Trafikpanoráma – Kifestő 1.

2019. január 18. - kalop

Kinézek a szélvédő bogártarkított képernyőjén, egy dohánybolt panorámájának közvetítésében gyönyörködöm szégyentelenül, mert kár tagadni: unatkozom, és ilyenkor minden elszórakoztat. Kijön egy csaj, elejti a kulcsot, lehajol, kijön egy srác, elejti a cigijét, lehajol, felveszi a kulcsot és a cigit, a lány kezébe nyomja azokat, aztán mikor nyúlna a dohányos dobozért, kiveri mindkettőt, és újrakezdődik az egész. Közben leesik egy palack víz, egy pénztárca és egy igazolvány is. Tiszta börleszk. Mellettem, egy spanyolfalú tragacsban veszekednek, mintha csak ők léteznének egy kis galaxisban. Így tudom meg, hogy "kivel szarvazta fel az a kis kurva a fószert" jóban is, rosszban is.

venice.PNG

A parkolók létezése egy csoda, a múlt kikötőit idézik fel: szinte látom egy romantikus művész által megfestett képen a történéseknek e modernkori gócpontját. Sokan mégsem vesszük észre, hogy mennyire kiszolgáltatott intimitásunk ezen a helyen; kis fémdobozainkban ülve játsszuk az észrevehetetlent. Mert kár tagadni, mindannyian kukkolunk, és mindannyian kukkolva vagyunk. Megbámuljuk, ahogy valaki aranyat kutat az orrában, vagy üvöltözik a gyerekével; máskor pedig minket lesnek meg, miképp átöltözünk, vagy éppen levetkőzünk az átláthatatlanul átlátszó üvegfalak mögött. És tudjuk, hogy nem illik vájkálnunk, de unatkozunk. És tudjuk, hogy bárki vájkálhat az előadásunkban, de attól még ugyanolyan jó érzéssel tömjük magunkba a hamburgert, hogy aztán egy kellemetlenebb pillanatban elcsöppenjen a vörös kecsöp, elcsattanjon a vöröske csöpp csók, folyjék a szemfesték a könnyekkel, bomoljon a megcsaló szerelemben a nyakkendő. Mert szeretünk, gyűlölünk, csalunk és csalatva vagyunk, szeretkezünk, öltözünk, eszünk, és összetörve könnyezünk a kicsiny menedékünkben. Egyszerre vesszük ki részünk e panorámából, és vagyunk a csodálói.

Gyakori vicc, sokan el szokták lőni: "Egy perc és itt vagyok", vagy "Csak egy pillanat", hogy aztán egy óra múlva meglásd – "… nem is tartott olyan sokáig”. Ilyenkor oly sok mindent csinálhatnánk, de ha éppen lemerült a mobilunk, a rádióból nem szól semmi jó, és mással sem üthetjük az unalmat agyon, akkor nem marad más, mint a kukkolás.

Emberek vagyunk, természetünk kíváncsi, meg egyébként is, kit érdekel, hogy más mit gondol rólunk? Szabad vagyok, nekem ne szóljon senki, hogy mit csinálok a világom általam hitelre vásárolt kis szegletében! De láttad azt a libát, aki még a visszapillantót is csak sminkelésre használja? Nem százas.

A fotót Seres Dorina készítette. További munkáit megtaláljátok az Instagramon.

__________________________________________________

A Kifestő alrovatban a szöveg és kép szimultán egészítik ki egymást. Ahogy Reinach sem láthatta a postaláda egészét, úgy az Olvasó sem láthatja a fotó perspektíváján kívül esőt, a szövegben meg nem jelenőt. Az a célunk, hogy a fotó és textus kombinációjával teljesen átlátható, felfejtett és térben elhelyezett reprezentációt alkossunk képekről, jelenetekről, eseményekről.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr6114569398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.