Napjainkban, ha a Nagymező utca környékén van dolgunk – akár éjjel, akár nappal – főként angol legénybúcsúk és petrezselymet áruló egyenminiszoknyás lánybúcsúk epicentrumába kerülünk. A bohém éjszakai élet már több, mint száz éve virágzik a környéken – egykor az ország legelőkelőbb bárjai, világhírű varieté-színházai üzemeltek ugyanitt. Az idő múlásával mulatók zárnak és klubhelyiségek nyílnak a Nagymezőn, úgy a vendégek összetétele is folyamatosan változik, de egy dolog állandó marad: hogy mindmáig a világ minden tájáról érkeznek ide a szórakozásra éhes – ám legkevésbé sem szomjas – látogatók.
Moulin Rouge műsorrészlet, Budapest, 1930 eleje
Ezt a cikket meglepően sok kutatómunka előzte meg, mivel témája a harmincas-negyvenes évek budapesti varieté élete, amelyet egyfajta homály övez mindmáig. Tehát hiába a sok munka, alig tudunk a három leghíresebb társulatról is valamit, az Arizona működését Molnár Dániel kutatásaiból ismerhetjük meg elsősorban, a Parisien Grill és a Moulin Rouge fénykorára színlapokról, archív hirdetésekből kapunk rálátást. Ez a ködösség egyrészt abból fakad, hogy meglehetősen rosszul dokumentált korszakról beszélünk, továbbá az a kevés anyag is, ami fennmaradhatott volna, a háború és azt követő bizonytalan időszak martalékává vált.
Másrészt fontos megjegyezni azt is, hogy olyan „elit” helyekről beszélünk, ahová alig juthatott be egy hétköznapi ember, ráadásul hiába volt világhírű szenzáció egy-egy műsor, mégsem számított igazi magasművészetnek, ami a varieté színpadán történt, így a színháztörténet sem foglalkozott velük. Olyan változatos tartalmú művészeti ág ez, hogy szinte bármi belefér, ami a nézők figyelmét felkelti, így nehéz meghatározni mégis mi a fene az a varieté. Továbbá azért sem számított igazi művészetnek, mivel szereplői éjszaka, bizonytalan körülmények között dolgoztak. Az ilyen jellegű tevékenységet napjainkban is gyakran összemossák a prostitúcióval és más alvilági ügyekkel, ez akkoriban ugyanígy történt. A fellépőknek semmilyen művészi képesítésük nem volt, sőt sokszor bárminemű iskolai végzettségük sem, ugyanis a legtöbben vándorcirkuszban, vándorszínészek gyermekeiként nőttek fel.
A felszarvazott Mózes - fordításokról és félrefordításról
Garcilaso de la Vega, spanyol költő mondta egyszer, hogy „Jól lefordítani egy könyvet, van annyira nehéz, mint megírni egy újat". Ezzel az állítással a fordítók és a szerzők biztos jót tudnának vitázni, főleg pár pohár bor után, és kezdő fordítóként könnyű kitalálni én melyik oldalon állnék. Viszont gondoljunk csak a régi példára: miért is a nyuszi hozza nálunk a tojást? Egy félrefordítás miatt.
Ám különlegességüket is ez adta, vándoréletükből kifolyólag rengeteg nyelven beszéltek, s számtalan művészeti ágban állták meg a helyüket. A varieté fellépői több hangszeren játszottak professzionálisan, ismertek mozdulatokat a világ minden tájáról, így egy-egy műsorszámuk megannyi kulturális forrásból állt össze egy színes egésszé. A legfőbb oka, hogy ezeket a mulatókat és az itt dolgozó művészeket alacsony társadalmi megbecsülés övezte az volt, hogy szereplői jelentősen alulöltözöttek voltak. Semmilyen hardcore pornóra nem kell gondolni, viszont előfordult, hogy egy-egy élőkép szereplői csak aranyfestéket viseltek jelmez gyanánt. Továbbá ne felejtsük el, hogy füstös éjszakai helyekről beszélünk, ahol a vendégek között a kétes figurák is képviseltették magukat bőven, így még a varieté fénykorában sem volt illendő bevallani, ha valaki egy-egy mulató törzsvendége volt. A negyvenes évek második felét követő politikai légkörben meg végképp tabunak számított az efféle szórakozás.
A leghíresebb és legmisztikusabb mind közül: az Arizona Revue Dancing, amely Rozsnyai Sándor karmester, zeneszerző és Miss Arizona (Senger Mária) revüdíva közös vállalkozása volt. 1935 és 1944 között működött, a mulató legendájának fennmaradásához a tulajdonosok kiváló üzleti érzéke mellett a tragikus vég is erősen hozzájárult. Rozsnyai Sándor vándormuzsikusok gyermeke volt, így kiválóan írt dalokat és bármiféle zenekart magabiztosan vezényelt, fiatalon artistaként is dolgozott, így zenés produkcióit akrobatikus elemekkel színesítette, akár fejenállva is vezényelt. Miss Arizona egy 16 gyermekes család nehéz sorsú lánya volt, aki a revüben látta a kitörési lehetőséget. Már akkoriban sem álmodhatott arról egy szegény családból származó lány, hogy színi iskolát végezzen, így Miss Arizona görlként kezdte a budapesti éjszakában, ahol eleinte tehetsége és páratlan szépsége ellenére is nehezen boldogult. Rozsnyai Sándorral és Lajos nevű fiúkkal indított triójuk hozta meg a lenyűgöző sikert és anyagi hátteret a későbbi Arizona Revue Dancing megalapításához. Műsorukkal egész Európát bejárták, gázsijuk a legnagyobb sztárokéval vetekedett.
