„Miért tanítsunk kortárs irodalmat? Én csak azoktól szeretek olvasni, akik már meghaltak." – hangzott el egy leendő magyartanár szájából az előző két mondat, egy gólyáknak szóló irodalmi szemináriumon. Legelső magyar órám az egyetemen, nem baj, mi többiek, majd itt jól kiállunk a kortárs irodalom mellett, igazi védnökként díszelgünk, és Nádas, Kemény vagy akár Erdős Virág képzeletbeli elismerését kivívva érveinkkel büszkén, győztesen távozunk a vitából. Gondoltam én. A probléma viszont ott kezdődött, hogy a 16 fős szemináriumon a mi a tanár úrból és belőlem állt, éles vita pedig nemigen alakult ki. A kortárs magyar irodalom ellen az egyetlen (és egyesek szerint a sorsdöntő) érv a szerzők „teljes körű” életrajzának a hiánya volt.

Annyiszor halljuk, mégis: micsoda a trash valójában? Egyszerűen a kétes esztétikai értékkel rendelkező kulturális produktumok gyűjtőneve? A giccs szinonimája? A fogyasztói társadalom – szellemi és materiális értelemben vett – szemete? Vagy épp tudatos kultúrafogyasztási attitűd? Világszemlélet? A humor egy válfaja? Ezekre a kérdésekre próbálok választ adni a következő bekezdéseken keresztül.

A Lépjünk a holdra zenekar három tagjával – Ombódi Andrással (ének, gitár), Bánszki Botonddal (dob) és Csikós Mártonnal (billentyű, vokál) beszélgettem. Az alternatívról, az új magyaralterről, hatásokról, szövegekről, billentyűkről, dobbasszusról és a potenciális „holdraszállásról”.

Ismerjük, hallgatjuk, átszellemülten érezzük, hogy magyar intellektuelek vagyunk és a turkált pólónk ujja belelóg a mintás tarisznyánkba. Mások vagyunk – de valahogy mégsem vesszük észre, hogy jó ideje majdnem ugyanúgy szóló gitárok kísérik az egymásra kísértetiesen hasonlító dalszövegeket. Lehet még új horizontja a magyar alter zenének, vagy mi leszünk az űrben ragadt Apollo-13?

Hol vannak a nők az irodalomból? – tesszük fel jogosan középiskolai irodalom órán a kérdést. Ha megvizsgáljuk az irodalmi kánont, vagy azt, hogy mely írók munkásságát tárgyaltuk az iskolai irodalomórákon, sajnos szemet szúr a férfiak túlnyomó többsége. A kortárs írók között mégis egyre több sikeres írónőt találhatunk. Akkor most hogy is van ez? Vajon mi ennek az oka? Miért volt régebben kevesebb írónő? A választ akár Virginia Woolf Saját szoba című könyvében is kereshetjük.

Petőfi a János Vitézzel, Arany János  a Toldival lett híres. Ezek elbeszélő költemények. Ezt kell írni, ezzel biztos a siker! A költővel (aki csak akkor ír, ha boldog és van valami frappáns mondat a tarsolyában), Varró Dániellel beszélgettem.

Írásom emlékeim és benyomásaim montázsából születik. Talán nem úgy emlékszem, ahogy volt, talán nem úgy éreztem, ahogy kellett volna, de most írok, és most ilyenné kuszálódnak gondolataim.

Nagyon sokáig uralta, illetve uralja még ma is a színházi szcénát a realista irányzathoz kapcsolódó negyedikfal-elképzelés. Lényege, hogy a színházi előadás tulajdonképpen nem más, mint egy lebontott negyedik falon keresztüli bepillantás egy adott személy vagy közösség életébe. Ennek világos és megszokott formai kerete, hogy a színészek mintha valójában egy három oldalú dobozban játszanának, a közönség pedig ezen kívül, jól elhatároltan foglal helyet, és nézi őket. A színházi értelemben vett realizmus hegemóniájának megdőlése óta nagyon sok más eszmény is megjelent, befogadástechnikailag azonban általában véve nem sok minden változott, maximum a színpad formája, a nézőtér elrendezése és az elszigeteltség mértéke.

Idén 27 éve, hogy távozott közülünk az Újhold-líra és alapvetően a magyar irodalom kiemelkedő női alakja; az író, műfordító és pedagógus, Nemes Nagy Ágnes.

Mégis templomba kéne menned, hogy bizonygasd, egykor te voltál Isten kedvenc vásárlója? Vagy hiába fohászkodsz hozzá naphosszat, az Úr nem ír vissza Messengeren? Esetleg a világ egyik legmenőbb trappere rendre a füledbe dünnyögi, hogy ne játszd már a Mindenhatót? Akkor neked szól mennyei válogatásom 2018. nyarának legjobb klipes dalaiból.