A kötet címe grafomániáról, illetve általánosabb értelemben vett önkifejezési kényszerről ad számot: úgy tűnik, a szerző ezzel leveti magáról a felelősséget. Azt érzékelteti, hogy versei automatizmus szüleményei – ösztönös alkotások, melyek hiányosságai, esetleg hibái miatt nem terheli őt felelősség.  A Mintha muszáj lenne erős állítások tömkelege abszurd oximoronokba csomagolva. A mániákusan depresszív kilátástalanság szinte komikus túltolása, olyan furcsaságokkal fűszerezve, amelyek némileg idézőjelbe teszik ezt a létállapotot.

Kép forrása: Libri 

Ez a recept két versben, a Dohányzó halakban és a Statikus folyóban a legegyértelműbb, amelyek már címükkel is egy belső feszültségre irányítják az olvasó figyelmét. A könyvecske borítóján egy cigarettázó aranyhal látható – a szellemes borítótervért Papp Ritát illeti dicséret –, ez is jelzi a Dohányzó halak kiemelt státusát a kötetben. A dohányzó halak  értelmetlenségéből a szeretkezés utáni némaság infantilis ártatlansága sejlik fel.

Ez a kép végtelenül elkeserítő, hiszen a halak amúgy is képtelenek a közösülést követő társalgásra, ráadásul a levezető cigi lángját is szükségképpen eloltaná életterük, a tó vize – az uszonyok alkalmatlanságáról, és az önpusztításhoz szükséges öntudat hiányáról nem is beszélve. Elsőre meghökkentő, szinte vicces felütés, mögötte azonban a beteljesülhetetlen vágyak teljes kilátástalansága kísért. A hiány, amin lehetetlen felülemelkedni, mindig is mardosni fogja bensőnket. Sajnos, az ígéretes kezdés után kellemetlenül túldíszített és fájdalmasan felesleges a lezárás: „Szépre raszterizált / rétegekben úsznak / pupillád tükrén / a pirosló / fellegek.”. A giccses túlírásnál sokkal kifejezőbb lenne a letisztult, dalszövegeiből is ismert Szendrői-stílus. 

Mégsem mondhatjuk teljes kudarcnak Szendrői költőként való debütálását. A Mintha muszáj lenne bőven tartalmaz ígéreteket arra nézve, hogy az új utakra tévedő Szendrői Csaba nemcsak kiváló dalszövegíró, de egyszer majd lehet belőle jó költő is. A Statikus folyó például még szemléletesebben jeleníti meg ezt a megrekedt, reménytelen állapotot: a folyónak lételeme a mozgás, ugyanis ebben rejlik „folyó-identitása”. Statikus folyó nincs, vagy legalábbis egy beteljesületlen, pszeudo-létezés.

Kamaszéveinken a gyerekzár - Mécs Anna: Gyerekzár

Fiatal felnőtt, young adult. Hacsak nem mi vagyunk a Benjamin Button különös életének főszereplői, mindannyian átélhettük/átéljük a felnőttkor előtti különös időszakot. Azt, amikor azon a kis vonalon állunk, mint a Greenwichbe látogató turisták, akik egyszerre vannak két időzónában.

Erre pedig kizárólag az álomba menekülés jelent (látszat)megoldást, ahol a lírai én felismeri: attól még, hogy fogaival hadakozik (amikkel akár a Dohányzó halak gyermekkori harapásai is összefüggésbe hozhatók), a folyamatos belső vívódása ellenére rajta kívül valójában semmi sem változik. A Statikus folyó az egyik legjobb példa arra, hogy a Szendrői-versek első ránézésre sokszor alternatív dalszövegekben gyökerező bizarr blöffnek tűnnek, de idővel ténylegesen szépre raszterizált rétegeket lehet felfedezni bennük.

Az eddig tárgyaltak a kötet első ciklusának, az Állítólag kémiának a részei. Társas magányban ázó tulajdonképpeni szerelmes versek. A Satír című második ciklust az ars poetica uralja, de olyan furcsaságok is megférnek benne, mint a Statikus folyóval párba állítható Folyó. Itt egy tényleges folyó, a jeges Duna kietlen téli világa jelenik meg (nincs befagyva, csak majdnem statikus). 

A Mintha muszáj lenne – különösen az első ciklus – alapvetően egy szenvedélyesen kiüresedett szerelem hangulatait festi le, így olvasása egy ilyen kapcsolatban való őrlődéshez hasonló, nyomasztó élmény. Már megjelenik a szakítás gondolata, de mégsem jutunk el a végső döntésig, a továbblépésig. Akár a Pocsolyában: „Eltűnik pocsolyáidból az arcom”. A kedves indulna, de az Ikarusszal érkező másik azt akarja, hogy maradjon. Hadd szenvedjenek együtt tovább ebben a vérgőzös bánatban.

Aki tehát nem egy furcsa köztes állapotra, hanem igazi katarzisra vágyik, ne fárassza magát ezekkel a versekkel. Inkább hallgassa meg az EL-t, az Elefánt-diszkográfia eddigi csúcsművét. Utána különösen hiányozni fog a kötetből a Szendrői-szövegek legjobb barátja: az Elefánt zenéje.