A költészet pár éve megjelent új formája egyesek szerint nem is tartozik a költészethez, mások szerint pedig ez a jövő. Az egyik oldal úgy gondolja, hogy az instaköltészet magát a költészetet teszi népszerűvé és ezzel segít a klasszikusok felé vezető útra terelni az olvasókat, a másik oldal szerint pedig csak rossz képet mutat annak, aki verset olvasna. A kérdés tehát, hogy van-e piaci értéke a költészetnek?

Kép forrása: WMN 

Az instaköltészetet és az instaköltőket nagyon nehéz definiálni, utóbbit az Urban Dictionary a következőképpen határozza meg: „hipszterek, akiknek írásait nem publikálják, így az Instagramhoz fordulnak és megpróbálnak ott hírnevet szerezni”. A kritikusok és az irodalomkedvelők is kételkednek a kulturális értékében – főleg, ha összehasonlítás alá kerül a hagyományos költészet darabjaival. Erősen az érzelmekre épül, „nem megérteni, hanem érezni kell”, ez pedig meg is teremti a népszerűséghez kellő univerzalitást, hiszen a boldogság vagy a szomorúság minden kultúrában ugyanazt jelenti.

Az instaköltészet egyik legismertebb és legelső alakja Rupi Kaur, aki jelenleg 3,8 millió követővel rendelkezik. Pandzsábi szikh családban született, Kanadában nevelkedett, így származása megnehezítette a karrierjét, és sikerét is a véletlennek köszönheti. Milk and Honey (Tej és Méz) című kötetét először magánkiadásban jelentette meg 2014-ben, majd Period című egyetemi projektje kapcsán ismerte meg a nagyvilág. Ennek egyik darabját – ahol az instaköltő egy átvérzett melegítőnadrágban fekszik – megosztotta közösségi oldalán, majd azt a moderátorok eltávolították.

Rupi Kaur: Period
Kép forrása: Rupi Kaur

Ezt hatalmas felháborodás követte, hiszen a legtermészetesebb női dolgot ábrázolta, és egyenesen a nőgyűlölet címszavakkal lett megbélyegezve a törlés gesztusa. Az Instagram végül visszatöltötte a fotót, de addigra már Rupi Kaur rengeteg követőt szerzett magának. Ezt kihasználva elkezdte a már kiadott kötetének darabjait követőinek posztolni, és végül egy nagyobb kiadó is felfigyelt rá.

Elengedhetetlen, hogy az instaköltészetre inkább újragondolásként tekintsünk: egy olyan jelenségként, melynél a közvetítő eszköz szerepe változott meg. A közvélemény hajlamos a régi médiumot előnyben részesíteni, még ha ugyanazt az üzenetet is hordozzák, vegyük például az e-book és a papír alapú könyvek harcát, vagy akár azt, hogy eleinte az emberek szívesebben jártak színházba, a mozifilmektől pedig egyenesen megijedtek. Például Charly Cox szerint – aki maga is Instagramon alkot – elengedhetetlen, hogy az intaköltészetet külön kezeljük, és ne hívjuk művelőjét írónak vagy költőnek. Ennek ellenére ha régebben a művészeknek lett volna rá lehetőségük, valószínűleg ők is használták vagy kipróbálták volna, így semmi szégyellnivaló nincs abban, ha valaki instaköltő, amennyiben valamilyen értéket alkot.

Egyes vélemények szerint az instaköltészetnek épp az a lényege, hogy pillanatvers: ahogy megjelenik a közösségi oldalunkon, elolvassuk és tovább görgetünk. Amint megjelenik kiadásban, pont ezt a pillanatszerűséget veszítjük el. Ennek ellenére kétségtelen, hogy az instaköltészet népszerűbbé tette a költészetet. Ahogy Rupi Kaur kiadója, Kirsty Melville mondta: “Régen a költészetszekció a könyvesboltok hátuljában, a mosdók mellett volt, most meg itt van legelöl. Ez természetes módon segíti az összes költő eladási számait. A klasszikusok és a kortársak ugyanúgy kelendőek.”

„Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak"

„Miért tanítsunk kortárs irodalmat? Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak. - hangzott el egy leendő magyartanár szájából az előző két mondat, egy gólyáknak szóló irodalmi szemináriumon.