Mégis mit jelent az, hogy látványos műsor volt a harmincas években? Vibráló fények, olyan egyedülálló színpadtechnika, amely mindenkit ámulatba ejtett, ugyanis nem csak a színpad mozgott, hanem maga a nézőtér is, színes vízköpők és hablövők voltak mindenütt, a táncoslányok és csillogó kosztümök csak fokozták a hangulatot, a zenekar hangszerei világítottak a sötétben, a lépcsők zenélni kezdtek és színes izzók fénye váltakozott, ha rajtuk lépkedett valaki. Ezen felül a műsor állandó része volt valamilyen egzotikus állat: elefánt, teve, páva és ki tudja, még mi. A kiszolgálás is elsőosztályú volt, a vendégek a legkülönlegesebb koktélokat szürcsölhették, azonban ennek meg is volt az ára, az Arizonában egy szendvics a korabeli havi átlag fizetésbe került, feltételezem legálisan alig lehetett ilyen összegeket előteremteni, amit egy szombat este elmulatott a közönség, így nem csak a társadalmi tabu, de a vendégek anonimitásának szükségessége is indokolta, hogy ezek a lokálok elzártak legyenek a közemberek elől.
Az Arizona mindezeken felül nemcsak szórakoztatni kívánta műsorával a közönséget, hanem egyedülálló kulturális élményt is kínált, az egzotikus állatok mellett ismeretlen táncokat is láthatott itt a nagyérdemű -- például Miss Arizona mutatta be Budapesten a rumbát is egy fellépése során. Információk hiányában még annyi bizonyos, hogy nem csak a közönség volt nemzetközi, hanem a fellépők is, a táncoslányokat Spanyolországban toborozták, párizsi sztár muzsikusok, kabaréelőadók is gyakran tűntek fel az Arizonában. Ahogy rengeteg dolognak a negyvenes években, úgy az Arizona tragikus végét is a világháború okozta. Rozsnyai zsidó származása miatt korán munkatáborba került, felesége egyedül vezette az Arizonát, utolsó műsor 1944. december 16-án ment le, ezt követően a nyilasok az utolsó csavarig kifosztották az épületet, így napjainkban az egykori impozáns enteriőrről, a magas szintű színpadtechnikáról csak egy-egy rajz, fotó árulkodik, továbbá egy filmrészletben szerepel a mulató. Ezeken felül a máig élő szemtanúk visszaemlékezései tudósítanak a világhírű műsorokról, amiket még az angol trónörökös és Horthy István érdeklődését is felkeltette annak idején.
Napjainkban egy hiteles archív felvétel érhető el az Arizona mulatóról, Dalnoky János kisfilmjében 10:40-től jelenik meg a mulató és egy műsorának részlete, továbbá a mozgó nézőtér is jól látható a jelenetek során. További érdekességként az 1988-ban készült Miss Arizona játékfilm is megtekinthető interneten, ami Senger Mária életútját dolgozza fel, inkább izgalmas, mint hiteles módon.
Az Arizonával szemben állt a Moulin Rouge, ami egészen a közelmúltig működött egy-egy rövidebb szünettel mulatóként, s működik is mindmáig, végre kevésbé szórakoztató, mint inkább kulturális funkcióit ellátva, ezzel is gazdagítva Budapesten a kultúra színhelyeit.
A Moulin Rouge számtalan néven működött 1894-es megnyitását követően, a francia nevét 1925-ben kapta meg és viselte is egészen bezárásáig – bár 1941-től pár évig Vörös Malom is volt a neve, így magyarosítva a „franciás helyzetet”. Ez volt az első világszínvonalú budapesti mulató, amelynek az elegancia és luxus volt a védjegye és az átka is, mert alig lehetett jövedelmezően fenntartani az épületet, azonban az Arizonával egyidejűleg élte fénykorát. Mindkét revü világhírű volt, ám a megannyi tulajdonosváltáson átesett Moulin Rouge nem vált mégsem misztikus hellyé, mint szemben található riválisa. Egészen a 2015-ig működött zenés-táncos szórakozóhelyként, napjainkban Kálmán Imre Teátrumként üzemel az Operett Színház részeként.
a Moulin Rouge tánckara
A harmadik feledhetetlen mulató a Parisien Grill, ami nyáron a Margit-szigeten, télen a Paulay Ede utcában működött. Sajnos a háborúban megsérült épületeket elbontották, pár fotó és plakát alapján képzelhetjük el, milyen is lehetett anno, hogy mutatkozhatott be és bontakozhatott itt ki a budapesti jazz világ, külföldi sztárokkal, szerződtetett színesbőrű zenekarral, ami nem meglepő módon ritkaságnak számított a városban. A korabeli folyóiratokban csak az „n betűs” szót használják, így nem világos, pontosan honnét jött ez a banda, s milyen jazzt játszhattak. A legenda szerint igazi amerikai jazz-muzsikusok voltak. Az Arizona műsorával szemben itt inkább zenén volt a hangsúly, nem voltak egzotikus állatok, a fellépők elsősorban tehetségük által kerültek a színpadra, ugyan itt sem voltak nyakig beöltözve, de a korai beszámolók szerint nem volt annyira hiányos a jelmez, mint mondjuk az Arizonában. Különleges látványelemek nem ismeretesek, színpadtechnikájáról sem maradtak fenn számunkra elérhető információk. Annyi biztos, hogy minden műsor teltházas volt a Parisien Grillben, télen és nyáron egyaránt.
A háború előtti időszakban Budapesten közel negyven színvonalas lokál működött, viszont információk alig lelhető fel működésükkel kapcsolatban. A cikk megírását Molnár Dániel, Havas Ádám és Sár Ádám kutatásai és publikációi segítették.
Képek forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archívum
