Pizsama egész nap, forró csoki, csúnyapulcsi, könyvek és társasjátékok. Talán most így karácsony után lassan két hónappal már mindenkit beszippantott a hétköznapok szürkesége és el is feledkezett ezekről, pedig elengedhetetlen lenne mindegyik az offline kikapcsolódáshoz. Ha a forró csokit le is cseréljük valami üdítőbbre a tavasz közeledtével, a többire ugyanúgy figyeljünk.

„Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent! // Mi az? – kérdeztem. // Víz – felelte. – Na meg az idő.”, kezdődik a sokak által kedvelt romantikus film/ifjúsági regény, a Csillagainkban a hiba. Nem túl gyakran idézett része a történetnek, pedig az első oldalán található. „Miközben olvasott, úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre.” Kicsit közismertebb mondat, mondjuk úgy, hogy valószínűleg minden második lány használta a film megjelenése után. Aki nem ismeri be, ahelyett felvállalom majd én.

Fiatal felnőtt, young adult. Hacsak nem mi vagyunk a Benjamin Button különös életének főszereplői, mindannyian átélhettük/átéljük a felnőttkor előtti különös időszakot. Azt, amikor azon a kis vonalon állunk, mint a Greenwichbe látogató turisták, akik "egyszerre vannak" két időzónában. Bármennyire is legyen klisé, de egyszerre vagyunk még gyerekek és felnőttek (avagy a „jogom van bulizni, de anya légyszi te beszélj a fogorvossal”-korszak), ezt pedig mindenki máshogy élheti meg. Van akinek kitart a huszas évei közepére, van akinek hamarabb fel kell nőnie.

Daydreamer. Ember, aki a fantáziavilágba menekül a saját jelene elől.
Avoir la tête dans les nuages. Francia kifejezés az álmodozásra, arra, mintha valaki két méterrel inkább a felhők felett járna.
Sokszor ezeket a kifejezéseket negatív értelemben fogjuk fel, hiszen az ember, akire használjuk, nem cselekszik a konvencionális logika szerint. Mégis: akkora gond, ha egy másik világgal azonosulunk? Ha a mesék elvarázsolnak minket gyerekként, miért ne működhetne ez felnőttkorban is? A meseterápia az utóbbit alátámasztja: hogy igenis működhet, és megoldást adhat nagyon komoly pszichológiai problémákra is a csodák segítségével.

A színház meghökkent, nevettet, “hümmögtet”, megsirat, segít elengedni magad, feszélyez, kikapcsol, szórakoztat: érzéseket vált ki belőled. Felmerül a kérdés viszont, hogy ha az interpretáló színész fáradt, sértett, csalódott, ha nincs benne a szavaival szembeni teljes őszinteség akkor hogyan képes ebből a bő skálából bárminek az indukálására? Hogyan higgyen a néző, ha maga a színész sem teszi minden esetben?

Anekdotákat alkotunk, néha csak a szórakozás kedvéért vagy a feszültség levezetésére, máskor, hogy tudásunkat könnyebben megérthető formákba öntsük. Írásomban szeretném felhívni a figyelmet az egyik legjelentősebb evolúciós előnyünkre: ahogy tapasztalatainkat átruházzuk a következő nemzedékekre. Ahogy irodalmat alkotunk belőlük.