A Lépjünk a holdra zenekar három tagjával – Ombódi Andrással (ének, gitár), Bánszki Botonddal (dob) és Csikós Mártonnal (billentyű, vokál) beszélgettem. Az alternatívról, az új magyaralterről, hatásokról, szövegekről, billentyűkről, dobbasszusról és a potenciális „holdraszállásról”.

Ombódi András, Bánszki Botond és Csikós Márton
Fotó: Orbán Bence

Mit jelent számotokra, az hogy "alternatív"?

Ombódi András: Szerintem az alternatív szó alapvetően azt jelenti, hogy valami más irány. Kialakult Magyarországon ez a "magyaralter" nevezetű valami, ami igazából egy saját stílusnak feleltethető meg. Amit mi gondolunk az alterről, az ettől egy kicsit különböző, mert szerintem ez a stílusirányzat már, úgymond, kicsit kifújt. Az új zenekarok pedig, akik alternatívnak mondják magukat, vagy ebben ragadtak (ami szerintem annyira nem jó), vagy egy másik értelmezésben használják azt, hogy alternatív. Szerintem mi is az utóbbi csoportba tartozunk – remélem. Próbálunk olyan elemeket belevinni, amik kicsit megkülönböztetik más zenekaroktól a zenénket. Ez nem azt jelenti, hogy direkt olyan elemeket teszünk bele – mondjuk hárfát – amitől teljesen más lesz. Szerintem az alternatív bármi olyan dolog, ami a fősodortól eltérő, ami attól különbözni próbál. Nem rossz értelemben próbál különbözni, hanem próbál minél egyedibb lenni, minél egyedibb hangon megszólalni.

Szerintetek mi az a magyaralter, és miben vagytok mások, milyen pluszt tudtok adni ehhez a stílusirányhoz?

O.A.: Szerintem a magyaralter, legalábbis amit én hívok annak, az a Kispál és a Borztól eredeztethető. Erre pedig nagyon sok zenekar húzta fel a karrierjét, ami egy darabig tök jó, csak most egy idő után úgy érzem, hogy ez az egész túltelített lett. Ebben a stílusban már annyira sok zenekar van Magyarországon, hogy nem tudom, mennyire lehet kitűnni, mennyire lehet ezekkel a stílusjegyekkel újfajta, egyénien hangzó zenét csinálni. Azt sem tudnám megmondani, hogy mi az a konkrét hangszer vagy hangszín, amit használunk, mert simán lehet, hogy egy olyan akkordkör, ami száz másik zenekar zenéjében is előfordul. Egyedi vonásokat próbálunk belevinni a hangszereléssel, a szöveggel, az albummegjelenéseinkkel, a mixeléssel a stúdióban – akár apróságokkal is. Igazából nem gondolkoztunk ezen, hogy magyaralter vagy alter, egyszerűen azt a zenét csináljuk, ami nekünk tetszik, miközben próbálunk másoktól különbözni, hogy ez egyedi, egyéni legyen. A cél az, hogy ha valaki meghallgatja két számunkat, akkor a harmadikról már tudja, hogy az a dal a miénk.

Vasárnap van erekció - 2018 nyarának zenei és videoklipes toplistája

Mégis templomba kéne menned, hogy bizonygasd, egykor te voltál Isten kedvenc vásárlója? Vagy hiába fohászkodsz hozzá naphosszat, az Úr nem ír vissza Messengeren? Esetleg a világ egyik legmenőbb trappere rendre a füledbe dünnyögi, hogy ne játszd már a Mindenhatót? Akkor neked szól mennyei válogatásom...

Mik voltak a fő hatások, amikor elkezdtétek?

Csikós Márton: Nekem a főhatás a jazzvonal volt, és én később, tavaly augusztusban csatlakoztam a zenekarhoz, szóval nem tudom, hogy mi volt az eredeti indíttatásuk, de már alapból nagyon megtetszett, amit csináltak: ahogy ki voltak gondolva a számok, az nagyon összetett volt. Ehhez próbálom hozzáadni az én személyiségemet a billentyűvel meg a hangzásokkal. Ez felvételen először az új, Egyedül van című kislemezen hallatszik.

