Hogy az ember magának feladatokat adjon – interjú Krulik Zoltánnal és Szántó Marcellel

2019. június 22. - ElefantiEmma

Alig ülünk le a Csendes sörözőben, Zoliból máris megered a szó: ez a hely régen is kulthelynek számított, meséli el, aztán, még mielőtt eszmélnék és bekapcsolnám a diktafont, azt is, hogyan láttak Londonban '77-ben életükben először punkokat, és hogyan verték '73 március 15-én a Petőfi szobortól induló fiatalokból álló tömeg néhány tagját véresre a Tüköry utcában. Végül eszembe jut feltenni az első kérdést, és onnan egyenesbe kerül minden. Kezdetekről, nehézségekről és az egymásra való kölcsönös odafigyelésről beszélgettem Krulik Zoltánnal (többek között a 35 éves Makám zenekar alapító tagjával), és Szántó Marcellal, a még nagyon is fiatal Folksteps frontemberével.

krulik_1.jpg

Tovább

Erő, egészség – a Folksteps Tánclépés című kislemeze

Tiszta szerencse, hogy a KultAgora alapítói az induláskor hitet tettek a szubjektivitás mellett, ugyanis ez a szöveg vállaltan szubjektív. Szubjektív, ugyanakkor nem indokolatlan – hiszen a lelkesedést egy színvonalas és progresszív debütalbum iránt senki nem mondaná annak. folksteps_1_1.jpg

Tovább