Népszerűségének meglehetősen sok oka van. Az alkalmazás mindenki számára ingyenesen elérhető, így olyanok is megmutathatják műveiket a nagyvilágnak, akiknek máshol nincs rá lehetőségük – például azért, mert hátrányból indulnak a kiadóknál. Ugyan Magyarországon talán erre nincsen akkora példa, de az Egyesült Államokban a színesbőrűek ebben a helyzetben vannak, így Rupi Kaur például nekik is hangot ad műveivel. Azok, pedig, akik nem angol nyelvterületen dolgoznak, szintén nehezebben tudnak érvényesülni. A közösségi média felületein nem éri az instaköltőket megkülönböztetés a fenti okok miatt.

Az instaköltők nem csak művészek, de közösséget is építenek. Tartanak közönségtalálkozókat, online és offline, szövegeiket képekkel dobják fel, közösségi oldalaikon pedig még akár – követőik számát kihasználva – aktivista munkát is végeznek számukra fontos témákban. Követőikkel próbálnak kapcsolatot építeni, így általában válaszolnak a posztokra érkezett üzenetekre és kommentekre. Ezek olyan tartalmakra szoktak érkezni, amik sokakat érintő témákról (például erőszakról, elnyomásról) írnak. A kiadók ezt a kiépült közösségeket használják ki, és nem csak kötetekbe, de bögrékre vagy párnákra is kinyomtatnak egy-egy instakölteményt. Atticus, az egyik amerikai instaköltő webshopján $174-ért vásárolható talizmán, poszter pedig $35-ért.

Megvásárolható verses bor Atticus honlapján.
Kép forrása: winc.com

Magyarországon is egyre több szó esik az instaköltészetről és annak kulturális értékéről. Krusovszky Dénes szerint „a mostani feltűnő hatás nem is annyira irodalmi, mint inkább piaci dolog. A profi kiadók »késztermékként«, a hatalmas rajongótáborukkal, tehát potenciális vásárlókkal kapják az instaköltőket. Ez az egész egy súlyos, fekete paródia. A költészet full-kapitalista paródiája. Nem szól semmi másról, csak a népszerűségről, az eladott példányszámokról, a forintra (fontra, dollárra) váltott költői hatásról. Az instaköltők kritikája erre reflektál is, bár elég lassan (a lassúság ebben az esetben megint a piac hatásának tűnik, a nagy lapok kritikusai nem mertek negatívan megszólalni egy ekkora közönséggel szemben), a kulcsszavak: őszinteség, érthetőség, népszerűség, abszolút belepasszolnak a világméretű antiintellektuális érzületbe.”

Magyar alkotók közül a legismertebb és legnépszerűbb egyértelműen Kemény Gabriella 27 500 követőjével, valamint a Libri által kiadott Zsebuniverzum című kötetével. Szerinte „az instaköltészetet például az teszi vonzóvá, hogy az olvasó nagyon közel van az alkotóhoz, reagálhat a szövegre vagy azonnal üzenetet is küldhet neki. Minden, amit látsz, vagy olvasol, abban a pillanatban történik, többnyire egészen friss tartalommal találkozol.” Ennek ellenére ő a költői hagyományokat is tiszteli, emellett publikált irodalmi folyóiratokban is. 

„Uram, ne add, hogy azt higgyük, nem létezel" - Isten a kortárs magyar költészetben

A vallás, a spiritualitás, az istenkeresés évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül a költészet alaptémái közé tartozott. Nem volt ez másképp a magyar költészet esetében sem: a líránk (irodalmunk) - ahogy sok más európai népnél is - a katolikus egyház körein belül indult. De mi a helyzet a mával?

Az instaköltészet jelensége nem a közeljövőben fog megállni, viszont megnyithatja az utat a fiataloknak a hagyományos költészet felé. Semmiképp sem tartom negatívnak a megjelenését, hiszen több forrás is alátámasztja, hogy népszerűsíti a klasszikus költőket és köteteiket is, reflektál a mindennapi eseményekre, érzésekre és beszélgetéseket indít tabutémákról. Egy kommunikációs előadáson hallottam, hogy minden közösségi média felületet lehet hülyeségre és hasznos tudás átadására használni, ami szerintem igaz ebben az esetben is. Ha pedig az instaköltészetnek vagy egy jól megszerkesztett verses képnek köszönhetően valaki akár csak egy klasszikus vershez is eljut, már volt értelme az egésznek.

_________________

Felhasznált irodalom:

Rostás Eni: Szétfilterezett lélekszelfik: Az instagram létrehozott egy új költőgenerációt (KönyvesBlog)

Faith Hill, Karen Yuan: How Instagram Saved Poetry (The Atlantic)