Bánszki Botond: Számomra a Red Hot Chili Peppers a legnagyobb zenekar, mert tök régóta nyomják, és még mindig menő a zenéjük. Az új lemezükön is teljesen magukat képviselik, nem mentek el egy másik vonalon, mégis teljesen alkalmazkodtak a popzenéhez a saját stílusukon belül. Teljesen modern hangzást alakítottak ki, és nem ragaszkodtak ahhoz, hogy ők nyolcvanas-kilencvenes évekbeli zenészek, most is eladható, amit csinálnak. A Lépjünk a holdrát is amiatt szeretem, mert nem szorítjuk magunkat stíluskorlátok közé. Hogyha mondjuk jön egy hiphoposabb groove, nem mondjuk azt, hogy ez már nem jó, mert tök más, hanem abból próbálunk kiindulni, és azt próbáljuk a saját hangulatunkra hangszerelni, szerkeszteni.

O.A.: Én főleg magyar zenekarokat hallgattam az elején. Nyilván a zene is fontos volt, de elsősorban a szövegekre és dalok mondanivalójára koncentráltam – ami pont ettől a Kispál és a Borztól irányuló vonalon végig megvolt, ezeket a mai napig nagyon szeretem. De elég sok más ettől teljesen különböző dolgot is hallgattam, például magyar népzenét. A külföldiek közül pedig – habár ez nem tudom, hogy mennyire hallatszódik a zenénkben – egyértelműen a Pink Floyd, ami mindenképpen nagy hatással volt rám.

Fotó: Orbán Bence

És mi inspirált titeket a friss Egyedül van kislemez dalainak megszületésekor?

B.B.: Főleg az, hogy megjött Marci. Ez volt az a három dal, amit már együtt hangszereltünk, nem az volt, hogy utólag lett beletéve a szinti – kerestünk neki helyet, átalakítottunk, meg ilyenek. Ezt tényleg együtt csináltuk. Így teret kaphattak az elektronikusabb szintieffektek. A koncepció az volt, hogy három különböző számot teszünk egymás mellé egy közös hangulattal.

Mi ez a közös hangulat?

Cs. M.: Ez szerintem főleg a szövegekben keresendő, a dramaturgiája is hasonló. Rajta van ez a nyomott hangulat, amit a cím próbál kifejezni.

O.A.: Egyébként a zenében is elég sok hangulati elem hasonló. Tény, hogy a tempó változik és minden szám másról szól – hogyha egy-egy számot kiragadunk a koncertünkből, akkor lehet, nagyon eklektikusnak tűnik az egész – mégis az lenne a célunk, hogy mikor egy teljes setlistet vagy egy teljes albumot végighallgat valaki, akkor egy egységes képet alkosson.

Miért döntöttetek úgy, hogy legyen egy billentyűs is a bandában?

B.B.: Mert igazából ahhoz, hogy három ember jó zenét csináljon, hatalmas zenei tudás kell, ami nálunk még egyáltalán nem volt meg. Másrészt valami hiányzott. Szóba került, hogy ez egy másik gitár vagy valami más hangszer, de végül egyetértettünk abban, hogy biztosan egy billentyűsre van szükségünk. Marci által ráadásul egy vokalistával és egy látványtervezővel is kiegészült a csapat. Grafikusként az arculatunkon dolgozik, az Egyedül van borítóját is ő tervezte.

Marci, miben áll a látványtervezői munkád?

Cs. M.: Igazából én egy belsőépítésznél vagyok, épületek látványterveit csinálom, néha beleszólok a tervezésbe is. A zenekar mögött megjelenő vizuálon is ötletelek már egy ismerősömmel, aki kartonból hajtogat díszletszerű szobrokat.

Holdralépés Holdfényexpresszel - Magyaralter-analízis a teljesség igénye nélkül

Ismerjük, hallgatjuk, átszellemülten érezzük, hogy magyar intellektuelek vagyunk és a turkált pólónk ujja belelóg a mintás tarisznyánkba. Mások vagyunk - de valahogy mégsem vesszük észre, hogy jó ideje majdnem ugyanúgy szóló gitárok kísérik az egymásra kísértetiesen hasonlító dalszövegeket. Lehet még új horizontja a magyar alter zenének, vagy mi leszünk az űrben ragadt Apollo-13?

