KultAgora

Holdralépés Holdfényexpresszel – magyaralter-analízis a teljesség igénye nélkül

2018. október 29. - Acsády Pongyor Áron

Ismerjük, hallgatjuk, átszellemülten érezzük, hogy magyar intellektuelek vagyunk és a turkált pólónk ujja belelóg a mintás tarisznyánkba. Mások vagyunk – de valahogy mégsem vesszük észre, hogy jó ideje majdnem ugyanúgy szóló gitárok kísérik az egymásra kísértetiesen hasonlító dalszövegeket. Lehet még új horizontja a magyar alter zenének, vagy mi leszünk az űrben ragadt Apollo-13?

magyaralter1.jpg

Kispál és a Borz
Kép forrása: fülesbagoly

Az alternatív kétségtelenül „valami más irány”. Ez a másság pedig szerintem elsősorban a szövegcentrikusságban áll. Ha a hazai poptörténetet vizsgáljuk, ez természetesen nem azt jelenti, hogy Kispálék színrelépése előtt ne lett volna igényes, akár költői műgonddal és színvonalon megalkotott dalszöveg. Bródy János (Illés, Fonográf, Koncz Zsuzsa), Adamis Anna (Omega, LGT) és Horváth Attila (Piramis, Korál, Kern András) szövegei tökéletes, szívbemarkolóan pontos lenyomatai a Kádár-korszak és a rock ’n’ roll ambivalens szimbiózisának. Nem szabad megfeledkeznünk az éra underground szubkultúrájáról sem, az olyan alternatív zenekarokról, mint a Kex, vagy később az A. E. Bizottság és a Trabant. Ők rakták le az alapkövét a később elsősorban a Kispál és a Borz nevével fémjelezett magyaralter boomnak. Amiben – eleinte – alig vannak szabályok. Ugyanis nekik köszönhetően alakul ki az a szemléletmód, hogy dalt írni akármiről lehetRandom szimbolizmus, első hallásra legtöbbször érthetetlen-értelmetlen posztmodernen szürreális csillagközi káosz. Miután elszállt egy hajó a szélben, a Milarepaverziós szív ragaszthatatlanságának kinyilatkoztatásához már zenélni tudásra sem volt szükség.

A rendszerváltás utáni alternatív viszont már egészen más. A hozzáállás alig-alig változott a korszellemmel, a dilettánsok és képzőművészek helyét mégis átvették a hagyományos értelemben vett rockzenekarok. Akár egészen kiemelkedő tehetségű zenészekkel az élen – elég csak Lovasi András énekesi teljesítményére vagy Kispál András gitárjátékára gondolnunk. Ez a fajta alternatív a kilencvenes évektől kezdve fokozatosan magává tette a hazai mainstream kultúra egy részét. A zenés színpadokon – különösen a fesztiválszínpadokon – szinte egyeduralkodóvá váló stílus az kilencvenes évek rádiós közönségsikerei (Kispáléktól a Ha az életben és az Emese, vagy az Üllői Úti Fuck Esküvője) után 2007-ben tulajdonképpen saját platformot is kapott: az MR2-Petőfi Rádiót. A Petőfi napjainkra kommersz pop-EDM adóvá redukálódott, a koncertéletben viszont még mindig számottevő az alternatív előadók dominanciája. És akkor még nem is beszéltünk Pásztor Anna (Anna and The Barbies) és Papp Szabi (Supernem) néhány éve tartó kereskedelmi tévés ámokfutásáról…

Életigenlés meg minden - Interjú a Lépjünk a holdra zenekarral

A Lépjünk a holdra zenekar három tagjával - Ombódi Andrással (ének, gitár), Bánszki Botonddal (dob) és Csikós Mártonnal (billentyű, vokál) beszélgettem. Az alternatívról, az új magyaralterről, hatásokról, szövegekről, billentyűkről, dobbasszusról és a potenciális „holdraszállásról". Ombódi András, Bánszki Botond és Csikós Márton Mit jelent számotokra, az hogy "alternatív"?

A hazai alternatív zene tényleg egy sikertörténet, az elmúlt néhány évtizedben pedig valóban elég sok zenekar vált ezen sikertörténet részévé. Utánpótlás meg bőven akad olyanokból, akik nem akarnak ebből kimaradni. Még ha léteznek is Kispál-copy együttesek, azért szerintem nem olyan elkeserítő a helyzet, elég sokan képesek újat és eredetit mondani a 2010-es években is. Tágítanak a határokon, illetve átlépik azokat, magyarán saját képükre formálják a magyaraltert.

Ilyen a már befutottak közül a málló vakolatú szalonokban vérkeringőző Elefánt, az ínycsiklandóan katartikus szívfeltörések mestere, a Konyha vagy a magyaralter legszebb éveit idézően éteri, elektromos esőbe bámuló Szabó Benedek és a Galaxisok, de feltörekvő fiatalok is vannak bőven (a provokatív Pause, a teljesen agybeteg Siketfajd, a progrockos Ohm Maid, a versmegzenésítő Hangember, vagy a bombasztikus lélekturkász Sorbonne Sexual). A nevettető-zokogtatóan komplex hangzásvilággal rendelkező Lépjünk a holdrának is sikerült megtalálnia a saját hangját. De hogyan?

A Lépjünk a holdra zenekarral készült interjút ITT tudod elolvasni!

A bejegyzés trackback címe:

https://kultagora.blog.hu/api/trackback/id/tr9014332085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása