„Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent! // Mi az? – kérdeztem. // Víz – felelte. – Na meg az idő.”, kezdődik a sokak által kedvelt romantikus film/ifjúsági regény, a Csillagainkban a hiba. Nem túl gyakran idézett része a történetnek, pedig az első oldalán található. „Miközben olvasott, úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre.” Kicsit közismertebb mondat, mondjuk úgy, hogy valószínűleg minden második lány használta a film megjelenése után. Aki nem ismeri be, ahelyett felvállalom majd én.

Fiatal felnőtt, young adult. Hacsak nem mi vagyunk a Benjamin Button különös életének főszereplői, mindannyian átélhettük/átéljük a felnőttkor előtti különös időszakot. Azt, amikor azon a kis vonalon állunk, mint a Greenwichbe látogató turisták, akik "egyszerre vannak" két időzónában. Bármennyire is legyen klisé, de egyszerre vagyunk még gyerekek és felnőttek (avagy a „jogom van bulizni, de anya légyszi te beszélj a fogorvossal”-korszak), ezt pedig mindenki máshogy élheti meg. Van akinek kitart a huszas évei közepére, van akinek hamarabb fel kell nőnie.