Az ultra eredeti latin jelentése „ami túl van”, ez más kontextusokban azt jelenti, hogy „hágd át a törvényt”. Lázadás tehát az átlagos társadalmi normák ellen. A Netflix szurkolói kultúrával foglalkozó filmje azonban csak a jóízlés ellen ragad görögtüzet és boxert.
Kép forrása: Semleges Térfél
Mit is jelent ultrának lenni? Valószínűleg sok embert meg fogok lepni, ha azt mondom: nem a négygyermekes családanyák riogatását vérgőzös tekintettel, sőt még csak nem is más etnikumú emberek vérében való fürdőzést. Az ultra életmód nem hasonlítható egyetlen másik szubkultúrához sem.
A szubkultúra alapja egy adott csapat köré fonódik, amit az emberek egy egész életre választanak. Itt nem lehet váltani, mint mondjuk egy idejét múlt autót, vagy egy zenekart, ha nem tetszik az új album. Az ultrák pénzt és energiát nem sajnálva minden egyes otthoni és idegenbeli meccsre elkísérik a csapatukat akár több száz vagy ezer kilométerrel odébb is.
A játékosok és a szurkolók között kialakult kapocs egészen egyedülálló. Lehet, hogy valaki rajongásig szereti Kanye Westet, mindent tud az életéről, de a koncertjén akkor is csak idegenként áll. A csapat és az ultrák viszont együtt rezonálnak. A csoportok kilencven percen keresztül állva bíztatják a csapatot, és a végsőkig kitartanak mellette, sokszor még akkor is, amikor vállalhatatlanul játszanak. Akár a bajnoki címért küzd a klub, akár a kiesés ellen harcol, az ultracsoportok akkor is kilátogatnak a mérkőzésre, ha rajtuk kívül már minden más szurkoló elfordult a csapattól. Számtalan csapat ül le emiatt a szurkolói csoportokkal egyeztetni és akár még tanácsokat is elfogadnak tőlük, hisz az ilyen egyesületek vezetősége és játékos gárdája azt vallja, hogy szurkolók nélkül a foci semmit sem ér.
Tudtad?// A kialakulás
A hetvenes évek elején az ultra mozgalom kibontakozásával egyre-másra alakultak a különböző szurkolói csoportok Itália szerte. Vezető Commando Ultra Curva Sud (CUCS) csoport létszáma folyamatosan nő, egységes szurkolás jellemzi őket 90 percen át, több tucat dobbal megtámogatva. Rengeteg új dal es ötlet tőlük származik, a koreográfiák megalkotásában is az élen járnak. Mentalitásukkal gyorsan irigyelt és gyűlölt csoporttá válnak országszerte, kivéve a déli tartományokban, ahol sokan úgy tekintenek a római futballcsapatra, mint az egyetlen mentsvárra, amely felveheti a versenyt a megvetett északi klubokkal.
Az ultra életmód egy olyan különleges összetartást szül az emberek között, amihez semmilyen másfajta szubkulturális forma nem hasonlítható. Férfiak és nők sírnak, nevetnek, örülnek és énekelnek egyszerre. Az embernek egy teljesen más arca jelenik meg ezáltal a stadionban, amit lehet szeretni vagy gyűlölni, de az utánozhatatlan rajongás aligha tagadható.
A stadionok már fennállásuk óta dühöngőtér formában működtek, ahol az emberek kiadhatták magukból a hétköznapok során felgyülemlett feszültséget. Nem kell feltétlenül a labdarúgásra gondolnunk, érdemes visszakanyarodni az ókori olimpiákig vagy a római Circus Maximusig. A fogatversenyek után Bizáncban véresebb összecsapások voltak, mint a viking vérbosszúk. Természetesen ezzel az erőszaknak semmilyen formáját nem propagálni próbálom, viszont mindenképpen érdemes tisztában lenni magával a sport kultúrájával.
"A Mestalla lelke – A Valencia lelátója a zárt kapu ellenére sem marad üresen!
VicenteNavarro, sok-sok évtizeden át bérletes Valencia-szurkoló emlékére tavaly készítettek szobrot. Az
úriember az '50-es években elvesztette látását, ennek ellenére ugyanúgy kijárt minden hazai mérkőzésre,
csakhogy átérezhesse a hangulatot a stadionban. Szenvedély egy életen át, és még azon is túl!"
Kép forrása: Evening Standard
Mindezeken túl nem hagyhatjuk szó nélkül a kultúra kevésbé szép oldalát sem. A futballal kapcsolatos erőszak – ahogy maga a sport is – az Egyesült Királyságból indult a hatvanas években, majd a nyolcvanas években tetőzött. Akkoriban, mai szemmel nézve elképzelhetetlen módon, a Premier League átlagnézőszáma 10-20 ezer között ingázott.
Tudtad? // A legerősebb barátság
A Roma és Napoli szurkolók között is egyre erősebbre fonódott a barátság, minden meccs előtt a vezetők zászlót cseréltek a kezdőkörben, majd mindkét szurkolótábor előtt tiszteletüket tették. Nápolyban a rómaiak hosszú évekig a hazai kanyarban foglaltak helyet: emlékezetes a bajnoki cím évében lejátszott meccs (1982.) ahol a hazaiak szerint minden nápolyi mellett egy római állt a B kanyarban. A következő évben a meggyengült Napoli 5-1-es vereséget szenvedett Rómában, a szurkolók dühösek voltak a csapatukra, mégis több ezer nápolyi hangos “Roma, Roma” kórussal búcsúzott a hazai szurkolóktól. Ezekben az években volt a legerősebb a testvéri barátság a két szurkolótábor között, ami a legmagasabb szintű köteléknek számított Olaszországban.
Az ultra kultúra bölcsője mégis az itáliai félsziget. Ott kezdtek el először a kisebb-nagyobb csoportok szervezetten énekelni, dobolni, olyan látványelemeket használni, mint a görögtüzek, füstgránátok vagy akár egész lelátós koreográfiák. Ennek az új szubkultúrának a megjelenése elképesztő energiákat hordozott, de sajnos ebben benne rejlett az erőszak lehetősége is.
Manapság már a legtöbb helyen különvált az ultra- és huligánkultúra (természetesen átfedésekkel), de 20. század végéig ez kéz a kézben járt, ezért az olasz lelátókon rendszeresek voltak a szurkolói rendbontások.
Olaszország azért számít speciális régiónak Európán belül is, mert számunkra felfoghatatlan belső ellentét feszül a nagy csizmában mind a mai napig. Erre pedig rátelepedett, ahogy mint minden társadalmi csoportosulás és szubkultúra, úgy az ultra mozgalom is idővel megfertőződött a politikával.
Mivel Magyarországon az teljes mértékben hamis kép él az emberekben, hogy az ultra a tökig borotvált nácit jelenti, addig Olaszországban ez mindig is más volt. Ott is megvannak azok a ténylegesen fasiszta központok, mint a Lazio vagy Hellas Verona tábora, azonban számos erősen anarchista, illetve kommunista csoport is megtalálható, mint például a Livorno és az Atalanta.
Kép forrása: Angelo Forgione
Tudtad? // Jelek
Maradona Nápolyba igazolásával a helyi szurkolók már a saját csapatukban látják azt az erőt, amely akár az óhajtott bajnoki címig is repítheti őket. Emellett a jegyek 90+ százalékát a bérletesek kapják, így egyre kevesebb római tudja elkísérni csapatát. Az egyik mérkőzésen 200 római verekszik össze a hazaiakkal az alsó gyűrűn, a nápolyi vezetőknek kell közbelepni Később többször is előfordul, hogy a nápolyiak inzultálják, szidalmazzák a rómaiakat, talán sokuk nincs is képben a két szurkolótábor közötti barátsággal kapcsolatban.
A 86/87-es szezonban - a Napoli bajnoki címének évében - újra több ezer vendégszurkoló a vendégszektorokban, a pályán a szokásos zászlócserék és baráti ölelések, de a rómaiak dühe később az ex-Lazio játékos Bruno Giordano ellen fordul, válaszul a nápolyi Fedayn csoport ugyanazt a dalt énekli csak Giordano nevet Contira cserélve, de a barátság még továbbra is áll.
Azért beszélek erről, mivel a címszereplő film megpróbálta beleásni magát ebbe a rétegzett témába, de mindezeknek felületesen, ha egyáltalán, járt utána.
A történetet valószínűleg egy szelet vécépapíron össze lehetne foglalni, szóval meg is próbálom. Bajnokesélyes a Napoli és a szezon utolsó meccsét Rómában játsszák. Az, hogy melyik fővárosi csapattal a kettőből a film utolsó húsz percéig titok marad számunkra, akkor tudják a hozzáértők kitalálni a mezek színéből. A dél-itáliai csapat szurkolói évek óta nem utazhatnak idegenbe, annak ellenére, hogy minden út oda vezet, persze számunkra nincs letisztázva, hogy miért.
A karakterek teljes mértékben felejthetőek, senkivel nem lehet együttérezni, mert mindenki felelőtlen, erőszakos, buta. Van benne egy értelmetlen szerelmi szál, és hallgathatjuk, ahogy idősödő emberek arról beszélgetnek, hogy kezdenek megöregedni.
Kép forrása: Avanti A Gamba Tesa
A videón a marokkói Wydad Casablanca ultrái.
A film nem tudja eldönteni, hogy egy generációváltásra, vagy egy idegenbeli utazásra akar-e fókuszálni, de még azt se, hogy pontosan milyen évben is játszódik. Utóbbi azért fontos lenne, ha már a Napoli – AS Roma konfliktus szerves részét képezi a történetnek.
Tudtad? // A szakadás
Rómában sincs minden rendben; a CUCS két részre szakad, elvesztik vezető szerepüket a kanyarban. Az időközben megerősödött Fedayn es Boys újra zászlót bont es magukhoz ragadják az irányítást. Ebben az időben a két csoport vezetője a Sud középen találkozott, ahol megvitatták a stratégiát. A Boys Roma - jópár csoporttal együtt - a szakítás mellett ágál időről időre, szélsőjobboldali ideológiájukba nem fér bele a nápolyiakkal való barátkozás. Aztán az utolsó szezon előtti megbeszélésen minden csoport rábólint a szakadásra. Így érkezünk el 1987. október 25-höz, amikor a Napoli bajnokként érkezik az Olimpicoba.
Természetesen mondanom sem kell, hogy a nápolyi fanatikusok semmilyen formában nem vettek részt a film elkészítésében, de még azt is meg merem kockáztatni, hogy ők is az első előzetes kapcsán értesültek ennek az alkotásnak a létezéséről. Ha a rendező hitelesen, a szurkolói kultúra valódi arcáról akart volna készíteni egy szórakoztató filmet, teljes mértékben elengedhetetlen lett volna hozzá az egyeztetés egy ilyen összetartó zárt közösség esetén. Így csak egy lett a tucat bóvli közül az amit a saját agyszüleménye alapján hozott össze.
Számomra is megdöbbentő, de még a Huligánokban – ahol Eljiah Wood Középföldétől elszakadva rohangászott az eredendően gonosz Millwall fanatikusai között – is több érzelem és dráma volt, hogy a Football Factoryt már ne is említsem.
Tudtad? // A vízválasztó
A rómaiak visszautasítják a zászlócserét a kanyarjuk alatt, s míg a vendégek szurkolói csalódottan távoznak, a nápolyiak mit sem sejtve még a Romat éltetik. Aztán egy csapásra ellenségessé válik a légkör, egymás után indulnak a Sudbol a vendégeket gyalázó dalok, de a nápolyiak sem maradnak adósak: visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg. A meccsen 1-1-es eredmény születik úgy, hogy a Napoli 9 emberrel fejezi be a mérkőzést, a meccs végén Bagni kimutogat a Déli Kanyarnak, még tovább rontva a helyzetet. A lefújás után római csoportok szervezetten csapnak le a távozó nápolyi szurkolókra a stadion és a pályaudvar környékén, sokat összevernek, kamatostul visszafizetve az őket ért korábbi atrocitásokért. A visszavágóra, 800 római érkezik, akik a stadionhoz érve a hazaiakra és a rendőrökre támadnak, egy őrült molotovkoktélt hajít az egyik bejárathoz, szerencsére senki sem sérül meg súlyosan. A barátság végleg a múlté.
A film legelső és legutolsó jelenete az egyetlen értékelhető része Littieri munkájának, mivel valóban hidegrázós és megható, de másfél perc nem tesz semmissé tengernyi hibát.
Egy ilyen elképesztően zárt és összetartó szubkultúrát nem lehet egyszerűen a médiából megismerni. Ha valaki róluk akar egy értékelhető filmet készíteni, annak nagyon hosszas utánajárással és kutatással kell szembenéznie. Amihez elengedhetetlen, hogy azokkal is leüljön egy asztalhoz egyeztetni, akiknek ez az életmód, tényleg a mindennapjainak szerves részét képezi.
_________________
Felhasznált irodalom:
Olasz Szurkolói Mozgalom Ultras
reddit
