„Kékharisnyák, akikben viszket valami firkálhatnék” – Nők reprezentációja az irodalomban

2018. október 24. - f21.hu

Hol vannak a nők az irodalomból? – tesszük fel jogosan középiskolai irodalom órán a kérdést. Ha megvizsgáljuk az irodalmi kánont, vagy azt, hogy mely írók munkásságát tárgyaltuk az iskolai irodalomórákon, sajnos szemet szúr a férfiak túlnyomó többsége. A kortárs írók között mégis egyre több sikeres írónőt találhatunk. Akkor most hogy is van ez? Vajon mi ennek az oka? Miért volt régebben kevesebb írónő? A választ akár Virginia Woolf Saját szoba című könyvében is kereshetjük.

woolf1_jpg.png

Tovább

Hatháromtól nyóceggyig’ – A magyar futballnyelv története és sajátosságai

2018. szeptember 03. - f21.hu

A sport – mondhatni – azon kevés világi dolgok egyike (a 20. századtól hangsúlyosan teret nyerve), amelynek megértéséhez nem szükséges szavakat fűzni. A jelenleg legfelkapottabb sportág, a futball például egy olyan jelenség, ami embereket, nemzeteket sőt nyelveket mozgat meg pusztán létezésével és alig másfél évszázados – mások szerint öt évezredes – múltjával. Ilyen tekintetben érdekes párhuzamot vonhatunk a sport és a művészetek közé (itt főként a képzőművészetre gondolok), hiszen a látvány magában hordozza annak szórakoztató, élménynyújtó, figyelemfelkeltő jellegét. Voltaképpen mindennek van egy nemzetközileg elismert nyelve, amit úgy hívunk: látvány. A látványt pedig a legtöbb – nem feltétlen jó – esetben követi a szó is, legyen az leírt vagy kimondott; óhatatlanul is kifejezés-atmoszféra alakul ki minden egyes jelenség köré. Gyakran elképesztő szóalkotásokkal keletkeznek ezek a szókészlet-szigetek, melyek az egyediségét is meghatározzák az adott jelenségnek, legyen szó bármely nyelv bármely használójáról. Az alábbiakban a futball szakkifejezéseinek (s ezzel a szóhasználattal már a tudományokhoz is közel állíthatjuk a sportot) alakulásáról, gyökereiről, és a mai magyar nyelv állása szerinti használatról fogok értekezni.

magyarfutball.jpg

Tovább

A felfelé zuhanó szerelemélmény Pilinszky János lírájában – A Trapéz és korlát (1946)

2018. augusztus 17. - f21.hu

Idén gyermeknapra esett Pilinszky János halálának évfordulója. A közösségi média sokhelyütt ki-kilökte magából Pilinszky recepcióját. Különösen gyakran lehetett olvasni egy régi beszélgetés emlékét, Popper Péter és Pilinszky diskurzusát: a költő ebben arisztokratikus bájjal, intellektuális közönnyel és a maga sajátságos szuggesztiójával egyszerűen közli, utálja a pszichológusokat. Merthogy azt hirdetik, hogy az embereknek problémáik vannak és azoknak meg megoldásaik. Ő meg úgy gondolja, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség. Pilinszky mint irodalmi jelenség és mint esztétikai létező, minden ízében megkapó. Megkapó minden műalkotása, az azokból kiizzó hittel meggyűlt értelem. Ez a népszerűvé lett beszélgetés is letaglózó. Pilinszky nem hitt a drámában, a műnemet mint a „kivédett drámát” és a mesterségesen szervezett, csúcspontokban és egyenáramú szembenállásokban mozgó szövegeket egyszerűen elvetette. Pilinszky utálta a pszichológusokat, a lélekgyógyászatot tehertételnek érezte. Ez a későmodern és korai posztmodern lírát(?!) uraló művész azonban hitte a lelket, és versbe vette a tragédiát.

pilinszky.jpg

Tovább