Mindez egy személyben. Fésületlen popszenzáció, megvásárolható szőke cicababa, szemérmetlen provokatőr, spirituális Földanya, érzékeny lelkű stílusikon, könyörtelen divatdiktátor, örökifjú diszkódíva. Bepillantás a 61 éves popkirálynő majd négy évtizede tartó munkásságába 19 album egy-egy dalán keresztül. Avagy 19 ok, amiért biztosan szeretjük Madonnát.
Házibuli Madonnával – a ’80-as évek
Burning Up (Madonna, 1983)
Kócos, rebellis, szexi és fülbemászó. Akár a rockandroll. Madonna a Burning Up-pal került pályafutása során legközelebb a rockzenéhez. A dalszöveg alávetett helyzetből élvezi a mocskos szexet, amit a karcos elektromos gitár és a minimál szóló tesznek igazán ütőssé. A videoklipet rendező Steve Barron itt nem ér fel élete főművéhez, az ugyanezen évben készült Michael Jackson Billie Jean-kliphez, a retro speciális effektek azonban ma is VHS-lejátszós tévévé varázsolnak akármilyen képernyőt.
Dress You Up (Like a Virgin, 1984)
A szintén erősen átszexualizált Dress You Up stílusikonként fetisizálja Madonnát: arra a jelenségre reflektál, hogy a kezdeti sikerek nyomán az összes amerikai lány Madonnának akart öltözni. Az első album játékos dance-popját a funkypápa Nile Rodgers produceri munkája és imádnivaló (egyáltalán nem minimál) gitárszólója dúsítja a nyolcvanas évek érettebb sikerhangzásává. A hivatalos videó pedig betekintést enged abba, hogy akkoriban micsoda tiniáradat és tömeghisztéria volt egy Madonna-fellépésen.
Papa Don’t Preach (True Blue, 1986)
Lúdbőröztető tabudöntögetés nagyívű, vonósokkal megtámogatott hangszerelésben. Egy lány, aki házasságon kívül fogant gyermeket hord szíve alatt, közli apjával, hogy megtartja a bébit. Már csak édesapja tanácsára és áldására vár. A Papa Don’t Preach is a Billie Jean párja, hiszen mindkét dal hirtelen becsúszott terhességről beszél a nyolcvanas évek neokonzervatív légkörében (bár a Papa Don’t Preach életpárti üzenete inkább a kor korlátoltabb feministáit háborította fel). Ám míg Jacko annyival elintézi az ügyet, hogy ez nem az ő gyereke, Madonna dala sokkal érzékenyebben viszonyul a témához – egy döntéskényszerben levő nő szemszögéből máris drámaibbnak és izgalmasabbnak tűnik a kérdés, hogy mi legyen a gyerekkel. Ehhez a számhoz kapcsolódik egyébként a kedvenc madonnás összeesküvés-elméletem, miszerint a baba, akit megtartott, a ’86-os születésű (azaz a dallal egyidős) Lady Gaga volt. Ez sok mindent megmagyarázna.
Paradox-koktél - 2019 tavaszának klipes és zenei toplistája
Red Bull Hennessyvel. Látszólag ellentétes hatású szerek furcsa, de átütő hatású elegye. Vacsora gyalázkodással. Középkorú popdívák frissességgel és aktualitással. Párterápiás trap. Egy DJ Khaled-szám, ami tényleg jó. Halott rapperek új dalai. Ambivalens érzések közepette válogattam 2019 tavaszának legjobb klipes dalaiból.
Causing a Commotion (Who’s That Girl Soundtrack, 1987)
Önfeledt bulizás egy ezer fokon égő párkapcsolat felkavaró ütemeire. A Causing a Commotion a két évvel korábbi partyhimnusz Into the Groove még erőteljesebb kistestvére. El is hangzik benne több ízben, hogy „get into the groove”, ráadásul – elsősorban a csilingelő gitárnak köszönhetően – groove is van benne bőségesen.
Spotlight – feat. Jellybean Benitez (You Can Dance, 1987)
Csilivili tánc a reflektorfényben a korai Madonna-sound feltalálója, Jellybean Benitez jóvoltából. A Spotlight a maga egyszerű bájával ringat abba a hamis illúzióba, hogy bárkiből lehet akkora sztár, mint Madonna. A tehetség és a ragyogó színpadi jelenség viszont önmagában nem elég: Madonna életútja is bizonyítja, hogy extra érdekérvényesítő képességre is szükség van a kiemelkedéshez.
