Meg a meztelen testeden. De azért meghalni mégsem szeretnél? Ki kell ábrándítsalak, a sütést segítő és az aktust akadályozó sziszegő szörnyetegeken kívül is számtalan veszély leselkedik rád. Heroin-, alkohol-, adrenalin-, szex-, társfüggőség: jobb vigyázni, mert bármikor túladagolhatod magad. 2018 és 2019 közös telének prevenciós jellegű zenei és videoklipes toplistája.
Dua Lipa
Kép forrása: GQ
The 1975 – It’s Not Living (If It’s Not With You)
Egy szerelmes dal a nyolcvanas évek szerelmeseinek. A refrén dallama erősen Belinda Carlisle Heaven Is a Place on Earth című klasszikus arénapop slágerére hajaz, csak visszafogottabb, kevésbé himnikus. A csillogó bőrfelszín alatt azonban az erek összeomlanak a heroinos tű pusztító szúrásainak nyomán. Igen, sajnos nem egy emberi lény, hanem a diacetil-morfin az, ami nélkül nem élet Matty Healy élete. A Talking Heads legendás koncertfilmjét, a Stop Making Sense-t megidéző videó első pillantásra mulatságosan meghökkentő parajelenségei (megduplázódó háttérvokalista lány, éneklés közben eltűnő száj, álom az álomban az álomban és klip a klipben – az It’s Not Living történései közben az udvaron éppen a banda előző klipjét, a Sincerity Is Scary-t forgatják) is a drogfüggőség kilátástalanságát éreztetik.
Halálvágy, kirobbanó életerő és feltámadás a szlovén hegyvidéken. Eleinte elektronikus alapokon lebeg Lee Olivér légies gitárja és éneke, innen érkezünk fokozatosan egy belassulós-stoneres átvezető után a zseniálisan építkező Mountains II csúcspontjáig, a keményebb riffek vadulós birodalmába. Robosztus szárnyakra kap itt a dal, de kvázi keretes szerkezetének köszönhetően végül mégis a hósapkás tájat bezengő, lassuló csapásokkal hagyja el a terepet.
Hideg vízbe ugrálás egy elbűvölő csodalány kezét fogva, mégsem fenyeget a szívroham veszélye. Ugyanis a norvég indie banda badass neve mögött (szinte) ártalmatlan cukiság lakozik. Határozott karcsapások kamaszkori szerelmünk irányába, miközben arról ábrándozunk, hogy milyen lenne beleszeretni a klipben bolondozó Rhina Chloé Raths-ba – aki nemcsak szexiségével és ellenállhatatlan mosolyával hódít, hanem filmkészítői ambícióival is: a videót nemcsak főszereplőként, hanem rendezőként is jegyzi.
'Az eget meghágom' - 2018 őszének zenei és klipes toplistája
Ez a szkafanderes nő az északi sarkon olvadozó jéghegyekről tud felmászni az égre - hogy meghágja azt. Utána, hogy ne maradjon kielégületlen, ágyba bújik a kortárs hiphop nagyágyúival. Az összessel. Semmi extra, csak egy magányos űrhajósnő álcázza a fájdalmát - a lehető legposztmodernebb módon.
Poszterotikus posztdiszkó az új-zélandi elektro duótól, akik nem összekeverendőek az O híján ugyanezen a néven működő világhírű raszta mumble rapperrel. A „szeretem a bőröd illatát”-tematika Győzikéék által való megéneklésénél lényegesen izgalmasabb feldolgozása (egyébként, ha érdekel valakit, újra összeállt a Romantic, idén januárban már le is húztak egy újabb bőrt a Vágyom rád-ról). Ne csodálkozzunk, hogy bedurvul a flörtölés, ha latexruhában, bukósisakkal a fejünkön és bőrkesztyűben érkezünk a randevúra, a tett helyszíne pedig tele van különböző szexuális segédeszközökkel: biliárdgolyókkal, eperillattal, langyos tejjel, sajtos puffanccsal...
Adam Neely jazzzenész és youtuber elektro-fusion formációja egy az emberiséggel egyidős alapélményt dolgoz fel – bár amikor túlságosan felöntünk a garatra, azt a legtöbben nem ennyire pszichedelikus élményként fogjuk fel. Ha azonban jobban megfigyeljük, a kemény szerek hatását idéző Ben Levin-animáció is a hagyományos értelemben vett részegség stádiumait jeleníti meg. A nem egészen önazonos, orrát lógató figura hirtelen szerelmes lesz, legalább kettőt lát mindenkiből. Elalszik, mintha fejbe verték volna: ekkor szédítően perverz vágyálmok gyötrik. Olyanok, amiket nem szívesen mesélne el másnap nagyobb társaságban. Majd jön egy elképesztő vizuális bravúr: a szétfolyó szintiszólókban úszó főhős egyszer csak háromdimenzióssá változik.
Ha kevesebb lesz a szex az életedben, érdemes találni valamit, ami helyettesítheti azt. Valami hasonlóan erős impulzust, amit fokozatosan beengedhetsz az intimszférádba. Hogy mi az a szexpótlék, amit Alexis Marshall egyre közelebb enged magához ebben a klausztrofób, indusztriális zajrock-rémálomban, nemigen tudjuk egyértelműen megállapítani a sok-sok kérdőjelet hagyó, minimalista dalszövegből. Hajlok arra a megoldásra, hogy maga a kevés szex, illetve szexhiány az, amivel közeli kapcsolatot kell létesítenie. A kényszerhelyzettel való megbékélés rögös útján szörnyűséges látomások gyötrik szexdeficites énekesünket. Villanypóznák, rideg betontemplomok, farkasordítás, kígyókkal körbetekert, kicsavarodott, démoni, magányos meztelenség.
The 1975
Kép forrása: The Current
Fantáziadarab Springsteen úr modorában. A „Főnök” hangzás- és dallamvilágát, valamint önreflexivitását inkább elidegenítő, mint simulékony módon továbbvivő Sharon Van Etten találkozása húsz évvel ezelőtti önmagával, specifikusan New York-i környezetbe helyezve. A tizenhét éves énjét játszó – egyébként szintén zenész – Rachel Trachtenburgot elnézve abszolút érthető, hogy miért vonzódik annyira ehhez a szeretnivaló, naivan lázadó, a felnőttkor küszöbén még gyerekesen toporzékoló lánykához. A tizenhét éves Sharon végül belemenekül Brooklyn fényeibe a folyóparton felállított létra tetejéről fájdalmában üvöltő idősebb énje elől. A kezdeti barátságosan szürreális találkozás után beigazolódik legnagyobb félelme. Van még húsz éve reménykedni – hátha nem ilyen harmincas lesz belőle.
Torzított gitárokon éteri ének, ami csak a dal legeslegvégén fordul át ordításba. Egy lány, aki egzisztenciális- és szexuális válságát megélve arra jut, hogy ő valahol mélyen egy apáca. Egy apáca, aki bűnei miatt teljesen biztos, hogy halála után a Pokolba fog kerülni. Hiszen hagyja, hogy a Sátán megszólítsa, folyamatosan lángol körülötte a levegő, ráadásul – édes Istenem! – nézzétek, mit hord az uniformisa alatt!
Időutazás legalább ötven évvel ezelőttre egy igéző, erőteljesen selymes hang hullámhosszain. Nagyzenekari soul, a hangszerelés finomságai a Black Keys énekes-gitárosaként is tevékenykedő Dan Auerbach szerzői és produceri közbenjárásának köszönhetőek. Ismerős helyzetet tár elénk Yola, a lehető legamerikaibb brit énekesnő. Amikor a szívednek kedves illető ott van veled fizikai valójában, tekintetén azonban látható, hogy teljesen máshol jár, te pedig lassan beletörődsz, hogy nem vagy elég érdekes.
Matrjoska-rap - mi az a sample-kultúra?
A popzene elkerülhetetlen. Ott van a rádióban, az idővonalon, és úgy en bloc minden médium felületén. Épp emiatt lehet egy hétköznapi élmény az „ezt már hallottam valahol" érzés - ami nem magára a dalra, hanem annak egy alkotóelemére vonatkozik. Ez 90% valószínűséggel sample, kábé 30% lopás, meg az átfedés. De mi az a sample, és miért érdekes?
