Bizonyára már mindenki találkozott azzal a fogalommal, hogy „kultuszfilm”. Általában akkor szoktuk használni, ha valami különösen jó alkotásról beszélünk – mint például a Forrest Gump -, esetleg különösen népszerűről – akár a Gyűrűk Ura-filmek -, de akad olyan is, hogy a különlegesen minősíthetetlen alkotások érik el a titulust – mint a The Room vagy a 9-es terv a világűrből. Egy biztos, ezek a filmek így vagy úgy, de kiemelkednek az átlag szcénából. Cikkemben azt próbálom megfejteni, milyen okai lehetnek a kultikussá válásnak.
A kultusz és a kultúra szinte kéz a kézben járnak. Nem csak hangzásuk nagyon hasonló, de eredetük is a latin colo, colere azaz művelni igéből vezethető le. A kultúra egy embercsoport által művelt általános szokások és hagyományok összessége, míg a kultusz az új-latin cultus-szá képződve az odaadást és a tiszteletet hangsúlyozza. Ezen felül még a fogalmaik is szorosan összefüggenek, hiszen a kultúra prominens részét képezik a kultikus művek. Ám míg a kultúra, mint robosztus rendszer, képes az értékek csiszolására, addig a kultusz könnyen átcsaphat tömeges rajongásba, az értéket feledve csak az élményért.
Kultikus az, ami a lehető legtöbbekhez szól
Tömeges imádatot csak az a termék élvezhet, ami eljut a tömegekhez. Ehhez a legkönnyebb út pedig a tudattalanon keresztül vezet. Már a pszichológiai legkoraibb szakaszában is igyekeztek megérteni a tudósok a tömegek lélektanát, az 1980-as évekre pedig Tajfel nyomán jól megragadhatóvá vált, hogy az ember a tömegben elveszíti személyes identitását. Ezt ábrázolta jól művészet formanyelvén Karinthy Barabbás című novellája, ahol minden egyes személy Jézust kiáltott, a tömeg mégis Barabást. A tömegben megfigyelhető ego-vesztés vezet ahhoz, hogy az ember elkezd olyan törzsi rituálékhoz visszatérni, mint például a verekedés, a táncolás vagy az ütemes éneklés egy focimeccs után.
A tudattalan uralkodik el tehát ilyenkor, így a tudattalan nyelvén kell szólni. Joseph Campbell, aki Jung nyomán a kollektív tudattalan narratíváit kutatta, felfedezte, hogy van egy olyan történeti modell, amellyel minden kultúrában találkozhatunk. A Hős Útja, ahogyan elnevezte, annak a története, ahogy az egyén önmagát megéli, és ahogyan képes felülemelkedni a gondjain. A kultuszfilmek rendkívül nagy sokasága élt már ezzel a narratívával. A legkisebb királyfi, legyen az Luke Skywalker, Harry Potter vagy Zsákos Frodó, találkozik a bölcs mentorral, legyen az Obi-Wan Kenobi, Albus Dumbledore vagy Gandalf, és egy elhivatásban részesül, hogy legyőzze a gonosz sárkányt, aki akár lehet Darth Vader, Voldemort vagy Szauron. Sokan ilyenkor úgy érzik, tetten érték az alkotó fantáziátlanságát, és a házi feladat lemásolásán kapták, az igazság azonban sokkal mélyebben van. Ezek a történetek befutnak, népszerűek lesznek és az emberek tömegével fogyasztják őket, pontosan azért, mert a legemberibb nyelven íródtak. Egy emberről, egy jelképről s ezáltal mindenkiről szólnak.
Ugyanakkor nemcsak az egyetemes narratívák megírása, de azok kifordítása is mélységesen izgalmas és vonzó az ember számára. A Trónok Harca például azért lett óriási siker, mert szembement a megszokott toposzokkal és megszegte az elvárásokat. Azonban nem csak ilyen egyértelműen lehet szembe merészkedni a narratívákkal. Douglas Rushkoff Jelensokk című könyvében kiemeli, hogy az új kor médiájában minden egyszerre és időtlenül történik. A Jóbarátok szereplői sosem hagyják el a megszokott italozójuk időtlen terét, Tarantino hősei pedig folyamatosan egy időt meghajlító filmes nyelvben úszkálnak, így maradnak örökké izgalmasok a kor emberének.
(A cikk egy részlete az f21. hu-val való együttműködésünk nyomán kerül közlésre.)
Szerző: Illyés Alex