Oh Father (Like a Prayer, 1989)
Egy újabb apukás dal, ám ezúttal egy kevésbé harmonikus apa-lánya kapcsolat tárul fel előttünk, mint a Papa Don’t Preach esetében. Az Oh Father apafigurája nem tud mit kezdeni a felesége halála miatt érzett ürességgel és fájdalommal, ezért kislányán vezeti le tehetetlen dühét. A dalszöveg keresztény (elsősorban katolikus) képei – például már a címben is megtalálható Apa-Atya párhuzam, az apa lábainál térdeplő és imádkozó kislány, illetve a megbocsátás-motívum – az erőszakos és destruktív férfihatalom korlátlanságát érzékeltetik. A kiút egyedül a múlt magunk mögött hagyásával található meg, a trauma azonban egész életünkre bennünk marad. A nagyzenekar ellenére is közvetlen és őszinte balladát David Fincher könnyfakasztó fekete-fehér videóklipje teszi még átélhetőbbé.
Kép forrása: NME
Madonnával az ágyban – a ’90-es évek
Hanky Panky (I’m Breathless, 1990)
A swing nem feltétlenül tartozik azon műfajok közé, amelyek a legjobban állnak Madonnának, de ez az óda az erőszakos szexhez (illetve a szex közben erőszakos férfiakhoz) valahogy mégis nagyon működik. A megkötözve elfenekelést éltető táncra perdülés közben azért furcsa belegondolni, hogy csak egy év telt el az Oh Father megjelenése óta.
Rescue Me (The Immaculate Collection, 1990)
A The Immaculate Collection minden idők egyik legjobb válogatásalbuma. Tökéletes áttekintése és lezárása Madonna nyolcvanas évekbeli karrierjének, másfelől átvezetés egy új korszakba, új dalok – köztük a Rescue Me – segítségével. Az Erotica album hangzását előlegező house-ütemek és szavalás, olyan dögösen rekedtes énekléssel, amelyet Madonna se azelőtt, se azóta nem produkált, egy életmentően ideális párkapcsolat jellemzőit vázoló életerős felszabadultságról.
Waiting (Erotica, 1992)
Egy kevésbé ideális, ámde ellenállhatatlan férfi után epekedő jazzes R&B. A Waiting a minden idők egyik legszexibb dalának tartott Justify My Love izgalmas folytatása, Madonna itt is testközelből suttog fülünkbe, ráadásul a hangszerelésnek is meghatározó eleme egy Justify My Love-ból vett hangminta. A szívtipró férfiakat szinte lehetetlen elengedni, az ember lánya valahogy újra meg újra visszavárja őket a takaró alá.
Rilke és az elektronikus tánczene halála - Avicii: Avīci (01) (2017)
2018. április huszadika. Egy csodálatos, verőfényes, tavaszi délután. Nem hagyományos tavaszi, inkább amolyan globálisan felmelegedett, fülledten égető. A 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról tartok hazafelé. Szakállamról és hajamról víz csepeg, a fűben heverészve ért a hirtelen beinduló locsoló-berendezés. Le van foglalva mindkét felső végtagom: egyik kezemben Vámos Miklós felszabadító tőmondatai a Beatles-ről , a másikban barátnőm hosszú ujjai és hűs tenyere.
Secret (Bedtime Stories, 1994)
A Bedtime Stories album a legfeketébb dolog, amit Madonna valaha csinált (na jó, azért a 2008-as Hard Candy is ott kapaszkodik a második helyen). Az R&B eléggé trendinek számított abban az időszakban, Madonnának és Dallas Austin dalszerző-producernek, valamint a nyolcvanas évek közepe óta harcostárs Shep Pettibone-nak mégis sikerült a műfaj saját maguk képére formálása. A „madonnás R&B-dalok” közül messze a Secret a legkiemelkedőbb. Selymes akusztikus gitárokon terül el az a bizonyos dúdolás, ami kicsit több hajlítással majd a Frozen-ben is nagy sikert fog aratni. Miközben Madonna lassan rátalál a boldogságra és igazi énekhangjára, new yorki feketékkel zenél és él érzelmi életet az elképesztően stílusos színhiányos videóklipben.
Lament – Live (I’m Going To Tell You A Secret (2006) – eredetileg Evita: The Complete Motion Picture Soundtrack, 1996)
Ember legyen a talpán, aki képes végighallgatni a majd kétórás Evita-soundtrack gyötrelmeit. A Lament a filmmusical záródala, a Madonna alakításában megelevenedő Eva Perón a halálos ágyán énekli. Ez az argentin first lady hattyúdalának a 2004-es Re-Invention Tour-on elhangzó verziója, amelynek igen jót tett a minimalistább hangszerelésből fakadó kevesebb teatralitás és a filmbeli duettpartner Antonio Banderas hiánya. A felvétel Madonna egyik legkiemelkedőbb énekesi teljesítményét őrzi, hallatán máris megszépülnek az emlékek a filmről, ami miatt végre elment énektanárhoz.
Little Star (Ray of Light, 1998)
Lélegzetelállítóan letisztult drum ’n’ bass ringató azoknak a kis jövevényeknek, akikre anyjuk Isten ajándékaként és életük legcsodálatosabb fordulataként tekint. A Little Star-t ihlető csillagocska Lourdes Maria Ciccone Leon néven látott napvilágot.
Kép forrása: Tiki-Toki
Madonnával az agyban – a 2000-es évek
What It Feels Like For A Girl (Music, 2000)
A Ray of Light album éteri elektronikájának és a Bedtime Stories szofisztikált R&B-jének az új évezred hangján megszólaló találkozása. Az intróban Charlotte Gainsbourg duruzsolja fülünkbe, hogy egy férfinak fogalma sem lehet arról, hogy milyen nőnek lenni ebben a világban. Amikor beindul a könnyed dobgépre helyezett laza basszus, már dőlnénk is hátra, de nem tehetjük, ugyanis meglehetősen nyugtalanító hallani, hogy a névleges egyenjogúság ellenére a társadalom nőtagjainak még mindig sokkal több elvárásnak kell megfelelniük.
X-Static Process (American Life, 2003)
Teljes önfeladással járó feloldódás egy szerelemben. A legintimebb hangvételű Madonna-dal, Mirwais Ahmadzaï akusztikus gitáros kíséretével és szolid vonósokkal a háttérben.
Az indie lélegeztetőgépe, avagy ahogy Z generáció válaszol a világra
Miután az ún. indie zene teljesen elvesztette azt a funkcióját, hogy hordozzon magában valami különlegeset, ami miatt a felvilágosult tinédzserek imádhatják, nem nagyon maradt olyan gitárzene, amire időt szakítana az új generáció a zenehallgatási aktusok alatt. Van azonban egy olyan irány, stílus,...
Isaac (Confessions on a Dance Floor (2005))
A kortárs elektronika találkozása arab hatásokkal, müezzin-ének és a Secretből (illetve Frozenből) ismerős jellegzetes dúdolás. A dalszövegben spirituális megamix a Közel-Kelet vallásainak szimbólumrendszeréből. Az Isaac a Confessions on a Dance Floor azon kevés dalai közé tartozik, ami nem a hetvenes éveket idéző disco revival-hullám kései meglovaglása, hanem rendes 2005-ös számként is megállja a helyét.
Miles Away (Hard Candy (2008))
Vannak kapcsolatok, amelyeknek kifejezetten jót tesz a távolság. A Madonna és Guy Ritchie közötti jótékony távkapcsolatról mesélő Miles Away jelentősen elüt a Hard Candy album funkpopos-R&B-s hangulatától. A szignifikáns Timbaland-beaten nyugvó, negyedes akusztikus gitározáson alapuló dal akár az American Life egyik gyengébb trackje is lehetne.
Kép forrása: The Guardian
Popdalok önkritika nélkül
Falling Free (MDNA, 2012)
Lehet, mégsem működött annyira jól ez a távolságtartósdi, a négy évvel későbbi Falling Free-t ugyanis már a válás inspirálta. A Ray of Light album hangzása mögött rejlő varázsló, William Orbit lebegős vonósokkal festi meg a harmonikus elengedés utáni talpraállás gyönyörű balladáját.
Devil Pray (Rebel Heart, 2015)
Bedrogozott istenkeresés a patikamérlegen kimért EDM-pop formanyelvén. Ez a pszichedelikus-utazás azonban az ördög előszobájába visz. Keltás dallamvilág egyszerű akusztikus gitáros aláfestéssel, a drop szubbasszusaiból maga a Sátán szól hozzánk. Egyébként szívesen meghallgatnék a Devil Pray-ből egy kevésbé agyonproducerelt verziót. Kíváncsi lettem volna, hogy csak Avicii és Madonna kettőse mit tud kihozni egymásból.
God Control (Madame X, 2019)
Alászállás a diszkópokolba egy angyali gyerekkórus szárnyaival. Szinte már a The Chemical Brothers-t vagy a Daft Punkot idézően nagymértékű kísérletezőkedv és legalább ennyi autotune. Az utóbbi időben megszaporodó lövöldözések nyomán a fegyvertartási törvény szigorítását szorgalmazó God Control (nem véletlen a ’God Control’ és a ’gun control’ közötti áthallás) egy zavarbaejtően brutális klippel is erősíti fájdalmasan aktuális mondanivalóját.
Kép forrása: City Pages
A lista dalai megtalálhatók Spotify-on és YouTube-on is.
A borítókép forrásai: NME, All About Madonna, Cover Me, FanPop