Dua Lipa – Swan Song (From Alita: Battle Angel)
Vicces jelenségnek találom azokat a popszámokat, amelyek a címükben állítanak valamit, miközben maga a dal a címben foglaltak teljes tagadása. Ilyen például Madonna és Prince bizarr duettje, a Love Song. Egy „Szerelmes dal” című szám, amiben kijelentik, hogy „ez nem egy szerelmes dal”. Hasonló a helyzet Dua Lipa „Hattyúdalával” is, ami – a refrénben énekeltek alapján – valójában „nem egy hattyúdal”. Vajon a befogadó aha-élményére apellálnak ilyenkor? Annak felismerésére, hogy ez a produktum nem is az, aminek látszik? Vagy egyszerűen csak marketingszempontból túl hosszú – és talán túl The 1975-os – lenne a dal címe, ha ez lenne: (This Is Not A) Swan Song? Amúgy a rideg hangzások és monumentális filmzenék mestere, Junkie XL kézjegyét magán viselő Swan Song előhozza Dua Lipából a Selena Gomez dalaihoz hasonló, ám saját előadásmódjából kifolyólag sokkal dögösebb szofisztikáltságot. A nagyágyú Floria Sigismondi klipjében a zaklatottan zengő férfikarok és eldobott robotkarok világában végre kinyílik a szeméttelep penészvirága, hogy a harc angyalaként születhessen újjá.
Vampire Weekend – Harmony Hall
Bámulatosan komplex indie örömködés egy olyan akkordbontásos akusztikus gitár intróval, amire annyira büszkék alkotói, hogy egy 120 perces verziót készítettek belőle a fanatikus rajongóknak. Apropó, fanatizmus. A felhőtlen külsőségek, zenésztársakkal ugrándozás és sütisütés felszíne alatt a dal közepén hallható barokkos zongoraközjáték dallamára gonosz, bűnre csábító kígyók tekergik be a vágódeszkát és a gyümölcsöstálat. Rasszista csoportok és a gyűlöletkeltésből politikai tőkét kovácsolók sötét lelkéből öltögetik nyelvüket a Paradicsom kőfalai közt fulladozó változásra vágyókra.
A tehénbőgéshez hasonló hangokkal induló, és a tehénmotívumot zeneileg és a videoklipben is konzekvensen végigvivő rácsodálkozás arra, hogy vajon miért tulajdonítunk különös jelentőséget bizonyos napoknak. Egészen pontosan az egész nyugati popkultúrát belengő szombat-kultusz az, amit Avey Tare, az Animal Collective experimentális popduó tagja megkérdőjelez. A néha elfolyó, néha akusztikus gitáron és egzotikus ütőhangszereken pattogó dal szerint a szombat is ugyanolyan nap lehetne, mint a többi. Nem érti, miért ne cserélhetnének státuszt mondjuk a hétfővel.
Krúbi
Kép forrása: recorder
A hírnévnek számtalan hátulütője van. Az egyik legnagyobb a rajongói levelek tömkelege, amelyeket az elmúlt évtizedek technikai fejlődésnek köszönhetően ma már nem kell borítékba rakni, gondosan megcímezni, és átgondoltan megfogalmazni sem. Egy fél pillanat alatt ráírhatunk kedvencünkre Messengeren, és máris turkálhatunk a magánéletében. Küldhetünk neki általunk izgalmasnak talált kajafotókat, kérhetünk tőle kellemetlen szívességeket, valamint szexuális ajánlatokkal is bombázhatjuk, bizonyos intim részletekről érdeklődve. Nemcsak magunkat ajánlhatjuk fel prédának, adott esetben a csajunk vagy a húgunk is megteszi. Miközben megismerkedünk a hazai hiphop közönség élrajongóinak legmerészebb vágyaival, egy egészen váratlan beat szól a szövegelés alatt. Olyan, mintha valaki egy párizsi utcán lejtene végig harmonikával a kezében.
John Paul White – The Long Way Home
A The Civil Wars egykori énekes-gitárosa a countryzenében szokatlan soulos érzékenységgel a hangjában kér gondolkodási időt szerelmétől. Nem hagyja el, csak a hosszabb utat választja a hozzá való visszatéréshez.
Monkeyneck, Call Me Unique – Sway
Funkys lüktetésű, nemzetközi vizekre termett, hazai nyárisláger-várományos. Gyilkos gitárriff, fülledt trombitaszóló, egymásra mozduló maffiabarátnők és a brit Call Me Unique egy szamurájkarddal félbevágott görögdinnyénél is édesebb, imádnivaló orgánuma.
A teljes lejátszási lista elérhető YouTube-on és Spotify-on.
