Fanni, Margit, Jeanne. 1794, 1848, 1883. Három nő szomorú élettel, lehetetlen szerelemmel és borzasztó véggel. Három kor, melyekben nehéz volt boldogan élni nőként. Melyekben nehéz volt élni nőként. Szeretni bűn volt, annak beteljesedése lehetetlen. De mennyire volt fundamentális szerepük a nőknek? Mit jelentett és határozott meg a nőiség, és milyen befolyásoló szerepe volt életükre nézve akár a társadalmi konvencióknak, akár a férfiaknak?
Kép forrása: Pinterest
Három lányból három nő
Fanni
Fanni édesanyja meghalt, édesapja (ki lánya iránt minden gyengédséget elfeledve él mellette) mostohaanyjával karöltve neveli; mostohaanyjával, kinek lányai megnehezítik, mintsem jó testvéri szeretettel kísérnék, támogatnák Fanni életét. Kármán József Fanni-Hamupipőke, a legkisebb, az árva történetét meséli el, aki még ilyenkor éppen hogy belelép a felnőtt életbe, de a halál fekete posztókabátját már panyókára is vette.
A lány megszokta a magányt, ingerszegény közegben cseperedik, boldoggá teszi a legkisebb rezdülése is a természetnek. Minden földi örömtől mentesen él, egy edzett burokban, ahova nem juthat be semmi, ami boldog szabadságot nyújthatna – vagy szabad boldogságot.
Szerelme villámcsapásszerű. Azon szerencsések közé tartozik, kinek – barátnője segítségével ugyan – fejében megalkotott képe a tökéletes férfiról megjelenik teljes valójában, tőle pár méterre. E mögött azonban sejteni lehet, hogy bár biztosan megnyerő az ifjú, a bárónéval folytatott, szerelmi tanácsokkal telített beszélgetése óta alig telt el pár nap. A kép körvonalait még nem húzta át feketével, csak a színek voltak meg.
Boldogsága lehengerlő az olvasó számára: a férfi, T-ai, kihozza belőle a repkedő madárkát. Ám nem számol azzal, hogy a társadalomban elfoglalt helyük, hátterük nem megfelelő egy frigy „legális” létrejöttéhez. Erre – miután már a szóbeszéd felkapta őket – édesapja figyelmezteti, a lehető legrosszabb módon. Tiltással, elhurcolással fenyegette lányát, mely később több családregény motívumává vált az irodalomban: „[…]de az édesapa azt kiabálta, ha reformátushoz megyek, akkor keresztet éget a testembe, örökre tudjam, hová tartozom és meztelenül kerget végig a falun[…]” (Nádas Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi, Bp., 1977, 53.)
Miután a „megengedő” apa végül hagyott nekik még két hétnyi boldogságot, már valami elromlott. Megmérgezte gyermeki lubickolásukat a valóság. Megoldás nem volt. A lányt megcsapta a boldogság mámorító illat-fuvallata, ám a szél elcsendesedett, elvitte magával a férfit, a kavalkád eltűnt, és Fanni egyedül maradt a romokkal.
Egy spártai katona élete - színház a deszkák alatt, a függöny mögött, a zárás után
A színház meghökkent, nevettet, "hümmögtet", megsirat, segít elengedni magad, feszélyez, kikapcsol, szórakoztat: érzéseket vált ki belőled. Felmerül a kérdés viszont, hogy ha az interpretáló színész fáradt, sértett, csalódott, ha nincs benne a szavaival szembeni teljes őszinteség akkor hogyan képes ebből a bő skálából bárminek az indukálására?
Margit
Egy prostituáltnak lánya születik Párizsban; amint a kislány „korban van”, pénz szűkében kiküldi őt az anyja az utcára, hogy az a nyomdokaiba lépjen. Már gyermekként kilátástalannak látja életét, vágyai és álmai tudatosan legfeljebb földi javakhoz köthetők. Margit sosem tapasztalt pozitív érzéseket: a baráti, anyai vagy akár emberi szeretet (a későbbiekben oly sok tárgyi kincsei mellett) nem képezte vagyona egy kis részét sem.
Az ifjabb Dumas egy kivételes történetet mond el – amit, ha általános eset lenne, nem lett volna érdemes megírni. Margit gyönyörű, okos, humoros utcalány, akiben van valami különleges. Viszont a férfiak belehajszolják egy olyan könyörtelen életvitelbe, mely hosszú távon kivitelezhetetlen – mégis ez lesz az ő hétköznapisága. A burok, ami körbeveszi, igazából egy páncél, mely attól védi, hogy remélhessen bármit is az élettől, ami igazából szép, tiszta.
