KultAgora

Olvasás téren és időn át – jegyzetek L. Varga Péter Más tartományok című könyvéhez

2020. február 19. - Bethlenfalvy_Gergely

Mindig izgalmas egy a sajátunktól eltérő olvasási praxissal találkozni, például egy esszéket vagy kritikákat tartalmazó kötet formájában. Ezek is általában többszerzős antológiák; ritka, hogy egyetlen személy akár éveken át húzódó olvasás- vagy értelmezésmódját követhessük. L. Varga Péter sokműfajú könyve márpedig elsősorban szerzőjének értelmezői és kritikusi, szerkesztői gyakorlatáról látlelet.

lvp_borito_crop.jpg

Kép forrása: prae.hu

A kötet, ahogyan az előszóban is olvashatjuk, a benne szereplő szövegek – és így természetesen ezen szövegek tárgyai, témái – közötti hálózatosságra, pl. motivikus, tematikus, elméleti-tudományos kapcsolódásokra helyezi a hangsúlyt. Így kerülhetnek egymás mellé az első fejezetben Esterházy fikciós művei és publicisztikái, Márquez útinaplója, néhány Kispál-dalszöveg, politikai esszé, filmek és regények. L. Varga olvasatában ezek valamiképp mind a történelmi, kulturális és földrajzi-geopolitikai beágyazottságot, illetve ennek hatásait viszik színre, legyen szó Kelet-Európáról, Magyarországról vagy épp Westerosról.

A média- és kultúratudomány egyes emlékezettel, az archívummal, a látenciával, a medialitással, a valós-imaginárius kettősséggel  kapcsolatos belátásai szintén hangsúlyosak: a kötetindító esszék egy része az ezen fogalmak alá tartozó kérdéseket, problémákat hozza összefüggésbe többek közt popkulturális produktumokkal.

Azért lehet a Más tartományokat olvasva eltöprengeni a kultúratudományos diskurzus említett témáin, vagy például Kittler, Lacan, az Assmann-házaspár és más média- és kultúratudósok munkáit és elgondolásait is felidézni, mert L. Varga számára az őáltaluk kijelölt diszkurzív mező, ez a tartomány látszik alkalmasnak arra, hogy a jelenkori bölcsészet-, illetve kultúratudomány elképzelései felől a kortárs tömegkultúra népszerű alkotásai olvashatók legyenek. A kötet egyik, ilyen szempontból legerősebb írása a Trónok harcát vizsgálja a könyv, az olvasás, illetve a történelem és az emlékezet kontextusában (A világ élő emlékezete).

Az ember vége

Több, mint száz évvel ezelőtt Immanuel Kant tette föl a következő a kérdést: miért várakoznak egyesek a világvégére, s ha várakoznak is, miért épp egy szörnyű, rémületes végre várnak? Nos, mintha napjainkra ez változóban lenne: a világvégéről szóló történetek zárlata megnyugtató, reményt ébreszt és kétségeket oszlat el, mi pedig nyugodtan alhatunk.

Mindez a szóban forgó esszék nyelvére is hatással van. Érdekes megfigyelni az ezen írásokban megszólaló figurát, aki egyfelől igyekszik laikus olvasónak mutatkozni – olyasvalakinek, aki enged a reklám és a tömegkultúra csábításának, és/vagy a kezébe kerül valami könnyen fogyasztható és transzparens, ami „olvastatja magát”, ami „letehetetlen”. Ugyanakkor felbukkan az irodalomtörténész, a kultúrszemiotikus, és hol egy ponyvaregényen, hol egy popslágeren végez a szaktudomány eszközeivel mélyfúrásokat.

Az első fejezet olykor aktuálpolitikai kiszólásoktól sem mentes esszéit a kötetben a bírálatok, kritikák követik. A napokban olvastam újra Sipos Balázs tanulmányát, amelyet a Holmi-antológia harmadik, főleg kritikákat tartalmazó kötetéről írt (Mit számít, ki beszél?). Nagyon tanulságos, hogy mi minden kiderül egy folyóirat szerzőinek, de akár egy egész korszak (a Holmi esetében huszonöt év!) olvasásmódjáról, értelmezési horizontjáról pusztán azáltal, hogy miként közelítenek adott irodalmi művekhez. Talán ezért is kerestem L. Varga kritikái között egyrészt a szervező erőt, amit egyébként az első fejezet már implikált, másrészt pedig azt vártam, hogy képet kapjak valamiféle tendenciáról, amelyek indikátorai az éppen zajló film- vagy írásművészetnek.

Sajnos azonban L. Varga írásaiból homályos kontúrral rajzolódnak ki az elmúlt tizenpár év irodalmának csapásirányai, és a szerkesztési-válogatási elv sem világos. Több kritika esetében sem értettem pontosan, hogy miért kerültek a kötetbe, vagy hogy miként illeszkednek a térpoétika, az ideológiakritika, a társadalmi kérdések alakította koncepcióba (ez a helyzet pl. az A világvége parti, az Erkölcs és eticitás kódjai Raymond Carvernél, az A lemúr ír, a filozófus bólogat, az A kényelmetlen változat című írásokkal.)

lvp_kispres.jpg

Fotó: Péczely Dóra

A kötetbe való beválogatási szempontoktól teljesen független a kritikák terjedelméből fakadó probléma: több írás ugyanis éppen kurtaságánál fogva nem mutatkozik alkalmasnak arra, hogy a benne felmerülő kérdéseket megfelelő alapossággal tárgyalja. Ezt azért hiányoltam, mert úgy vettem észre, hogy a kritikus kifejezetten ambicionálja, hogy a vizsgálat alá vont szövegekről elemző igénnyel, körültekintően beszéljen, ehelyett éppen csak villanásokat látunk azokból a sajátos poétikai stratégiákból, amelyek kellően bonyolultak ahhoz, hogy érdemes legyen velük hosszabban foglalkozni.

