Meglehetősen ellentmondásos dolog kerek egészet várni egy előadástól, amelynek a bázisszövege már eleve csak fragmentálisan létezik. Márpedig Büchner darabja kapcsán az anyag egyik nagy előnyeként szokták emlegetni, hogy „A Woyzeck töredékben maradt, ami lehetőséget ad arra, hogy szinte mindenki össze-vissza csereberélje a jeleneteit, hiszen nincs is tulajdonképpen igazi sorrend. Ez egyébként nyilván lehet vonzó is.”[1] Lehet vonzó, és lehet emellett sokfelé, sokszorosan reflektív, ha ügyesen van megmunkálva.