Sorsa végzetesen drámainak, a maga nemében szürkének tűnt. Anyja által férfiak kezéből-zsebéből csapódott más férfiak kegyébe-begyébe. Az őszinteség, a szeretet teljes hiányában, nihilben él. Miután Margit szégyenteljes módon kinevette a férfit, Armandot (feltételezve, hogy ő is csak csodálatát kifejezni, illetve beteljesíteni jött hozzá), újra találkozik vele. A férfi magával hozza az eddig sosem tapasztalt törődést, aggódást, és végtelenül őszintén rajongó szerelmet. A nő esélyt lát arra, hogy boldog életet éljen úgy, ahogy mindenki számára természetes lenne, számára mégis abszolút diszkomfort érzetet kelt. Megjelenik a megmentő egy férfi alakjában, ám a már múltbéli kísértet-had ellehetetleníti a szerelmes véget. Margit sodródik, sikálja, súrolja múltját, áldoz és dönt. Férfiakért engedi el a férfit.
Jeanne
Jeanne a legodaadóbb szülőket tudhatja a magáénak (ezalatt persze az akkori kor mércéjének megfelelő jelentést kell érteni), kislányként zárdába küldték, hisz az egyház oktatói a legjobb, legerkölcsösebb, leglelkesebb, legokosabb, „legleglegebb” nővé tudják formálni őt. Az indíttatás jó volt, a kor társadalmi eszméinek megfelelő, viszont azt is feltételezhetjük, hogy a szülők egyszerűen nem vették a fáradságot arra, hogy otthoni környezetben neveljék utódjukat (a nagy vagyon ellenére sem). Szigorú, dogmatikus mindennapjai álmokkal teletűzdelve. Élete olyan, mint egy rossz utazás eleje: csomagolunk, várjuk már az indulás napját, viszont amikor odaérünk, minden elromlik, és csak arra gondolunk, hogy milyen jó is volt az utolsó esténk otthon. Jeanne tökéletes volt a saját pici, tiszta burokjában, ahol a megszokott emberek vannak, a megszokott tárgyak, a napi rutin.
A kor problematikáját élezi ki a szerző: egy nő nem áll meg egyedül a talpán, ha nincs mögötte – illetve előtte – egy erős férfi. Repkedtek, mint a galambok, eltévedtek a rózsaszín ködben, a föld felett jártak. Szárnyaikat levágták, a köd feloszlott, ők pedig lekerültek a sáros földre. Juliennel idilli módon induló szerelmük a nászéjszakán kezdett rohadni. Anyagiaskodó, radikális nézetei gyorsan előtörtek a természet lágy ölén elhelyezkedő kastélyban. Útjaik külön váltak, vagyonuk nem. Az elhanyagolástól kezdve, a lelki bántalmazáson, szexuális erőszakon át a társadalmi és gazdasági visszaélésig nyúlt agressziója a férjnek. Gyermekkori álmát egy korai, elkapkodott házasság derékba törte, apja tehetetlensége felgyújtotta a maradványokat, fia nemtörődömsége és viharos élete pedig elfújta a megmaradt hamut.
Kép forrása: The National Gallery
Három nőből három halott
Fanni
A lányt megfojtja a társadalmi konvenciók általi megbélyegzés, az ebből adódó magány. Nyer a közöny, a pletyka, az elnyomás, a maszkulinitás. Fanni tiszta lelkét és testét megöli a szabadságérzet hiánya – melyet oly kevés ideig volt „szerencséje”, alkalma ismerni. Az első férfi az életében egyedül hagyja, a második elhagyja.
Halálával Kármán József igyekszik felnyitni a kor társadalmának szemét: egy szabad lány nem szerethet szabadon. Az akarat nem elég erős, a szülői nyomás túlzottan. Aki rabnak született, nem élhet boldogan, és méginkább nem hagyhatja el a világot tisztán és sértetlenül. Igazságtalanságok metszetei sorakoznak a műben, mely nem kecsegtet. A valóságot ábrázolja, minden sorban.
Margit
Távozása oly sanyarú, mint élete. Gyönyörű bútorain zálogcédula, szobáinak lelkét a rothadás szaga lengi körbe. Nem cserélték ki rég kapott virágkölteményeit. Elszáradt, vélhetően régen gyönyörű, karakán élőlények, melyek lélegeznek és arra nyílnak amerről a Nap süt. Vázáik üveg hártyák, és az asztal szélén állnak, inog a láb. Egyedül, sötétben, leveleket írva vezekel. Mert szeretett, mert jót cselekedett, mert mártírszerepet húzott.
Jeanne
A kiskirálylány búcsút int a kastélytól. A nő távozik szobájából. Az anya elhagyja területét. A lány elfeledi álmait.
A kislány beköltözik pici házába. A nő megérkezik sötét, alacsony, nyomott vackába. Az anya kis kertre néz. A lány megnyugszik.
Meghal, tartozást nem hagy maga után, csak széttépett képeket, megíratlan szerelmes üzeneteket, fehér levelezőlapokat. Egyedül, lecsúszva és szárazon végzi. Bútorain nem csillannak meg az aranysávok, csak a Nap süt, és fején villognak életének barázdái.
Füstös képű Gadamer - visszaemlékezés két könyv alapján
Anekdotákat alkotunk, néha csak a szórakozás kedvéért vagy a feszültség levezetésére, máskor, hogy tudásunkat könnyebben megérthető formákba öntsük. Írásomban szeretném felhívni a figyelmet az egyik legjelentősebb evolúciós előnyünkre: ahogy tapasztalatainkat átruházzuk a következő nemzedékekre. Ahogy irodalmat alkotunk belőlük.
Három ismertség
Három ember, kik ha leültek volna egy asztalhoz, vélhetően sosem keltek volna fel onnan. Bár mindhárom különböző korban – és teljesen más politikai elnyomásban – élt, fellelhető bennük a közös szándék, sors, illetve élvezet. Látszólag szerelmük köré épült életük, de teljesen más módon. Férfiaktól függtek, alárendeltként éltek. Míg Fanni a kertjébe, Margit vidékre, Jeanne az erdejébe menekült, mindvégig egy dolog vezérelte őket: a férfi okozta sebek gyógyítása. Szívüket lapulevelekbe csomagolták, lelküket a Nap melegítette fel, testüket a fű simogatta. Tudatukat azonban még e környezet sem tudta szép álmokba ringatni.
A nőiség problematikája abban rejlik, hogy az ő sorsuk – a férfitól való függés eredményeképpen – könnyen válhat szánnivalóvá: gyengék, védtelenek, gondoskodni kell róluk. Ennyi erővel már beszélő állatokról is írhatnának. Valós véleményüket és gondolataikat a narrátor közli, míg szavaik párbeszéd formájában már tompulnak, sok esetben átalakulnak.
A saját, megkreált burokból kilépni nehéz; főleg úgy, ha egy olyan kor szülöttei vagyunk, hol ember születik vagy lány. Sorsuk egybeforr az emberével, köré épülnek tetteik, érzelmeik: életük.
Bár irodalomtörténeti szempontból rengeteg úttörő női nevet emelhetnék ki alkotás terén – Báró Petrőczy Kata Szidónia, Losárdi Zsuzsanna, Újfalvy Krisztina – magukban az alkotásokban mindig háttérbe szorultak, esetleg alárendelői főszerepben tetszelegtek.
Kép forrása: The National Gallery
Szerzői lábjegyzet
Célom, hogy az eddigiekben olvasott, nők által írott műveken kívül hangsúlyba kerüljenek a nőkről szóló alkotások. Egy újfajta megvilágításba került a férfiak ráhatása a „gyengébbik nemre”: nem feltétlen elnyomásról, alárendeltségről vagy használásról írok, a szó fizikai értelmében, inkább pszichés félelmekről, megalázottságról és haragról – mindkét fél esetében.
Az emberek függnek egymástól: csak lényeges, hogy merre, és milyen mértékben mozdul a mérleg.
______________
Felhasznált irodalom:
Hermann Zoltán, „mint Vőlegénynek, úgy mégyek a ’Halál’ Angyalának elejébe” = A regény és trópusok, szerk: KOVÁCS Árpád, Argumentum, Bp., 2007.
Ifjabb Alexandre Dumas, A kaméliás hölgy, Európa, Bp., 1971.
Kármán József, Fanni hagyományai, Unikornis, Bp., 1991.
Nádas Péter, Egy családregény vége, Szépirodalmi, Bp., 1977.
Németh Ványi Klári, Gyarló asszonyírás : Női szerzők és feminizmus a magyar irodalomtörténetben, Hetek, 2015/35.
Szábó Magda, Kármán József = Kármán József, Fanni hagyományai, Unikornis, Bp., 1991.
Tapodi Zsuzsa, Érzelmes utazás Wahlheimbe. A szentimentális regény = A soha el nem vesző könyv nyomában, Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2008.
Virág György, Családon belüli erőszak = Kriminológiai-Szakkriminológia, Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Kornek Klára, Lévay Miklós, Complex, Bp., 2006.
