollent áraszt magából. A szoba jobb oldalán ágy, mellette két fekvőhely állatoknak. Baloldalon ruhásszekrény és könyvespolc, annak oldalára távoli koncertek emlékét őrző karszalagok vannak ragasztva. A fal monotonitását pár Assassin's Creed Simpson család os poszter töri meg.
A főhősnő személyének Igorral ellentétben van létjogosultsága, egy magányra ítélt, gimnazista végzős lány erkölcsi és szociális iránytűjével rendelkező lázadó, de ha felszámítjuk neki azt a tényt, hogy bele tudott szeretni egy alsó hangon is skizofrén szociopatába, mindenképpen patológiás esetnek számít ő is. A műnek sikerült elérnie azt az egyedülálló bravúrt, hogy megfordította a karakterek kidolgozottsága és az azokkal történő azonosulás relációját. Sokkal könnyebben hat természetesnek és azonosulhatónak a pszichopata apa karaktere, nem is beszélve a csupán említés szintjén jelenlévő két dimenziós szereplőkről, mint a fő figurák. Mivel a könyv elsősorban a két főszereplő személyére, pontosabban az erotikával túlfűtött szexualitásukra van kiélezve, maga a cselekmény és a történések sablonszerűek, nagyritkán az izzadtságszagú, indokolatlanul modoros jelzők és a feleslegesen túlromantizált, giccses képleírások tömege alól szégyenlősen felsóhajt valamelyik narratív szál, de pont csak annyi időre, amíg ki tudjuk verni a fejünkből azt a nagybetűs abszurdot, amiben az előző pillanatban még részünk volt.
A lawrence-i alaptörténetre kísértetiesen hasonlító Szigor éppen csak a narratíva azon részét nem tudja sikeresen integrálni, ami a műfaj egyedülálló értékeit hordozza magával. A korszak és a benne élő ember kritikáját. Reflexió nélkül marad jelen emberének életvitele és saját szexualitásának lelki megélése. Az "erotikus regény" műfajára szükség van az irodalmi- és a közéletben egyaránt, egy jól megírt mű támaszként szolgál, referenciákat épít és viselkedési mintákat közvetít az olvasó felé. Remélhetőleg ahogyan a vén kéjenc Hugh Heffner életébe megváltóként érkezett a viagra, az enervált magyar erotikus irodalom is megtalálja majd a maga potencianövelőjét.
