2017-ben a zeneipar végleg elért az internet korába azzal, hogy olyan projekt nyert Grammy-díjat, amit csak streaming-szolgáltatókon keresztül lehetett meghallgatni. Ez volt Chance the Rappertől a Coloring Book.

A kötet címe grafomániáról, illetve általánosabb értelemben vett önkifejezési kényszerről ad számot: úgy tűnik, a szerző ezzel leveti magáról a felelősséget. Azt érzékelteti, hogy versei automatizmus szüleményei – ösztönös alkotások, melyek hiányosságai, esetleg hibái miatt nem terheli őt felelősség.  A Mintha muszáj lenne erős állítások tömkelege abszurd oximoronokba csomagolva. A mániákusan depresszív kilátástalanság szinte komikus túltolása, olyan furcsaságokkal fűszerezve, amelyek némileg idézőjelbe teszik ezt a létállapotot.

A költészet pár éve megjelent új formája egyesek szerint nem is tartozik a költészethez, mások szerint pedig ez a jövő. Az egyik oldal úgy gondolja, hogy az instaköltészet magát a költészetet teszi népszerűvé és ezzel segít a klasszikusok felé vezető útra terelni az olvasókat, a másik oldal szerint pedig csak rossz képet mutat annak, aki verset olvasna. A kérdés tehát, hogy van-e piaci értéke a költészetnek?

A kétezres évek elején a hiphop új esztétikai térbe lépett. Nem a crunk era sok tekintetben rosszul öregedett hagyományaira gondolok, hanem arra a fordulatra, amelyet a chill-hop műfaji ernyője, és az alatt Seba Jun, azaz Nujabes jelentett. Persze a chill-hop azóta szubkulturális zárvány lett, a lo-fi hiphop radio – beats to chill/study to típusú formalizált zenék meg valószínűleg inkább tartoznak az ambienthez, mint a hiphophoz. Nujabes óta viszont mégsem ugyanaz a hiphop, mint előtte volt, ennek oka pedig egy egészen új szemlélet és abból következő technikai megközelítés.

A vallás, a spiritualitás, az istenkeresés évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül a költészet alaptémái közé tartozott. Nem volt ez másképp a magyar költészet esetében sem: a líránk (irodalmunk) – ahogy sok más európai népnél is – a katolikus egyház körein belül indult. De mi a helyzet a mával? Milyen transzcendenciaképzetekkel találkozunk, ha felütjük napjaink versesköteteit, folyóiratait? Erre a kérdésre keresi ez a cikk a választ – természetesen a teljesség igénye nélkül. 

Valószínűleg sokan vagyunk úgy, hogy a mai napig keressük azt a sorozatot, ami betöltheti az űrt a régi kedvencünk méltatlan lezárása után. Ennek hatására többen fel is figyeltek a Netflix által beharangozott Vaják sorozatra. A nagy várakozások és reménykedések által övezve tehát el is mondom, hogy miért nem lehet a Vaják az új Trónok Harca. 

A színpadra állításnak alapvetően ellenálló Weöres-mű az Ódry Színpadon érzékletesen mutatja meg, mi történik egy szavait, fogalmait, hiedelmeit vesztett társadalommal. Bár el lehet kacarászni a frappáns szófordulatokon, ahogyan a mozgásszínház is lenyűgöző, a megidézett értékek elveszejtése, és az e fölött érzett tehetetlenség kétségekkel töltik el a nézőt.

Fiatal felnőtt, young adult. Hacsak nem mi vagyunk a Benjamin Button különös életének főszereplői, mindannyian átélhettük/átéljük a felnőttkor előtti különös időszakot. Azt, amikor azon a kis vonalon állunk, mint a Greenwichbe látogató turisták, akik "egyszerre vannak" két időzónában. Bármennyire is legyen klisé, de egyszerre vagyunk még gyerekek és felnőttek (avagy a „jogom van bulizni, de anya légyszi te beszélj a fogorvossal”-korszak), ezt pedig mindenki máshogy élheti meg. Van akinek kitart a huszas évei közepére, van akinek hamarabb fel kell nőnie.

Mit nevez az ember szexualitásnak? Mik az erotika és a vonzalom érzelmi alapjai? Létezik-e lelki síkja a szexuális aktusnak, vagy az egyszerű élmények közé sorolható? A kérdés a történelem minden korszakában foglalkoztatta az embert. A modernitás embere sem határolódik el a kérdéskörtől: az alábbi cikk elsősorban a jelen emberének válaszait kutatja Lakatos Levente Szigor című könyvsorozata alapján.

Daydreamer. Ember, aki a fantáziavilágba menekül a saját jelene elől.
Avoir la tête dans les nuages. Francia kifejezés az álmodozásra, arra, mintha valaki két méterrel inkább a felhők felett járna.
Sokszor ezeket a kifejezéseket negatív értelemben fogjuk fel, hiszen az ember, akire használjuk, nem cselekszik a konvencionális logika szerint. Mégis: akkora gond, ha egy másik világgal azonosulunk? Ha a mesék elvarázsolnak minket gyerekként, miért ne működhetne ez felnőttkorban is? A meseterápia az utóbbit alátámasztja: hogy igenis működhet, és megoldást adhat nagyon komoly pszichológiai problémákra is a csodák segítségével.