Miután az ún. indie zene teljesen elvesztette azt a funkcióját, hogy hordozzon magában valami különlegeset, ami miatt a felvilágosult tinédzserek imádhatják, nem nagyon maradt olyan gitárzene, amire időt szakítana az új generáció a zenehallgatási aktusok alatt. Van azonban egy olyan irány, stílus, talán műfaj, amely most - főleg az interneten - igazán nagyot fut, és ami illeszkedik az indie hagyományaiba, de hordoz magában izgalmat. Nem véletlenül lett bedroom pop a neve, most pedig megpróbálkozom azzal, hogy megfejtsem, miért érezzük progresszívnek ezt az áramlatot, ha zeneileg nagyon ritkán is hordoz magában bármi újat.

„Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent! // Mi az? – kérdeztem. // Víz – felelte. – Na meg az idő.”, kezdődik a sokak által kedvelt romantikus film/ifjúsági regény, a Csillagainkban a hiba. Nem túl gyakran idézett része a történetnek, pedig az első oldalán található. „Miközben olvasott, úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre.” Kicsit közismertebb mondat, mondjuk úgy, hogy valószínűleg minden második lány használta a film megjelenése után. Aki nem ismeri be, ahelyett felvállalom majd én.

Fiatal felnőtt, young adult. Hacsak nem mi vagyunk a Benjamin Button különös életének főszereplői, mindannyian átélhettük/átéljük a felnőttkor előtti különös időszakot. Azt, amikor azon a kis vonalon állunk, mint a Greenwichbe látogató turisták, akik "egyszerre vannak" két időzónában. Bármennyire is legyen klisé, de egyszerre vagyunk még gyerekek és felnőttek (avagy a „jogom van bulizni, de anya légyszi te beszélj a fogorvossal”-korszak), ezt pedig mindenki máshogy élheti meg. Van akinek kitart a huszas évei közepére, van akinek hamarabb fel kell nőnie.