Hogyan született az első dalotok?

O.A.: A Kicsit című dal még egy előző formációban született, amiben Botival meg Áronnal (Kovács Áron basszusgitáros) zenéltünk. Ebből a Magyar pite nevű általános iskolás, gimis zenekarból jött létre – folyamatos tagcserékkel és átalakulással – a Lépjünk a holdra. Még az előző zenekar nyomaiként hallatszanak benne a rézfúvósok. Ezután kezdtünk el komolyan koncertezni. Arra, hogy a dal hogyan született, nem emlékszem.

B.B.: Én emlékszem. Random jammelésből született, nem volt semmilyen koncepció.

Általában hogy írtok meg egy dalt?

B.B.: Általában így.

Cs. M.: Először a zene van meg. Valaki hoz valamilyen ötletet, aztán jammelünk egy fél órát. Ha ebből kialakul valami értelmes, akkor Andris megpróbál valamilyen hangulatban hozzáillő szöveget ráilleszteni. Ezután következik a dalok részletes kidolgozása.

Fotó: Orbán Bence

Baromi jól működik, nagyon együtt van a ritmusszekciótok. A paksi Öröm a zene tehetségkutatón a fődíj mellett a legjobb basszeros díját is elvittétek. Meséljetek kicsit a dob-basszus, dobos-basszeros dinamikáról!

B.B.: Osztálytársak voltunk 8 évig, és 12 éves korunk óta együtt zenélünk. Egy évvel ezelőttig nem is játszottam más basszusgitárossal, csak Áronnal. Ha a zenekarok változtak is, mi mindig együtt maradtunk. Ahogy a barátságunk és az emberi összhang is, ami baromi fontos az együtt zenélésben. Ha jammelés közben egymásra nézünk, rögtön tudjuk, hogy mi fog következni.

Marciról már tudjuk, hogy látványtervező. Mivel foglalkoztok civilben, és ez hogyan hat a zenétekre?

B.B.: Tavaly végeztem jazzkonziban, most kezdtem el a Kőbányai zenei Stúdióban a tanulmányaimat. Ott kénytelen vagyok sokat gyakorolni, hogy ne rúgjanak ki. (nevet) Az ottani osztályommal tanári útmutatással zenekari gyakorlatokat csinálunk és feldolgozásokat játszunk.

O.A.: Én villamosmérnökként végeztem, és a számítástechnikai dolgok sem állnak tőlem távol. Marci grafikáiból például én csináltam az animációkat.

Szerintetek érdemes tehetségkutatókra járni?

B.B.: Abszolút érdemes. Nem is feltétlenül a nyeremények, hanem a kellemetlen szituáció miatt. Három szúrós tekintetű ember ül veled szemben, ráadásul délután kettőkor. Ha pedig csak 15-20 perced van, nincs az, hogy az első három számnál csak bemelegítetek, és még van utána háromnegyed órátok egy jó koncertet csinálni. Ott fel kell menni, és a lehetetlen szitu ellenére is a maximumot kell nyújtani. Elvégre ez nem lehetetlen, minden adott a jó zenéléshez.

Andris, kinek a dalszövegei voltak rád legnagyobb hatással?

O.A.: Lovasi András és az Elefánt szövegei a kedvencem, de nem ők a példaképeim. Inkább József Attila, aki a kedvenc költőm. Az övéinél jobb szövegeket még nem olvastam soha.

Nagyratörően és ambiciózusan hangzik a zenekarotok neve. Mi jelentené számotokra a végleges „holdraszállást”?

O.A.: Szerintem nem lesz ilyen pont.

B.B.: Ahogy magunkat ismerem, mindig lesz valami, amivel nem vagyunk elégedettek és mindig többet akarunk. De azért, ha a hazai fesztiválok stabil fellépői lehetnénk...

O.A.: Nem sok értelme van ezt így kijelenteni. A „holdraszállás” után már mindenkinél csak a búcsúkoncertek következnek.