Ezen írásokat olvasva az volt az érzésem, amit szerzőjük Milián Orsolya tanulmánykötetének egyes részeivel kapcsolatban jegyez meg: „kiindulópontok, és épp ott torpannak meg, ahol a mélyrehatóbb munkának kezdődnie kellene” – ennek megfelelően újfent csalódtam, amikor idejekorán véget ért L. Varga egy-egy, egyébként érdeklődést felkeltő gondolatmenete. Mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének a Kritikus terekben fejezetten élvezetet, akár izgalmat nyújtó írások, például Márton László Vogelweide-fordításáról, vagy Kovács András Ferenc és Orcsik Roland köteteiről.

A több okból is csalódást okozó bírálatok mellet ugyanakkor szerepel a kötetben egy egészen más formátum, amely vállaltan kevés teret enged egy-egy gondolat teljes kibontásának. Ezen írások az Ex Libris című fejezetében kaptak helyet – ebben az L. Varga Péter könyvespolcáról lekapott, majd olvasott művekkel kapcsolatos reflexiók szerepelnek. Én egy esszéista eljárását látom ebben: olvasást és jegyzetelést, az Esszéista margószéli jegyzeteit, rövid gondolatfutamokat, véleményeket írogat ide-oda, melyeket összerendez. A rendezgetéshez olykor talál megfelelő szempontokat, máskor nem.

A felszarvazott Mózes - fordításokról és félrefordításról

Gondoljunk csak a régi példára: miért is a nyuszi hozza nálunk a tojást? Egy félrefordítás miatt.

Ez utóbbi esetben a szerkesztői intenció természetesen nem vagy kevésbé világos, de ez sem zavaró: a befogadó intellektuális izgalomra is vágyakozik, erre pedig kifejezetten jó hatással van, hogy szabad kezet kap, ő is rendezgethet, bírálhat és írogathat, saját olvasmányait önkényesen egyik vagy másik rendszer részévé teheti és így tovább, bolyonghat nyugodtan L. Varga könyvkupacai között. Ezek az írások tehát nem akarnak mást, mint amit a műfaj ígér: egy olvasó meglátásait, jegyzeteit, véleményeit. Lélegzetvételnyi, velős meglátásokat versekről, prózákról, tanulmánykötetekről. Ez a fejezet teljesítette a legjobban azt, amire talán az egész kötet vállalkozott: a szerző által olvasott művek egymás mellé helyezgetésére, összejátszatására, párbeszédbe léptetésére hol önkényesen, hol jól látható találkozási pontokat kihasználva, de mindig kísérleti jelleggel. Szerencsés esetben pedig érdekes metszetek és találkozások születnek a művek és olvasók között.

Az utazás képzete és fizikai tapasztalata ehhez a bolyongáshoz egészen hasonló: az idegen és ismerős, a távoli és közeli, az inkább és a kevésbé megfejthető vagy éppen ellenálló terek bejárása az olvasás és az utazás esetében is megfigyelhető. A kötetbéli útinaplók azonban sajnos nem engednek az olvasójuknak elég szabadságot: a turisztikai gócpontok zsúfoltságának, a filmvászonról egészen biztosan ismert helyszínek puszta ábrázolására irányuló leírása, valamint az elszórtan előforduló személyes élmények és az ez utóbbiból fakadó naplószerű hangnem kizárólagosan szerzőjük birtokába utalja a szövegekből kiolvasható élményszerűséget, amelyhez az olvasónak végül semmi köze nem lesz.

Végül tehát abba enged betekintést L. Varga Péter, hogy mit olvas, és ami fontosabb: hogyan olvas. Mit emel ki, mit tart érdemesnek megjegyezni, leírni, és a nagyközönség elé tárni. A meglehetősen heterogén és hibrid műfajú Más tartományok esetében felmerülhet, hogy „mire való” egy ilyen kötet. Kedvet akar csinálni egy könyv elolvasásához, vagy egy film megtekintéséhez? Vagy diszkurzív keretbe kívánja foglalni például annak kérdését, hogy hogyan lehet a Trónok harcáról a szaktudomány zsargonját is felhasználva konstruktív és izgalmas beszélgetést folytatni? Esetleg hogy mennyiben releváns egy Stephen King-regény esetén de Man és Gumbrecht citátumokon keresztül a történelem idejéről és jelenlétről beszélni?

lvp_portre_mod.jpg

L. Varga Péter
Fotó: Kristen Herbert

L. Varga Péter, illetve könyve, azt hiszem, ez utóbbira tesz kísérletet – meglátjuk, lesz-e folytatása ennek a beszédmódnak. Ami viszont engem sokkal inkább foglalkoztat: sikerül-e olyan kritikai-tudományos-közérthető nyelvet megalkotni és működtetni, ami nem hívja ki maga ellen a szaktudomány képviselőinek haragját, de nem válik érdektelenné, érthetetlenné a laikus olvasók számára sem.

L. Varga Péter Más tartományok című könyve megvásárolható a Lírán.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr5115423316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása