Miután az ún. indie zene teljesen elvesztette azt a funkcióját, hogy hordozzon magában valami különlegeset, ami miatt a felvilágosult tinédzserek imádhatják, nem nagyon maradt olyan gitárzene, amire időt szakítana az új generáció a zenehallgatási aktusok alatt. Van azonban egy olyan irány, stílus, talán műfaj, amely most - főleg az interneten - igazán nagyot fut, és ami illeszkedik az indie hagyományaiba, de hordoz magában izgalmat. Nem véletlenül lett bedroom pop a neve, most pedig megpróbálkozom azzal, hogy megfejtsem, miért érezzük progresszívnek ezt az áramlatot, ha zeneileg nagyon ritkán is hordoz magában bármi újat.

Kevin Abstract, Mac DeMarco, Clairo
Kép forrása: Vulture, Dazed, MTV

A műfaj mi fán termése

A bedroom pop stílust/irányzatot, ahogy ez lenni szokott, nem tudjuk egységes zenei műfajként megkonstruálni. Ha kizárólag leszűkítjük mibenlétét a zenére, akkor valamiféle dallamosan popos, de meglehetősen kísérleti songwritinggal megáldott, nagyon atmoszférikus, sokszor lo-fi dalokra kell gondolnunk, amely különböző előadók mindig meglehetősen speciális, egyedi hangszerelésében születik meg. Emellett mindig (de tényleg mindig) az interneten terjed kis költségvetésű klipekkel és memeoldalak segítségével. Építkezik az indietronicából, a hiphopból, az R’n’B-ből vagy az alternatív rockzenéből. Ja, és nagyon sok a reverb. Szinte mindig. Mert ha sok a reverb, kevésbé hallatszik, hogy mennyire olcsó a szett, amivel készült a zene.

A bedroom pop nehezen választható el a mára értelmét vesztett indie fogalmától. A neve lényegre törő, tényleg gyakran hálószobában készült zenékről van szó, amiknek nagyon fontos hozzátartozója a DIY megalkotás, és leginkább az internet. 

Műfajiság felett

A bedroom pop (ahogyan ez az indie-re is igaz volt) nem körülhatárolható zenei eszköztárak összessége. Az irányzat egyik legvonzóbb sajátossága, hogy a műfajiság felé növekszik. Nagyon sok szinten kapcsolódik a hiphophoz például, hiszen a korosztály, aki ezt hallgatja, és a közeg, aki ilyen zenét csinál, egytől egyig biztosan rajong Tyler, The Creatorért vagy a trapzenéért. Oda-vissza működik a hatás, hiszen az egyik legfeltűnőbb bedroom pop előadó, Rex Orange County, állandó szereplője lett a Tyler-lemezeknek, míg ő is bevonja a rapet a saját dalaiba. Azt is fontos megjegyezni, hogy az említett Tyler, The Creator, aki a rapzene egyik legfontosabb alakja jelenleg nemzetközi szinten, saját szervezésű Camp Flog Gnaw fesztiválján rengeteg hasonló arcot pakol színpadra, akiknek látszólag semmi közük a hiphophoz.

Bedroom pop előadókat főleg Amerikából ismerünk egyelőre, így nem meglepő, hogy az USA könnyűzenei történetéből merítenek az alkotáskor. Felfedezhető rengeteg R’n’B és soul hatás, olykor jazzes alapok. De biztosan kötődik a brit gitárzenéhez is a stílus, mert ha meghallgatunk egy bedroom pop számot, egyik előadó sem tudja letagadni, hogy 14-15 évesen The Smiths-t hallgatott és Alex Turner volt a példaképe. 

Ebből kifolyólag nem is lesz egységes zenei műfaj ez, ami a legkevésbé sem kéne, hogy probléma legyen a 21. században. És a titok is tulajdonképpen ebben rejlik. Az interneten rengeteg különböző zenei hatást fogadó tinédzser már nem akarja meghatározni az identitását úgy, mint rocker vagy rapper, egyszerűen csak jó zenét akar hallani, és ha ezt műfaji eklektikusságot megkapja egyetlen egy számon belül, az neki rohadt jó élmény. Szerintem pozitív változás a ez a zenefogyasztásban, mert így az kerül előtérbe, hogy egy dal jól van-e megírva és hangszerelve, vannak-e őszinte és hiteles vibe-jai, nem pedig az, hogy egyezik-e a hallgató megszokott zenei identitásával.

Paradox-koktél - 2019 tavaszának klipes és zenei toplistája

Red Bull Hennessyvel. Látszólag ellentétes hatású szerek furcsa, de átütő hatású elegye. Vacsora gyalázkodással. Középkorú popdívák frissességgel és aktualitással. Párterápiás trap. Egy DJ Khaled-szám, ami tényleg jó. Halott rapperek új dalai. Ambivalens érzések közepette válogattam 2019 tavaszának legjobb klipes dalaiból.

Megjelenés, vibe-ok

Személy szerint nem túl rég tudtam meg, hogy létezik egyáltalán ilyen műfaj, hogy bedroom pop, rendszerint "LA-központú indie-nek" vagy "vibe-os popnak" hívtam, ez pedig azt hiszem, tökéletesen leírja, mi tartja össze megjelenésében az irányzatot. Kevés olyan klip van ugyanis, aminek ne az lenne a koncepciója, hogy valami kaliforniai kisvárosban ugrándoznak ‘80-as, ‘90-és évek szettjeiben levő tizenévesek.

A bedroom pop lényege a hangulat, a vibe, magában hordozza azt a megjelenést, ami a Z generációt azokra az időkre emlékezteti, amikor még nagyon kisgyerek volt vagy épphogy még nem élt. 

Képviselők

A bedroom pop műfaj atyjának tekinthetjük azt a Mac DeMarcot, aki azért még egy másik generációhoz tartozik, és idősebb korosztályok is szívesen hallgatják, de a hangulat, az attitűd kétségkívül meghatározta ezeket a fiatalokat a maga egyszerű hangszerelésével, reverb-használatával, kis költségvetésű klipjeivel, atmoszférikus lassú dalaival.

Említettem korábban Rex Orange County-t, akinek a titkára szintén nagyon nehéz rájönni, mert sokszor jól ismert sémákkal dolgozik, ugyanakkor van az általa megalkotott atmoszférában valami különleges, valami specifikus. Nem véletlenül figyelt fel rá Tyler, The Creator is. Rex a soulból, az R’n’B-ből és a hiphopból is sokat merít, ezek hatásait annak ellenére is érezni lehet, hogy viszonylag kevés elektronikát vagy vokálmanipulációt használ. Meg is lepődtem a finoman érkező, de váratlan autotune-os éneklésen, ami az új, New House című számában egyszer csak előjön. És nem kevésbé lepődtem meg azon, mennyire jól szólt a Best Friend című száma élőben a Glastonbury-n idén.

A bedroom pop előadók nagy részén ugyanakkor látszik, hogy még inkább a hálószobában és a felvételeken tudnak igazán jól működni. A műfaj kiemelkedő egyénisége az a Gus Dapperton, akinek márciusban meghallgattam egy bécsi koncertjét, és nem éreztem úgy, hogy ez bármivel színvonalasabban szólna, mint a haveromék koncertje a Kishallban. Érezhető rajta, hogy totál kiforratlan, mégis annyira híres lett az interneten, hogy megteheti, hogy kifizetődő turnét csinál kisebb európai klubokban.

Tény ugyanakkor, hogy különleges és eredeti előadó megjelenésében és zeneileg is, rengeteg jó száma van, egy albumnyi erős dalt azonban még nem tudott szerezni, debut LP-jén elég sok a közepes.

Gus Dapperton, Dominic Fike, Rex Orange County
Kép forrása: Billboard, MTV, Complex

Ki kell emelnünk még a bedroom pop egyértelmű hercegnőjét, Clairot, aki maga írja és hangszerei lo-fi, főleg akusztikusabb zenéit. Legutóbb mondjuk kipróbálta magát a trapesebb hangzásban, szerintem az is bejött neki, de ezt itt el lehet dönteni. Lassan droppolhat a debut lemeze, amiben elég sok potenciál van az alapján, hogy két ennyire különböző hangzású, jó dal jelent meg előre.

És ne felejtsük el azt a Kevin Abstractot, akit szintén idekapcsolhatunk, akár amiatt is, ahogy a BROCKHAMPTON-nal elindultak, de főleg inkább a szólóprojektjei állnak közel a bedroom pophoz, például a legutóbbi lemeze, amiből teljesen átjön az a hangulat, amit fejtegetni próbálok. 

További bedroom pop előadók figyelembe ajánlva: Dominic Fike, Still Woozy, Steve Lacy, Wallows, Conan Gray, Yellow Days.

Generációs válasz 

Ha beszélhetünk bedroom popról úgy, mint műfajról, akkor mindenképp összetartó ereje ezeknek a zenei előadóknak, hogy az érzékenység, olykor már a giccs semmilyen formáját nem tartják cikinek. Félreértés ne essék, ettől még teljesen értelmiségi-kompatibilis dolog szeretni a stílust, néhol egész jól megírt, igényes dalszövegekkel találkozunk. Az viszont biztos, hogy nagyon emocionális beállítottságúak a bedroom pop számok.

Ezek a szüleik régi ruhájában gengelő, Z generációs fiatal zenészek már a digitális világba születtek bele, ami alapvetően egy érzéketlen világ – erre próbálnak érzékenyen reagálni a dalaikkal. Ettől válik indokolttá az érzelgősködés, és ezért nem érződik nyálasnak.

De éppen ezért nem is érezheti akárki. Mert ebben nem a technikai vagy konkrét zenei kísérlet az igazán nagy valami, hanem a vibe. A vibe a kulcsszó, amit valószínűleg nem fog érezni az, akinek semmi köze a Z generációhoz.

Matrjoska-rap - mi az a sample-kultúra?

A popzene elkerülhetetlen. Ott van a rádióban, az idővonalon, és úgy en bloc minden médium felületén. Épp emiatt lehet egy hétköznapi élmény az „ezt már hallottam valahol" érzés - ami nem magára a dalra, hanem annak egy alkotóelemére vonatkozik. Ez 90% valószínűséggel sample, kábé 30% lopás, meg az átfedés. De mi az a sample, és miért érdekes?

Épp ezért oltja le a 30-as Anthony Fantano majdnem az összes bedroom pop albumot azzal, hogy ez “generic, blend indie-pop”, mert nem érzi azokat a vibe-okat, amiket egy ilyen dal a fiatal, interneten szocializálódott, érzékeny zenehallgatóknak adni tud.

Aki ismerkedne még bedroom pop előadókkal, annak jószívvel ajánlom a saját Spotify-playlistemet, amit először úgy hoztam létre, hogy nem ismertem a műfaj megnevezését, csak hangulatuk miatt kapcsoltam össze dalokat és előadókat, így van rajta azért egy kis jazz-rap meg majorlabel R’n’B is, de a lényegét a bedroom pop adja.